Remény

Remélve remélek
vágyam elérem
nem álom csupán
hanem maga a valóság

Hogy találkoztam veled
bearanyozta az életem
veled az élet vidám
a bú messze jár

Segitettél a bajban
az életem vidám
minden mi hozzád f?z
tényleg valóság

Nem az álmok szigetén ébredek már
hanem melletted karjaid ölelése vár
virágos kis szobádban
elhalmozzol forrón izzó csókokkal

Többé nem keresem a választ
mert te magad vagy az
a remény a bizalom az öröm
örökké veled maradok!

...

Szólnom kéne, de béna a szám
Pedig a szívemb?l mondanám.
Hamis az utad, amin haladsz
Féltlek, óvlak, magadra maradsz
Megcsal a szemed, téves a mérték
Nem látod tisztán mi is az érték
Eldobnál magadtól tiszta szíveket
Egy hamis gyöngyért? , nem, nem, azt nem lehet!
Ébredj már végre, nyisd ki szemedet!
Sokért a semmit odadni nem lehet
Vedd észre, sokan aggódnak érted
Nem akarod látni, vagy tényleg nem érted?!

...

Van egy szem ki lát téged
Van egy lélek mi érzékeny hozzád.
Van egy szív ki megdobban érted
És van egy pici száj ki azt mondja, immádlak téged.

Szeress, mert meghalni félek
Szeress, hogy viszont imádhassalak
Szeress, mert kitudja medig élek
Szeres, mert nem akarlak elveszíteni

A világ kegyetlen hozzánk
A világ nem létezne akkor én se
A világ nagy és félelmetes
S ha meghal a föld mi is elveszünk.

Szoríts kérlek er?sen mert már csak te kellesz nékem
Szoríts er?sen, ha már ugy érzed nincs kiút
Szoríts kérlek ez már tényleg a vég.

Nem akarlak elveszíteni,ne légy ilyen
Nem akarom azt, hogy ne lássalak többé téged
Nem akarom, hogy fájdalom marja a lelkem
Nem akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen.

De minek is írom, hisz tudod nem lesz vége sose
Mert szeretlek és te is szeretsz ezt jól tudom
Mert se nélküled se nélkülem nem tudunk élni
Mert a sors akart minket egymásnak.

Azt a gyönyör? szád sose feledem
Azt a gyönyör? pilanatot se feledem
Azt a két szép szemed nem tudom elfeledni
S azt a forró csókod sose fogom elfeledni!

Egszer?en imádlak téged,
De hogy is mondhatnám el?
Ezt már szavakba nem lehet leírni.
Olyan jó volt és szép, mint akár csak most.
Sose akarlak feledni téged!

Gyere ne várjak soká, szoríts er?sen
Gyere fogd a két kezem és élj velem boldogan
Néked adom a szívem,a lelkem az életem!
Számomra már nem kell más!

...

Kimondhatatlan aggaszt, kimondhatatlan éget:
vonaton messzi menni attól, aki szeret...
A fák mért harmatosak? Színe mért kék az égnek?
S tényleg kell-e mennem? Vagy tán csak tévedek?

Tán jobb lett volna sírni, könnyebb lett volna sírni
el?tte, aki szenved, bár mindig idegen?
Levelem korholom csak, mikor fog már elérni
bet?kkel láncozottan, lelkemmel terhesen.

Dereng? éj borítja holdtól puhán a rétet,
baglyok az új útitársak, köd száll, nincs irgalom...
Kimondhatatlan aggaszt, kimondhatatlan éget!-
Szeretnék visszatérni, s ott vár a borzalom!

...

Szívem kulcsát elveszíthettem hazám hágóiban bárhol,
Zárt zord-rácsos kapuját veszélyeztetve, egy illet?re inthet Ámor.
Egy illet?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek,
Ezerszer megbántam már, hogy kitártam bár szüntelen,
Lelkem szúró szívfájdalmából menekülésem nem lelem,
Elmulasztott ígéretek, porig romboltak örökkévalómba,
Majd eljön egyszer - ki bilincsben tart, nem ereszt el - szívem megváltója!

...

A szívem nyugati tája még szüntelen szabadon,
Várva várom, hogy megtalálom egy végzetes napon,
A lányt, ki behálózza gondolataim, a frászt rám hozva,
Lágy hangon mondja ki csendesen: "Szeretlek kedvesem",... sosem kés?,
Annyi számtalan esély vár lelkemre, csak egy merész n?,
Kell nekem, csak rá vágyom, ki átlátja minden álmatlan valóságom,
Isteni n?re, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett, ?si szenvedélyek.
Ezernyi alkalom szállt már tova, múltba tekintve: "Miért voltam ostoba?!"

...