Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfels? legel?re - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
sz?ve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messzir?l láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéb?l:
emberi jel az ?r-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvényl? íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: t?z;
tangóra örvénylett a csíp?d,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna ?szi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját sz?ve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gy?rött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az ég?,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felel?ssége ég
az ég? angyalban
virágon s kövön túli valóként.

...

Mi csodás az eufória-érzés? érzés mi csodás; nos máma eurforiánus
vagyok, agilis, mint egy görög isten, s étvágyam viktoriánus,
igenis, ma tán sárcip? nélkül megyek ki,
ma köteked? vagyok, mutassam-e, kedjek kötni?
E napom boldog.
Ma égbolton dobolok, s miel?tt letolnak, kereket oldok.
Szelidítek egy karibút,
felékítek egy marabút.
Életem megörökítem memoárban.
Ah ifjuság! Mecsoda mecsoda eufória!
Ritkán forogtam budoárban,
inkább ott voltam, ahol van kaja.
Osztriga kell-e angyagyom?
Nekem agyom.
Hajóroncs kell e kedvetyem?
Majd partravetyem.
Mert nekem kínai fecskefészket játszik a Wurlitzer,
és úgy beszélek portugálul, akár a Berlitzer.
Cip?t húzok és vetek madzag nélkül, mert sarum mokaszin,
gyakorlatból tudom, miben különbözik szérum és antitokaszin.
Feleim, ne higgyétek, hogy fölvet a pénzem, nem vagyok g?g-glóriás,
csupán kicsikét eufóriás.

...

Harlem éjszakáját
köréd göngyölhetem,
neonfényeib?l fejéked fonhatom,
a Lenox Avenue buszainak,
taxijainak, földalattijának
zsivaját szerelmes dalba kottázhatom.
Átveszem Harlem szívverését,
megverem a dobot,
lemezre játszom át - kerengjen!
Éjt s hajnalt - ezt a muzsikát
hallgatva - táncolj velem át,
Harlemnak barna lánya, én szerelmem!

...

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...

A kánai menyegz?re

Sötét szem?,
?, álmaim asszonya,
elefántcsontszín szandálban,
a táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

Nem leltelek a sátrakban,
a megtört homályban.
Nem leltelek a forrásnál
a kancsós asszonyok körében.

Karod kéregalatti fiatal fa;
Arcod fényszabdalta folyó.

Mint mandula, fehér vállad;
mint hámozott friss mandula.
Nem heréltekkel ?riztetnek;
nem rézkorlátokkal.

Aranyozott türkiz és ezüst fekhelyeden
Barna köntösödön arany szállal sz?ve a minta,
Ó, Nathat-Ikanaie, "Folyóparti fa".

Kezed rajtam mint sás közt a csermely;
ujjaid fagyott vizecskék.

Szüzeid kavicsfehérek;
Fölötted muzsikájuk!

A táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

...

Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam f?nök
mehitabel er?sen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikett?l

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem ?t szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

f?nök néha már azt hiszem
hogy barátn?nk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.

...