Póznák sora közt,
a vasút-peronon túl
zöldbéka szín?
nyaraló-vonat indul,
s már zsírba nyomódva
egész könyökig
a vas-karok ócska
daluk nyökögik,
majd por települ le
a lanka füvére,
s felkattog a sín
a kerék ütemére...
Egy pár odabent
az üvegre hajol,
s egy nyári gitár
paliszandere szól:
- Kéz-kézben akarsz-e
vezetni, mo mondd csak!
-Kedveske, akarlak!
Akarlak! Akarlak!
És kint a f?vön,
le egész a folyóig
a tavasz csodazöld
lobogója kibomlik,
s tönkök, kövek és
meredélyek alól
a vadt?zü zöld
a világba hatol.
Tar gallyakon,
ott, hol az ér víze zúg át,
új fészki lakos
köszörülgeti torkát,
s már újra kiált
a rigó a ligetben,
már újra nyüzsög
csuka-nép a vizekben,
s a néma egekben
a csillagok árját
új s új denevér hadak
összekavarják.
Kedves hagyomány
ez a játszadozás
fészek puha vackai,
ikra-rakás...
Én, emberi lény
- se madár, se vadállat-
kéz-kézben a rétre
kivinni kívánlak,
s vágyam belehullni
- ruhám ledobálva-
a csillagos ég
kosarába...
...Hogy mint a vadak
vicsorogva a csonton,
párzó-szagokat
szimatoljon az orrom,
vagy hol gyökerek
a medert beborítják,
tejjel telehintsem
a friss csuka-ikrát,
?zzek halakat,
madarakra lecsapjak,
mint farkas,
a párom után csavarogjak,
s sodorjon el újra
a vágyteli örvény,
teljék be csak újra
a nagyszer? törvény,
s láthassa szemünk:
a világ örömére
bolydul fel a vad,
s a halak vizi népe-
s a mozdony is így fut
a friss füveken,
- mint t?zfejü csíkhal
a mély vizeken-
s zakatolja a kéjt
a kerék meg az ablak:
-Akarlak! Akarlak!
Akarlak! Akarlak!

...

Látom: ma szemed különös-szomorú, tüze fáj,
s véznább ma kezed, míg a térdedet átkarolod,
Figyelj ide: messze, a Csád csuda-partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

Harmónikus és kecses, édes arányú kobold,
b?rén divatos, kusza minta varázsa virul,
versengeni senkise tud vele, tán csak a hold,
míg ring a tavak tetején, remeg és kisimul.

Távolban akárcsak a tarka vitorla, suhan,
futása örömteli, fürge madár-repülés,
márvány üregébe bujik, ha az est lezuhan,
s ilyenkor a föld csodaszép örömök fele néz.

Mondjam, hogy a messzi regékben, az ifjú vezér
hogyan szeretett s vele volt-e az éjhajú lány?
Nehéz ez a köd, belehelted, a torkodig ér,
és hinni csupán az es?ben akarsz ezután.

Meséljem-e el, milyen ékes a trópusi táj,
mily karcsú a pálma s a f? milyen ?s-magas ott?
Zokogsz? No, figyelj csak: a Csád csuda partjainál
egy dendi zsiráf csavarog.

...

A kút-cs?nél szétcsorogva
a vizecske úgy futott,
kantárt-csótárt tocsogója
aranycsíknak mutatott.
Karcsú kígyóként került,
s úgy tekergett, úgy terült,
úgy tekergett az erecske
szétszaladva, szétfrecsegve,
hogy dolgozva, fáradozva
a feketeszem? csizma
sápadtabb lett, mint a víz.
Súgás, búgás, bece-szók,
szégyen fülig-pirosa,
ablakok és házikók,
b?g?, jóllakott gulya.
Az ostorfán virágocska,
kék erecskén csöpp ladik.
"Végy csak új kend?t magadra,
dagadt erszényem dugig!"
"Ki ez? Mi ez? Mit akarhat?
Keze csupa vad bütyök!
Csak nem énrajtam mulatgat
apám házfala el?tt?"
"Talán?... Talán megijesszem
a sötét szem? legényt,
kétely gy?l tanácsra bennem,
apámnak szóljak elébb?
Végeztem a t?z, a láng!"-
De hát minek is igyekszik
a port, mely majd sírba fekszik
t?zzel-lánggal verni szánk?
Tüstént a köcsögös karóra
szálltam esteli héja-módra,
s öregesen lestem körül
a neszes földi-határt,
s ím együtt láttam már a párt.

