Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.

Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.

Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!

Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.

Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?

Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!

Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!

Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?

Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.

Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!

Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?

Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?

Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!

Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.

Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…

Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.

Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…

A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…

A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.

A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.

Vecsés, 2016, augusztus 17. – Kustra Ferenc József- íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.

...

Emlékezzünk, nyárra, a tavaszra, sőt még őszre
És ami idén történt, minden jóra és szépre,
Ne feledjük, miben részünk lett, az örömökre!
Ez már a múltunk és ez év is az lesz jövőre!

Rohanvást közeledik az év vége és akkor előre...
De nehogy bánkódjuk, mert lesz újabb év, egy másik, jövőre!
Szilveszterkor koccintsunk a múltra és a jövőre
És jó, ha tudjuk, a sorsunk rohanvást megy előre!

Ha majd esik a hó, menjünk sétálni, együtt, vele
A múló évvel, lassan a régi évből kifele.
Vigyünk pezsgőt, éjfélkor álljunk meg, és ott koccintsunk vele,
Az érkezett újévvel, mert jövőre együtt élünk vele.

Vecsés, 2013. december 19. – Kustra Ferenc József

...

Ha ledűlnek falak,
Romba dől az összes vigasz!
Jő, reménytelenség!
*
Jön a végrehajtó
Visz mindent, lefoglalt a ház.
Költözés, erdőbe!
*
Könnyet akarsz? Sírjál…
Bánat ellen, ez tán’ gyógyír!
Te vagy bús, úgy sírj Te.
*
Vadvirágos réten
Kirándultam, nekem régen.
Üdítő virágok.
*
Erdők, mezők zöldje
Jó kis látvány a szemünknek.
Szemgyönyörködtető.
*
Fehér téli erdő
Vadaknak, nem jó búvóhely.
A bundájuk fázik.
*
Közeleg a tavasz!
A megújhodás ideje…
Ember, megújhodik?
*
Boldog a pillanat!
Néha dereng… tovahalad…
Ennyit kell megélni.
*
Elmúlt emlékeken
Elmerengek, bánatosan.
Tán’ feldereng, remény?
*
Élet, egy pillanat
Töredék, többi múlt… jövő!
Jelenben élhetünk?
*
Levelek hullanak,
Mint egy halott lepkesereg…
Tavasz! Feltámadás!
*
Tó felszínén arcom,
Hullámokon összetörik.
Torzult a képmásom…
*
Lennék tökéletes,
De, a világ nem engedi…
Felmosórongy lettem.
*
Esőcseppek fednek,
Szomorúan vizesedek.
Ázott kutya lettem…
*
Eső veri arcom,
Rám néznek, hiszik, hogy sírok.
Pedig, annyira nem.

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)

...

Fehér avar lesz a hópelyhekből szőtt terítő,
Én, majd, ha járok a puha hó selymen,
Lépésem zajtalan, puha, nesztelen.
Hópehelyből az avaron lesz fehér terítő.

Apró dombokat, torlaszokat épít szellő,
Hallgasd a végtelen, nem semmi üzenetét,
Milliónyi lélek várja, minden betűjét.
Fentről meg csak zúdul le a sötét hófelhő…

Kerti asztalunkon, hófehér a terítő,
Éjjel van, már fehér dunna borítja kertet,
A kemény hidegben látni a leheletet.
Fehér a föld, a rét, a csalitos, az erdő.

A tél jeges lehelete most a kertész,
Feltámad a szél, de ezt el nem fújja,
Házunk fala a hótorlaszt felfogja.
Nyáron erre gondolva, legott megáll ész.

Lassan úgy érzem, megállt a fehér idő,
Csillagok messze a felhők fölött ragyognak,
Lehet, erőlködnek, de minket nem láthatnak.
Talán, lesz még tavasz és jön a langy szellő…

Vecsés, 2013. január 13. – Kustra Ferenc József - Landi Krisztián „Havazás” c. verse ihletésével.

...

Semmi-lét meditáció

Állok a vakablakomnál, nézem a semmiséget,
Fáj. hogy sírok… életem nem ad több lehetőséget…

Vak a sötétség,
Egy csillag se gyúl éjben.
Hideg az ablaküveg.

Vak ablaküveg?
Hideg, mint fénytelenség
a csillagtalan éjben.
*

Ablakon keresztül, bambán nézem a tájat,
Látom, hogy a hóvihar belepte a fákat.
Keresem magamban a sok kiürült vágyat.

Csendes már a táj.
Vágytalan az alázat,
Szűz a takaró alatt.

