\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

Én úgy gyászolok,
hogy feltáncolok a falra.
Perdülök jobbra, majd
kett?t balra és levágom
a hajamat, hogy ne legyen emlék se
a szálakon kezed puha érintése.

Én úgy gyászolok,
hogy szöget eszem.
Elnyúlok lomhán a kereveten
és a szívemb?l lustán,
a véres-rozsdás fémet
mohó étvággyal csipegetem.

Én úgy gyászolok,
hogy megbontom az elmém.
Mint egy elszabadult vasúti szerelvény,
kisiklok a fájdalom-peronon
és bomlott fejem
a kerekek alá nyomom.

Én úgy gyászolok,
ahogy szeretek,
és úgy halok, ahogy nem élhetek-

Elégülten, úgy negyven év után,
álomba ájulok egy Istenn? homlokán.

...

A Hold a hegyr?l cián-
kék tótükörbe néz
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad

A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat

A kép megújult reggel-
a varázslat ágyékig hatolt
s csodáltam, amit tiszta fejjel
kevés ember láthatott

Lábaimból kisimult a görcs
a merev lépés már
a föld felett lebeg
arcod emléke a falra vetül?

?fájón, mint egy üres képkeret

...

Tudod mi a szerelem?
Mi fán terem?
Tán csak egy érzés a szívemben,
mit Te ébresztettél bennem.

Ha Te is ezt a vonzást érzed,
és a vágyad is ébred,
ha gondolsz is rám gyakorta,
akkor biztosan jó úton vagy.

Szeretném ha megölelhetnélek,
hogy csókommal a szívedhez érjek,
s Te viszont szeretnél,
és soha el nem engednél.

...

Szomorúan flangáltam, szakadtan a kiskésit,
szenvedtem frontálisat felismerhetetlenségig.
Százféle szelektált forma , szókimondó furja
szégyene fantomként századokik folytogatja!

Sziklának fújt a szél fáradt, száraz falatként
- Szaporán foltozz! Szólitottak fel szeret? feleim.
Szilárd felh?kre szaggattam felh?tlen szellemi fedelet
a szebb és felértékel?d?tt szabad feleknek hol...

Szívembe faragták a szerelem fantomképét
szépen fülelem a szenvedélyr?l formált elképzelését,
szállok felfelé a szokatlan aforizmáktól mosolyra
áll a szám a farodizmától így született a mottolya:

- Szeress! Ez a fontos szentül fogadd és így tovább...
szüntelenül filozofál míg a szememre fókuszál.
Ez a szokásos formalitás szakasztott forditotja
a szófordulatot szavakkal fabrikálva szorva fujja.

Szepl?n innen , féléven túl SZÍVEMFÁNKJA az üzenet
szabadid?mben százlapos szinfónia született!
Számtalanszor szemethuny néha fedd és szekiroz
amit kell szóvá tessz, szelíden egy csókót szervírozz!

Szikrákkal finomitva szakitunk trenddel, hagyománnyal
mint Sziranó vagy Fióna feln?tésszel, felel?s szabványban
szerepl? forma szerint finoman szorittom két kezét
- Nézd te szegf? illatú, szeder ajkú, százszorszép!

...

Szeretni téged fájdalom, de tudom valóság lesz az álomból.
Szeretni téged örök és egyszer ez lesz az együtt élt öröm.
Szeretni téged ki oly messze vagy t?lem,
Térdre kényszerít, de maradok.
Szeretni téged-életet adó.
Szeretni téged olyan, mint evez? nélküli csónak,
Mely úszik a víz tetején, álmodik, és közben csak remél.
Élet vízén sodródunk, bizakodunk, egyszer felébredünk.
Szeretni téged szeretve t?led oázis a sivatagban.
Itatósa minden lénynek ki élni jött e földre.
Szeretni téged szemem tükörképe, ki a vágyat kielégíted.
Szeretni téged fájdalom, de tudom egy lépés és ölelsz.
Szeretni téged feltétel nélküli bizalom.
Tedd, mit tenned kell, élj, ahogy élned kell
Aztán egy boldog és teljes életben,
Szeretni téged tüzes földi élet lesz.
Melyben hegyr?l gurulva öledbe érkezem, melyben nincs félelem.
Szeretni téged olyan, mint nyári h?ségben a zivatar.
Mely simogat és lelkem mélyében,
Nyugvó pillangó mely sokszor, de sokszor visszaszáll.
Szeretni téged jóság Szeretni téged boldogság!

...