...

Sz?nt a vihar. Magas égi azúron
nap kivirul puha ködszalagon,
míg a vihar vize messzire-zúgón
hömpölyög, omlik a vad patakon.
Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak
pálma tövén nyit a rózsavirág!
Szikla-magányban a h?s patak árad,
b?gve, zajongva a zord s?r?n át.

Zafina, szemed beragyogja a tájat
puszta vidék is öröm teveled,
ajkadon új szerelem dala támad,
szerte-szitál e csodás üzenet.
Mint kora hajnali szél ha elárad
és belerezdül ezernyi virág;
hegy vize, halkan mosd köves ágyad,
bukva, omolva a szirteken át!

Zafina, dalod teletölti a szívem,
veled a bérci magány se nehéz,
szép szerelem sz?ze, jöjj ide, hívem,
ajkadon édes a rózsa, a méz.
Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat!
Súgva keresd szeret?d ajakát!
És te szerény légy, kis patak: ágad
lágyan ömöljön a völgyeken át.

Érzem: a kebled örömteli mélyén
hogy ver a szív! Csupa könny a szemed:
duzzog a sz?z, ?rködve erényén.
Zafina, tekintsd ma e bérci vizet:
habra hab omlik, a hab tovavágtat,
úszik a tört kicsi rozmaring-ág;
gyors az id?, mint vad patak árad,
rontva kanyargó medreken át.

Múlik a szépség és fiatalság,
míg mosolyogsz, szerelem sz?ze te!
Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság,
révület és láng-fény szövete!
Zafina, irígység gerlice-párnak:
búgva sóhajtoz, amint idelát!
Szép szerelem mint dús patak árad,
futva, keringve a réteken át.

...

Bársonyos, nyári este volt,
Mint mindig, ahogy eddig,
Sétáinkon már megszokott.
Elénk terült az aszfalt szürkéje,
Bársonyos - puhán, hisz minket
Szeretett...
A kósza lámpák rapszodikusan
Kusza fénye hol ott, hol itt még
Elébünk kúszott, tapintatosan
Mutatva, hol voltak régi lépteink,
Miket ?k kísértek sok éjjelen át,
Valamikor...
Szívünkben készen volt a leltár.
Nem örültünk, nem sírtunk,
Mentünk némán, mellettünk
A tárgyilagos semmi baktatott.
Azért a hatalmas lombok még
Összehajoltak...
Fogtam a kezedet, mert így volt
Természetes, fölöttünk telihold,
Nagyon szelíden, nagyon félve,
Kicsi enyhülést remélve, ragyogott,
Várakozott...
Aztán elengedtelek, s váratlanul
A hold egy ezüst könnyet a lábunk
Elé ejtett,mely nyomban fölszáradt.
Ezüstös porrá változott, s bokánk
Körül kavarogva nekünk adta az
Utolsó pillanatot, mely, mint egy
Gyász, egy kis halál, egy leesett
Madár, kimondatlanul elénk hullott.

Elmentem, nem tartottál vissza,
Hátranézni nem is illett volna.
Nem volt harag és bánat sem
Koppant a szíveken...
Tudtuk, most egyedül lettünk,
Hirtelen, s ezen már senki és
Semmi nem változtat többé.
A külön utak kemények, érdesek,
Magányosak, mint pusztában
Felejtett nyárfák, melyek id?tlen
Kémlelik a jöv?t. Sudáran, árván,
Ezüst leveleik csilingelését maguk,
Csak maguk hallván, hisz nincs
Többé, ki e varázsos zenét hallja.
Állnak a t?z? napba, fagyba.
Nem várnak, nem kérnek, igaz,
Nem is mesélnek, hisz ki hallaná?
Talán a holdas éjszaka, de az
Misztikus, rejtett találkozás.
Abban nincs hely senki számára...
Magányos éjszaka, hallgatóság
Nélküli hangversenye...
Veszteség, de mi minden veszett
Már a földön, s legalább egy királyi
Hallgató el?tt szóljon e csodás,
Magányos, mindig más, elhaló
Zene...

...