Táj takarózik.
Szűzi érintetlenség,
Alázat csendesedik.
*

Szenvedek én a már régen elmúlt életemtől
Szenvedek a megtörtént múlt… ósdi meséitől.
Lehet, hogy nekem is csak a köpönyeget kéne forgatnom már,
De, ilyen öregen? Nekem ezt már nem engedi, falinaptár…

Öregszik a test,
A tiszta szívű lélek.
Szenvedés mesél nekik.

Lélek mesét vár,
Szívtől vagy szenvedéstől?
Mindegy, csak tiszta legyen.
*

Érzem, hogy máig is harcban állok,
A saját harcteremen kószálok,
De célom nincs… tétován bóklászok!

Kies a harctér.
Ártatlan kard önvéres.
Fáj a háborús aktus.

Véres háború,
Aktus fájdalmat kardoz.
Kietlen az önharctér.
*

Engemet már hajnalban a csönd is, mint harsona ébreszt,
Ez az oly’ váratlan hevesség, reggelente elképeszt...

Reggellik békén,
Csend zengve fúj ébresztőt.
Döbbenetes a világ.

Megdöbben a csend,
Mikor ébred a világ.
Békétlen zajos reggel.
*

Már annyira bele vagyok döngölődve az életem posványába,
Hogy már újat kezdeni sem tudok, csak majd talán, egy másik világba…

Nehéz a kezdés.
Tavasszal semmi rügy'zik.
Ez most a vég is egyben.

Tavasz nehézkes.
Egyben semmis a kezdet,
Lám, már rügyezik a vég.
*

Semmi volt ez az egész rongy élet,
Sehogy sem segítette a létet.
Kaszás majd, kidobja az egészet!

Rongyos a szirom
napsugár kaszájától.
Dobandó lett az élet.

Rongyolt az élet.
Napsugár szirmot dob ki…
Megcsorbult a kaszája.
*

Nézek ki a vakablakomon, nézem a semmiségemet,
Közel az életvégem, sorsom nem ad több lehetőséget…

Vecsés, 2017. december 13. – Mórahalom, 2018. február 1. -Kustra Ferenc József– a verset én írtam, hozzá a sedoka –kat, szerző és poéta társam, Farkas Tekla.

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak,
Úgy látom, hogy lesznek ősziek, majd szemet szúrnak…
Úgy látom, már vége lett a nyári viharoknak.
*
(3 soros-zárttükrös)
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra,
És hogy miért, a téliszálláson várnak nagyon, tavaszig... jó válaszra…
Az általam nem szeretett villámok is elmentek a téliszállásra.
*

(Senrjú csokor félhaiku-láncban)
Földben szunnyad már
Őszi mélyszántás… vetés.
Remény tavaszban.
*
Erdőnek fái
Már nem félnek villámtól.
Remény tavaszban.
*
Erdő reménye
Megtöretten faágon.
Remény tavaszban.
*
Nap sugárzása
Már egy fénnyé szelídül.
Remény tavaszban.
*
Átderengő köd
Másvilág-tájat mutat.
Remény tavaszban.
*
Tájon, már a köd
Cirkál, mint hadihajó.
Remény tavaszban.
*

(anaforás, 10 szavasok - trió)
Hmm… a természet is próbál békében élni.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is kellene nagyobb megnyugvás.
Nem tud télről?
*
Hmm… a természetnek is elege van már?
Nem tud télről?
*
(15 szavas-6 sorban)
Késő ősszel
áthat
Lélek megbocsátás?
Késő ősszel készülünk
A téli álomra, de
Állítólag… nem jár.
*

(Eredeti stílusú haiku csokor)
Tó vízén csillan
Napsugár, de már hűvös.
Hullám borzolás.
*
Gyepen levelek,
Szél meg csak játszik velük.
Ég, vakító kék!
*
Csendesen oson
Hűvös, hideg hozó szél.
Rossz idők járnak.
*
Mormogó széllel
Veszekszenek kabátok.
Kutyaszőr borzolt.
*
Sátáni kacaj
A viharos szél hangja.
Magába dühöng.
*
Tántorgó vihar,
Tán’ nem tudja, mit akar.
Átcsap, szélcsendbe…
*

(Senrjon csokor, fél haiku-láncos versformában)
Úgy van, ellenségeink
Lélek-téliszállásra mennek.
Én ezt nem hiszem…
*
Tán’ tavaszra felednek,
És együtt várjuk majd pirkadást.
Én ezt nem hiszem…
*
Közben tél mindenkinek
Meleg, oly' szép jégvirágokkal.
Én ezt nem hiszem…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, dupla belsőrímes, önrímes)
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben,
Sok öreg menekül el az élettől... neki lejárt időben…
Sok öreg menekül el a tél elől ezekben az időben.

Vecsés, 2021. október 23. – október 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában az őszvégről és az életvégről…

...