(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Levélhervadásnál kinyilvánul a halál véges, méla bája,
Levelek meg leszállnak az addig fentről úgy csodált, nézett tájra...
Levélhervadásnál kinyilvánul a halál véges, méla bája.

Van még, amelyik a régen volt tavaszról elmélázik,
De nézi a talajt, hogy ott hova szálljon le… sárgállik.
Az őszi időjárás üdvözlete, hogy sok levelet elküld,
Az avarban meg egy nagy csapat lesznek… vajh’ mint ennyi menekült?

(Septolet)
Elmúlás,
Hervadás,
Nagy utazás.

Levelek! Menjünk együtt,
Magány kiüt…
Úgysem kell már árnyék,
Fényjáték…

(Bokorrímes)
Leszállunk és a lépéseket puhává tesszük,
Talán még a hóesés előtt jól elmerengünk…
Elmúlunk, avart összesöprik… megöregedtünk!

(3 soros-zárttükrös.
Fával még megbeszéltük, hogy nem sírjon, tavasszal jönnek az utódaink,
Majd megint zöldek lesznek, fölfogják a szelet, emlékeznek utódaink...
Fával még megbeszéltük, hogy nem sírjon, tavasszal jönnek az utódaink.

Vecsés, 2020. augusztus 27. –Kustra Ferenc József– Alloiostrofikus versformában íródott.

...

Tavaszvárással, télbúcsúztató…

(3 soros-zárttükrös)
A csendtől zúgó zajos erdőben, őspadon ülünk,
Ha csendben is, fogjuk kezünket, lélek-egyesülünk...
A csendtől zúgó zajos erdőben, őspadon ülünk.

(Senrjú duó)
Nézzük zöld erdőt,
Meglátjuk őzcsapatot.
Egymásnak vagyunk.

Március idusa már jő,
Micsoda langy’ a szép-idő…
Március idusa már jő.

Azért a kezed melege fölöttébb jólesik,
Csendben ücsörgünk, csukott szemmel, jó, hogy nem esik.
Lelkünket érzem, uralja végtelen szeretet,
És ez biz' régi már, jó érzés, nem hevenyészett!

(Bokorrímes)
Nagyon jó, hogy nem kell lelkünkbe semmit jól beszuszakolni,
Népies, egyszerű tevékenységgel, hosszan szuszmákolni…
Utálat hiányában nem kell nekünk rögvest szunyátolni.

(3 soros-zárttükrös)
Nem volt semmilyen havas telünk,
Már van tavasz, amit megleltünk…
Nem volt semmilyen havas telünk.

Ez nekünk egy nyugodt és igen boldog délután,
Egyetértve, együtt élvezzük a csend hallatán.

(Septolet)
Veled lenni,
Csendben ücsörögni,
Zöldet nézni,
Nem szunyátolni!

Megjött a tavasz,
Télnek utószakasz;
Szevasz!

Vecsés, 2020. március 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
„Szuszakolni = belegyömöszölni – Szuszmákolni = lazsálni, bíbelődni – Szunyátolni = elbóbiskolni”

...

Biciklis cikázik sok kocsi között.
Elütik, mert őrangyala nem őrködött.
.
(Kínai - „Vágyódás délre”- "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Ne
Hősködj! Félned kellene,
Peches vagy...
Nincs, ki védene.

Jaj!
Hol az angyal? Lesz-e baj?
Figyelj már!
Megesett a baj.
*
(HIAQ)
Szerencsén múlik csak,
Élsz-e vagy halsz-e majd holnap,
Ha angyalod pihen.
*

Vannak, kik gyengéden szeretik könyveket.
Ez jó! Felemeli a lelkeket.

Nől
Tudásod, olvass szívből!
Ne légy rest!
Felemel, egyből.

