(senrjú duó)
Időrabló múlt
Szégyentelen és gonosz.
Szépet is beszív…

A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!
*
(sedoka duó csokor)
Idővesztő múlt,
Csak rossz hatásaival,
Öl a haragjaival.

Idővesztő múlt,
Hibáimmal belém köt,
Bántalmaz minden mögött.
*

(Bokorrímes duó)
A múltad, a saját világod teteje, ott sírsz vagy nevetsz,
Lehet ezt egyszerre, majd a ma mámorában ön -feledsz…
Görcsök, és a kínok kínja, azonos platformon vannak,
Meleg, jégeső, sár, szélvihar, mind csak betakarnak…
*
Saját múltamon,
Sírhatnák csak örökké,
Változhatnak méreggé...

Saját múltamon,
Szórakozás végtelen,
Csak a mosolyom minden.
*

Hallódó sóhajok közt, múlt időben kutatva-keresni,
Merj csak néha megállni, és ottan kicsit pihenni
A ridegen modern divatot nem kell folyton követni,
A régi, bevált, emberi dolgokat felrúgni, elfeledni…
*
Hiba teli múlt,
Mernék csendet kívánni,
Mindennel boldogulni.

Hiba teli múlt,
Divatosan hallgatni,
Ember tudjon szenvedni.
*

(3 soros-zárttükrös)
Addig élvezzük a jelent, amig nem rugaszkodik neki és elszalad,
Mi pár perce még az élt jelen volt, olybá tűnik most épp beleragad…
Addig élvezzük a jelent, amig nem rugaszkodik neki és elszalad.
*
Múltban hagyott múlt,
Örömömet fizettem,
A jelenért jeleztem.

Múltban hagyott múlt,
Csak nyugalmat akartam,
Másba bele fáradtam.
*

(Senrjú csokor)
Múlttal, békében
Kell élni a jelenben.
Beletörődés.

Tétován élek,
Jövőt várva remegek.
Tétován lépek.

Múlt már hasztalan,
Életakol romba dől…
Jövő, milyen lesz!

Vágyam lekötöz,
Múltam még folyvást üldöz!
Múlt már nem előz!
*
Békével élni,
Egészen a jelennel,
Jövő felé menetel.

Békével élni,
Felejteni a múltat,
Maradjon az akarat.
*

(3 soros-zárttükrös)
Múlttól várjuk, amikor velünk elszalad,
Lesz ilyen, ha jobb dolga nem akad…
Múlttól várjuk, amikor velünk elszalad.

Az elvárásom,
Ha már velünk haladna,
Messzire is mozogna.

Az elvárásom,
Jobb dolga is lehetne,
Jó messze is mehetne.

Vecsés, 2019. július 3. – Arad, 2023. június 18. - Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában. A sedokák: szerző-, és poétatársam Ghica Izabella Iasmina munkája!

...

Szelíd lankáidon mászkálni,
Völgyeidet, mindet bejárni…
Azonosulni… bőn,
Magamat hergelőn…
Sötétség ködében járkálni…

Este parkban, padon csücsülünk,
Sötétedéssel, sötétedünk.
Oltári szép a csend,
Nyugalomért esend.
Csókolgatlak, ez bíz’ jó nekünk!

Váltanék sebességet még föl,
De, te nem! Félsz a nagy hevemtől!
Hergelés bent marad,
Kint, látható a kard…
Elkísérlek, gerjedelemtől.

Megkívántalak, nem szégyellem,
Csak egy baj van, épp’ nem vagy velem!
Vágy fiókját nyitom,
Harcom, magam vívom!
Ígérd, előbb-utóbb Te... velem.

Csókolgatom majd a földet, mint
Az élet, helyi oltárát… kint!
Aszott már a remény,
Nálad, nincs engedmény…
Hogy jobb legyen? Igen, ha… amint…

Én bizonytalanul, csak várlak…
Veled kéne élni… ma, mának!
Volna közös öröm,
Libabőr... bőrömön.
Nem mondok le rólad, csak várlak…

Vecsés, 2018. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- Romantikus LIMERIK csokor

...

Öreg testben öreg lélek,

Elmeséli mostan néked.

Hogy kergette szíve vágyát,

Hallgasd meg hát balladáját.



Ifjú délceg gondolt egyet,

Nem telhetnek így a percek,

Órák, hónapok s évek,

Hogy e balga fukar népek,

Nem lelik mi szívet éltet.



Szép szavakat nem hallott már rég,

Bókra s udvarlásra nincs is már igény.

Bántotta lelkét e puszta tény,

Hogy az emberb?l kihal a szenvedély.



A csók mi régen szerelem pecsétje volt,

Ma játék s tisztasága zord.

Boldogságot tárgy okoz csak,

Mily nagyobbat a gazdagabb okozhat.



De álj! Hol marad a tiszta lélek!

Példát adok majd ti néktek!

Nem kell ide pénz se gyémánt,

Hogy a lelked szépen széttárd!



Elkezdte hát hosszú útját,

Szétszórta a bókok bókját.

Öntözte az élet fáját,

Szerelemnek violáját.



Tette ? ezt nagyon bátran,

S hogy ember jobbá váljon.

Teltek múltak hosszú évek,

Egyre n?ttek a remények.



Példa ím volt: hajolt bókolt,

minden hölgynek kezet csókolt.

Tépett szívet összezavarta,

Szava a lelket simogatta.



De volt ? neki titkon vágya,

Meglegyen az ? mátkája.

Kereste is szüntelen,

Járt poklon s egen.



Korszak ellen fogott kardot,

H?sként vívott lélekharcot.

Ámbránd lelke nem sejthette,

Hogy saját maga lesz a veszte.



Volt közel s távol, határon innen és túl,

E történetre mégis, bús végzet borul.

Kinyílt a szem, hogy e rút században,

Mit ér a szív, ha páratlan.



De a vagyon többet ér másnak,

Minden vágyat el is áshat.

Mivel neki kincse nincsen,

vesztes lett az életringben.





Nem akadt e földön kinek szíve kell,

Így a halál magányosan ragadta el.

Szíve megszakadt......

S a tanulság mi néktek megmaradt,

Egy fecske........... nem csinál nyarat!

...

Könnyem sem árulja el
Szívemnek bánatát.
Olyan ?szintén,
Mint szavaim
Amelyek ajkamon
Méregbe áztatva
Csüngenek.
Már nem félek,
Hogy elveszítelek.
Annak már vége.
Csak zavartan elmélkedek.
Miért ? Miért tetted ezt.

...

Álmaim hazudtak,
Mikor téged mutattak.
Imáim mindhiába,
Csendben elbuktak.
Látom már,tisztán.
Szándékod hatalmát.
Akárhogy is titkolom,
Fáj az igazság.
Látom már tisztán,
Mennyit is érek.
A szerelmemet,
E perct?l,garasosan mérem.

...

Rügynek pattanása,
virágnak balzsama.
Kongatja kongó szívemet.

Heged?n húz,
s fáj t?le
mindenem.

Jégb?l cseppen,
csörtetve ömlik
hirtelen..

Szétolvadt hóember orra helyén;
fonnyadt répa,
langy szell?ben lengedez.

Nyárfa vattája,
az csak mi behavaz..

Illékony öröm,
hamiskás arany!
Sárga levél.Te földbe taposott!

Rügypattanás voltál,
egy múlott tavaszon....

...