Te n? vagy; én férfi; ez a világ:
és mindenek m?ve mindegyik.

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg gyönyör? kar és meghitt dolgaink.

Nézd, ama csillagok hogy kószálnak ?sfény botjukra
d?lve az égen: míly egyszer?en viszi a kékség
az örökéletet Isten nyugodt barlangjába, hol Cézár
és Szókratész, primitív falfestmény gyanánt
hülye szemmel néz a világba, ahol mi ketten élünk.

Te a keresett vagy; én a keres?; ez a keresés
és mindenek küldetése mindegyik.

Mert a nagyság igásló, mely el?húzza
a szilárd kocsit; és útunknak célja van.
De a géniusz hatalmas kicsiség, szívszivárgás,
mely egyformán borítja be a nyulat és vadászát.

Mint egy virág álma, szerelmem, oly simán
fut a füves szél az éj s?r? fenyérjén:
nézd csak, az erd? nagy fapillantása hogy
mered ártatlanságunk épületére.

Te falu vagy; én az idegen; ez az út:
és mindenek m?ve mindegyik.

Ne tevékenyebb vagy részvétlen legyen az ember: de tágabb
élet?; s minden városa lengessen tiszta lobogót...
Túl sokáig voltunk egyedül, szerelmem; az átszúrt lábnak
kés? van szörnyen a vízen, és nem halhatunk most meg.

T?n?dtél-e, mért tört be az égen valamennyi ablak?
Láttál e hajláktalant nyitott sírban: Isten kezében?
Megismertetnéd a pacsirtákkal a háború eszel?s zenéjét?

Itt a tompa léptek a hóban; az idegen;
nyomorék ökörszem; apáca; táncos; Jézusszárny
a falusi sétálók fölött; és körülöttünk
rengeteg kétségbeesett kar és meghitt dolgaink.

...

Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfels? legel?re - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
sz?ve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messzir?l láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéb?l:
emberi jel az ?r-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvényl? íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: t?z;
tangóra örvénylett a csíp?d,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna ?szi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját sz?ve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gy?rött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az ég?,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felel?ssége ég
az ég? angyalban
virágon s kövön túli valóként.

...

Mikor a süld? békasereg, ezer meg ezernyi torokból,
mohón versengve felkuruttyolt gyönyörében,
ahogy térdig a szittyón lépdeltem közöttük,
hasítva a nyers-friss természet nyirkos birodalmát,
mintha el?sz?r érezném a jöv?t,
úgy belereszkettem, hogy elállt a szavam,

s csak a békaporontyok harsogták továbbra is
ezt az önkívületbe ragadó vad er?t,
ahogy - parányok közt egy isten - ott haladtam,
gázolván h? népem közt diadalmas
békakirályként, boldog elememben,
s lábam súrolták csöpp alattvalók -

éreztem sorsukat, élet-haláluk
velem-egy sebként, s hogy a lét mily parányi,
itt, hol a világ újra hatalmasan kitárul,
bizonyosság járt át: nyárfényé, ember - s békalété,
s szintugyanúgy: hogy az év hanyatlik, tél lesz,
dara hull, borotvaéles, jég s hó ver lakatot ránk.

Mámorosan tértem vissza a kertiünnepélyre.
A társaságban egy fiatal n? szinte
habzsolta a tavasz minden gyönyör?ségét;
de madárcsicsergésr?l szó se volt.
Pár hétre rá délvidéki mocsáron metszette át a torkát.

...

"szép tavasz id?d
id?m id?nk mid?n
b?ven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

(vigadozó kis madarak
csaponganak a lebegnek a
jókedv?en énekelnek a
szállnak a virulásban)

jönnek-mennek a párok
keringenek merengenek
de valamennyi kett?
egyedül van lelket se lát

(ilyen égboltot s napot
sose láttam és sose láttál
sosem suttogott ennyi ajk
ugyanannyiféle igent)

fa nem számolja levelét
csak a zöld levél önmagát
de ezrével csillogva is
jelentésük csodásan egy

(titkon félénken szeretve
apró röpke lenge szálló
virulásban vigadó
boldog lényükr?l dalolnak)

"szép tavasz id?d
id?m id?nk mid?n
b?ven terem a szerelem
szép szerelem vivát"

...

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...

Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam f?nök
mehitabel er?sen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikett?l

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem ?t szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

f?nök néha már azt hiszem
hogy barátn?nk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.

...