Ó, hasztalan remények, balga vágyak
és szüntelen szakadó sóhajok,
s ti, folyton folyvást buzgó patakok,
mikt?l szemem forrása majd kiárad!

Ó, kegyetlenség! szeme sugarának
égi fénye, mely megvet?en ragyog!
Friss szenvedély, melyt?l a szív sajog,
embertelen kínom növelni vágysz csak?

Próbálja rajtam Ámor vad nyilát bár,
marjon új t?z, perzseljen új parázs,
tomboljon, üldözzön még hevesebben:

egész lényem, egyetlen kínmarás,
s rajta annyi ép helyet sem talál már,
ahol vesztemre, újabb sebet ejtsen.

...

Minden nap, melyet tölthetek körödben:
homályos télben tiszta, fényes ég.
De csak zordabbnak láttatja köröttem
utána távolléted éjelét;
oly sivárnak, mint testemnek a lét,
mely bennem immár magát megtagadja.
Mert azóta, hogy itthagytál magamra
én, mint nyúl, lapulva, bajra-vártan
fülelek minden alaktalan zajra
e szörny? egyiptomi éjszakában

...

Talán ha elvesznék
te megtalálnál ?
vagy gyorsan
odébb álnál ?
talán keresnél
talán kutatnál
talán a nyomomra akadnál
talán felemélnél
talán siratnál
vagy addig keresnél
amíg rám nem lelnél
és hogy én mit tennék?
talán nevetnék
talán sírnék
de mindenkép
neked örülnék.

...

A mai napnak vége,
sétára indulok.

Hát útközben egy szépleány
épp arra jön gyalog.

Fehér kezénél fogva
erd?be vittem ott.

S az erd?ben a szépleány
keservesen zokog.

"Mi lelt, mi lelt te szépleány.
hogy könnyed hullatod?"

"Sz?zességemért sírok,
mert te most meglopopod."

Nem vagyok én gazember,
hát menni hagytam ott,

fehér kezénél fogva
kivezettem legott.

Hát kint az erd?szélen
a szépleány dalba fog.

"Mi lelt, mi lelt, te szépleány,
hogy így harsog dalod?"

"Nevetem a nagy melákot,
ki csóktalan hagyott."

"Hát menjünk vissza szépleány,
száz tallért is adok."

"Nem százért, ezerért se
leszek már én rabod.

Kezed között volt a madárka,
elszökni mért hagyod?

Kezed közt volt a szépleány,
csókoltad volna ott."

...

Csak a visszhangtalan éj
az elárvult csönd
a mocsokban élés csöndje nélküled
csak vágyom hogy vágyam valóság legyen
irgalmak dadogása kápráztat nagyon
és míg a délibábok éjszakája vakít
szerelmed szám?zött oltárán
paprikajancsi-sírások könnye gy?lik
én hallgatok zokogásom is néma
bels? elárvult zokogás
csak érted és nem ellenedre

csak miattad és csak utánad
zokogok kedvesem

...

A kút-cs?nél szétcsorogva
a vizecske úgy futott,
kantárt-csótárt tocsogója
aranycsíknak mutatott.
Karcsú kígyóként került,
s úgy tekergett, úgy terült,
úgy tekergett az erecske
szétszaladva, szétfrecsegve,
hogy dolgozva, fáradozva
a feketeszem? csizma
sápadtabb lett, mint a víz.
Súgás, búgás, bece-szók,
szégyen fülig-pirosa,
ablakok és házikók,
b?g?, jóllakott gulya.
Az ostorfán virágocska,
kék erecskén csöpp ladik.
"Végy csak új kend?t magadra,
dagadt erszényem dugig!"
"Ki ez? Mi ez? Mit akarhat?
Keze csupa vad bütyök!
Csak nem énrajtam mulatgat
apám házfala el?tt?"
"Talán?... Talán megijesszem
a sötét szem? legényt,
kétely gy?l tanácsra bennem,
apámnak szóljak elébb?
Végeztem a t?z, a láng!"-
De hát minek is igyekszik
a port, mely majd sírba fekszik
t?zzel-lánggal verni szánk?
Tüstént a köcsögös karóra
szálltam esteli héja-módra,
s öregesen lestem körül
a neszes földi-határt,
s ím együtt láttam már a párt.

...