Könyv!?
Tudás csírája a könyv.
Olvass hát!
Lehet meséskönyv.
*
Sorsod könyvbe írták.
Vastag vagy vékony regényed,
Olvasni jó lesz tán’...
*

Koffert felnyitottad kapkodó kezekkel,
Boldogan mutattad, tele van szép könyvekkel.

El
Hiszed...? Koffert nyit hévvel.
Mit vártál?
Tele sok könyvvel...

Könyv
A mindene! Verseskönyv...?
Bármilyen...
Legyen csupán könyv.
*
Életed egy kötet,
De mégis kezedben a toll,
Átírhatod talán.
*

Nyár közepén kiraktuk a légyfogót,
Ott maradtak… nem leltek „kapaszkodót”.

Sok
Száz légy, szalagon pontok...
Feketék.
Ma már nincsen sok.

Nem
Kell őket irtani sem.
Alig lát
Néhányat a szem.
*
Főhős vagy Te benne.
Belezúgsz a történetbe,
Mint légy a ragacsba...
*

Patak csorog a hegy lábánál,
Olvadékvíz duzzadtja, sok hullám kántál.

Fut
A patak, nem ismer bút.
Víz duzzad...
Boldog ki átjut.

Kis
Patak vízzel telt máris.
Átkelni,
Lehet, fatális.
*
Máskor meg mámorban,
Tejjel, mézzel fürösztenek.
Érzés patakjában.
*

Telet váltja heveny tavasz,
Róka újra kölykezik, a kis ravasz…

Klassz!
Tavasz mondja télnek: passz!
Született...
Csöpp kis róka, „jassz”.

„Jassz”
Több és több van, ez nem klassz.
Igen rossz...
Légy inkább ravasz!
*
Mikor nem leszel már,
Emberalakod elveszted.
Angyalod megteremt.

Vecsés, 2018. március 19. –Szabadka, 2018. július 3. – Mórahalom, 2018. július 5. – a 10 szavasokat én írtam, a kínai formákat Jurisin Szőke Margit, míg a HIAQ –kat Farkas Tekla.
’jassz’ szó jelentése = csavargó, csibész, kisstílű bűnöző.

...

Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,

Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...

Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?

Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?

A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.

Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.

Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...

A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.

A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?

Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.

Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.

Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!

Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!

Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?

Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.

Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József

...

A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.

Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.

Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.

Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.

A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.

Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.

Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.

Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…

Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.

Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József

...

Az ősz az elmúlás előjele,
De benne van a kikelet szele.
Mondják minden rosszat jó követ…
Ebben én nem hiszek… de lehet.

Tavaszt is a jobb nyár követi
Így nyáron az ember azt hiszi,
Hogy ez így a legjobb, maga a tökély.
Ha minden jól alakul, így lesz… ne félj.

Nem tudni azonban, kinek mi a jó
És azt sem, hogy vajon neki mi való.
Sőt mindenki másképp éli meg ugyanazt,
De nincsen, aki kőből is vizet fakaszt.

A sors útja, cifra, dimbes-dombos,
Nem egyenes, inkább jó kanyargós
És nem mindig van úgy… megyünk hegynek felfelé
Van, hogy irány a gödör… szívünk hideg lelé.

Azt régen, pontosan tudjuk; mit ránk rótt a sors
Az be is következik. Élet nem komfortos,
Sőt olyan, mint egy régi harcos, törött karddal
És csak vagdalkozunk… az életben fakarddal.

Sokan, milliónyian ágálnak a sorsuk ellen,
De ők a körülményeik miatt a tehetetlen
Tömeg, pedig van köztük jobb sorsra érdemes,
De nem tud mit tenni, élete… csak fekélyes.

Megoldás nincsen, jó tanács nem adható.
Élet olyan, mint egy szennyezett algás tó.
Kinek már csónakja sincs, iszik vagy elmenekül,
Így élet beszippantja… tűri tehetetlenül.

Budapest. 2011. október 18. - Kustra Ferenc József

...