Messze fújt, túl messze,
Az élet tőled.
De minden gondolatomba,
Minden mondatomba,
Minden egyes szavaimban,
Ott vagy, elrejtőzve.
Hiányzol, talán néha,
Talán csak a világ,
Vagy a sors ily kegyetlen.
Kedvesen mosolygok,
Csak a napfelkeltét várom,
De hiányod, akkor sem feledem.

...

Mit ér ezer szó,
mely nem tőled hallható!
mit ér a sok csillag!
ha nem veled látható!
Mit érnek az órák
mit érnek a percek!
ha mindezek nélküled telnek!!

...

Édes könny, szemlátomás, csodás varázs.
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag, tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem ki ért,
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz, s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben.

...

Szeretnék tőled mindenért bocsánatot kérni,
Remélem a sok rosszat eltudod felejteni.
El kell hinned, hogy csak te vagy nekem,
Te vagy az az egyetlen ember akit szeretek.
Szeretnék hozzád méltó barátnő lenni,
szeretnélek téged hihetetlenül boldoggá tenni.
Szeretném, hogy minden percet mit velem töltesz,
azt egy perc csodaként élj meg.
Szeretném, hogy te légy az aki fél elveszíteni,
És én szeretnék lenni az, akit nem tudsz elengedni.
Tudom, hogy nem vagyok a legszebb lány a világon,
de szeretni csak egyet tudok, és őt nagyon.
Imádom, amikor szorosan átölelsz,
akkor tudom, hogy nincs mitől félnem.
Megbolondulok, ha csak rám nézel,
csókod egyenesen a mennyországba vezet.
Nagyon szeretlek téged ezt kérlek hidd el,
Boldog negyedik hónapfordulót életem!

...

Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A sűrű bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeeséstől fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azelőtt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a tűz,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt előttem. Ott állt előttem,
és én szégyenlős kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az első pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, erősnek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezdődik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az erős érzés szinte kitöltötte a levegőt, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült előttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, erőt adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legyőzhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a győzelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az erősségem is.
Nélküled üres, de legfőképpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegnőm, királynőm!
Te teszel engem érdekessé, tőled vagyok színes, tőled vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te bőröd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy őrizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...

Várlak, lesem a pillanatot
Amikor megjössz és hozol
Szelet, csalódást, zuhatagot
Mi nem ismerjük az elválás bánatát
Mi csak hallgatjuk, mit suttog a szív
Mikor válik kővé az arany
És puha viasszá a gyémánt
Amíg utazunk némán egy álom hajón
Életünk végtelen, időtlen tengerén.
_
? Tudom most téged a város elrabolt
A város, amely titokban lopja csókjaid
Most már nem remélem, hogy elenged
Mert tőled kapja a szerelmet
Halljuk, ketyeg az öreg fali óra
És jön az utolsó ítélet, amely szétválaszt Rosszra meg, jóra
_
?Jöjj, mártózz meg az élet tavában
Hogy feloldja kínjaink
Jöjj, Szirénem, hogy fektesselek
A habok puha ágyába
Hol a szív csak a szerelemről regél
Légy hableány, és pengess gitárodon
Lágy , altató muzsikát
Az égi dallamokra lejtsünk násztáncot
Mert tudjuk az életünk mulandóság
A szerelmünk, csak tiszavirág

...