(Senrjú)
Mind igaztalan
A sok, mázas hízelgő.
Ők nem barátok!

Kik, nem akolbólítottak, be sem vettek…
A csapatba, csak ők lehettek.
Én meg künn a hidegben nézek befelé.
A szívemet is hideg lelé.
*
Képmutatóak,
Kik a hízelgést szülik.
Védekezni kell!

Vecsés, 2002. május 23. –Kustra Ferenc József- íródott: senrjúkban és bokorrímesben, önélet-rajzi írásként.

...

A zöld szín jegyében…

Hóolvadás volt
Hegyek magas ormain.
Hegytető zöldül.
*
Csöpögő jégcsap…
Zöldülni kezdő tájak!
Rügyfakadás jön,
*
A csendes völgybe
Beáramlik a meleg…
Minden kizöldül.
*
Meleg költözik
Rétekre és erdőkbe.
Zöld fűszőnyegek.
*
Virágok réten
Bimbóból, most nyílnak ki.
Gazok is zöldek.
*
Lengő széltestvér
Borzolja rét zöld füvét.
Természet ébred.
*
Mosolygó reggel,
Ébredésre inspirál.
Séta, zöld réten.
*
Rengeteg virág
Kezd nyílni, fűzöld már szép.
Mindenhol szirmok.
*
Kikelet, széppé
Tesz mindent és zölddé is!
Szép fenyves erdő.
*
Hajnal cseppjében
Kelő, napfénycsillogás.
Zöld fű hegyén, csepp
*
Nap, gyámoltalan,
Lassan hozza a hajnalt.
Zöld fűvön, dér ül.
*
Szél lágyan susog,
Langyos eső csepereg.
Üde a zöld fű.
*
Madárfütty zendül,
Rügyek sercegve nyílnak.
Zöld lét kezdetek.
*
Madárcsicsergés
Andalít, fű kizöldül.
Új, életélmény.
*
Tücsökhang… cirip
Hallik kerti zöld fűből.
Fűnövés zaja.
*
Üzen az erdő,
Üzennek a fák, bokrok.
Fűzöld üzenet.
*
Világ ragyogó…
Rét is zöldesbe borult.
Nap magasan jár.
*
Mosolytükör ég.
Hideg-mosoly, haldoklik.
Zöld fű, csak sarjad.
*
Rét virágot bont,
Erdő, mező, úgyszintén.
Zöld fűben ülni.
*
Szép-hideg mese.
Zöldülő bokor, csak nő!
Lesz termése is.
*
Hóvirág tűnik.
Krókusz nyílik a kertben.
Zöld fű… jó idő
*
Kissé hűs a föld,
Még nem lehet feküdni…
Fűzöld, nem meleg.
*
Ragyogó a kert,
Szín kavalkád főként zöld.
Talaj menti fagy.
*
Melódiát fúj
A langymeleg déli szél.
Zöld élet himnusz!

Vecsés. 2016. április 4. – Kustra Ferenc József – íródott; eredeti Basho féle stílusban…
5-600 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester! Én már eddig cca. 3500 db –t írtam. + senrjút, senrjonixot, tankát stb.

...

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

...

Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.

Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.

Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.

Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.

Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.

Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.

Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.

Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

(Bokorrímes)
A pirkadat, már tavasz hevében fogan,
Már nem illan el, marad, állhatatosan...
Látom, még nagyon elővigyázatosan…
*

(Senrjú)
Daltalan, borús
A táj, eső lába lóg!
Szomjas növények.
*
Borús ég alatt,
Esőfelhők táncolnak.
Rét füve vizes.
*
Eső, már esik,
Égi élet hírnöke.
Csendesen lehull.
*
Bárányfelhőknél
Elakadt, kis napsugár.
Pár szem, eső hull.
*
(3 soros-zárttükrös)
A téltábornok, talán még februárban,
Elmegy máshová, nem annyira vidáman…
A téltábornok, talán még februárban.
*

Ború eltűnik,
Szép idő felvidító.
Pillangó röpte!
*
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
*
Réten, magányos
Virág áll, szór illatot.
Felette madár.
*
A füsti fecskék,
Tavasszal érkeznek meg.
Eresz alatt, lak.
*
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,
Nappal egyre tovább világít, már sok fényt szór, földre és égre…
Márciusban már melegszik az idő, melegszik a Nap arany-sütése,
*

Új lombok lágyan
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek,
Fecskék a sárlakásba költöznek, gólyák a kémény kávájára ülnek…
Fecskecsapatok meg a gólyák hada már készülődik, hogy megjöjjenek.
*

Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
*
Hideg álmából
Ébred fel zöld erdőség.
Nyújtózkodó ág.
*
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
*
Új lombok lágyan,
Csendben mozdulnak szélben.
Kizöldülő fák.

Vecsés, 2016. február 18. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrösben és senrjú -ban írva.

...

A saját életem…

Élet durvul,
Körülvesz
Orvul!

Megöregedtem, csak kínoz,
Tarol az idő, brillíroz!
Végtelen használás…
Elmúlás.
*

Döntöttem,
Dacolok halállal…
Így emlékszem!

Életem fogva tart,
Mutatja agyart…
Idő maradt,
Közben haladt…
*

Életem, mint váltóláz,
Csúnyán
Lemagáz!

Ő ráz, én izzadok,
Mormogok,
Tudattalanul hablatyolok,
Betegen láz-álmodok.
*

Izzadtság kiveri hátam,
Hólyagos a lábam.
Fáradozok,
Álmodozok…
Bánkódok.

Mormog az élet,
Cunami kéret…
*

Nincs szabadulás,
Életem… Feloldozás?

Tavaszi fuvallat,
Éltem is ez alatt!
Kellemes?
Félelmetes!
Készségesen részletes!
*

Mogorva felhőim
Csak állnak az égben,
Létben.
Fény ácsorog,
Árnyéka mozog,
Vicsorog,
Morcosan acsarog.
*

Szólok,
Csókok jó dolgok.
Mocskos dobok…
Homok nyomok,
Lobogó lombok…

Visszafordulok, elgondolkozok,
Összeroppanok, becsavarodok.
*

Életbe beleborzongok,
Életbe beletanulok,
Életbe nem gondolok,
Életbe belepusztulok.
Életből kifarolok.

Fúrok, túrok,
Gyúrok, szúrok.

Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!

...