Meg kéne házasodnom? Meg kéne javulnom?
Kápráztassam el a szomszédok lányát
bársonyruhámmal és faustus csuklyámmal?
Ne moziba vigyem hanem temet?be
értekezzenek vele az Ullman-fürd?kádak meg a legújabb csaptelepek
el?nyeir?l
aztán kívánjam meg csókoljam meg a többi és a többi
? meg mindent csak azt nem én meg tele megértéssel tudom miért
nem gurulok dühbe és nem ordítok rá Tapogass! Azt szeretem ha tapogatsz!
Ehelyett szépen összeölelkezünk
nekid?lünk egy vén megroggyant sírk?nek
és csillagokat számlálva duruzsolol neki egész éjszaka-

Mikor bemutat a szüleinek
egyenes hát, végleg megfésült haj, fojtogató nyakkend?,
üljek le összeszorított térdekkel harmadosztályú hever?jükre
és ne kérdezzem Merre van a fürd?szoba?
Hogy lehetnék más mint aki vagyok,
fiatal senki minden vágyam egy habfürd?-
Ó szörny? is egy fiatal senkinek
kitéve közszemlére a család elé és a család ilyeneket gondol
Most látjuk el?ször! Ez akarja a mi Mary Lounkat!
a tea meg a házisütemények után megkérdezik Mivel foglalkozik?
Most mondjam meg? Tetszenék-e nekik akkor?
Mondanák-e Na jó házasodjatok össze, elveszítjük a lányunkat
de kapunk helyette egy fiút-
Most kérdezzem meg Merre van a fürd?szoba?
Úristen, és az esküv?! Az egész család meg a család barátai
és csak egy maroknyi tarhás szakállas haver
azok is kizárólag a kajáért meg a piáért-
És a pap! Rám bámul mintha onanizálnék
és megkérdezi Óhajtod-e ezt a n?t
hites és törvényes feleségedül?
Én meg, reszket? térddel, hogy mit feleljek, azt mondom Zzelatin!
Megcsókolom a menyasszonyt és azok a gennyes állatok veregetik
a hátamat:
Na fiú, most már testesül-lelkestül a tiéd! Hahaha!
és láthatod hogy a szemükben
valami obszcén nászéjszaka csillog-
Aztán lehetetlen rizsszemek és edénycsörgés meg cip?nyikorgás
Niagara! Cs?dület! Férjek! Feleségek! Virágok!
Mind kényelmes hotelekbe tódulunk
Mind ugyanazt csináljuk éjszaka
A közömbös portás tudja mi következik
A hallban lötyög?k tudják amit tudnak
A fütyörész? liftkezel? tudja
A pislogó szobapincér tudja
Mindenki tudja! Esküszöm már ott tartok, hogy semmit sem csinálok!
Fennmaradok egész éjjel! Belebámulok a szállodaportás pofájába!
Visítozom: Francba a nászéjszakával! Francba a nászéjszakával!
ámokfutást rendezek ezekben a majdnem felülmúlhatatlan szobákban
nyasgem! Unom a banánt!
Élnék inkább a Niagara mélyén! egy sötét oduban a Zuhatag alatt
ott gubbasztanék ?rült Nászutazó
kiötölve a házasságtörés sohanemvolt módozatait, bigámia megszállottja
válás szentje-

De mégiscsak meg kéne házasodnom meg kéne javulnom
Milyen szép is volna hazamenni hozzá
megülni a t?z mellett a feleségem a konyhában
kötényben fiatalon és kedvesen a gyerekemmel a szíve alatt
és túláradó boldogsággal odaégeti a marhahúst
és sírva jön be hozzám és felkelek a nagy karosszékb?l
Azannya! A teremburáját! Ty? a kiskésit!
Istenem micsoda férj lenne bel?lem! Bizony meg kéne házasodnom!
Annyi ugyanis a dolgom! többek közt be kell lopódznom Mr. Jones
házába kés? éjszaka
és be kell temetnem a golfüt?it az 1920-as norvég könyvekkel
Továbbá egy Rimbaud-képet akasztanom a f?nyírógépre
Továbbá teleragasztanom Tannu Tuva postabélyegeivel
az egész léckerítést
Továbbá ha Mrs. Kindhead gy?jteni jön
A Közös Kassza számára
elmarnom és fülébe súgnom Kedvez?tlen jelek gyülekeznek az égen!
Valamint ha a polgármester eljön a szavazatomért
Mikor hoznak törvényt a cápavadászok ellen?
És a tejesembernek egy cédulát hagynom az üvegben
Pingvinport, legyen szíves, hozzon egy kis pingvinport-

Mégis, ha megházasodnék és Connecticut és minden csupa hó
és lebabázik az asszony és én álmatlanul mint a rongy
éjszakákon át talpon, homlokomat a csöndes ablaknak támasztva,
mögöttem a múlttal
minden helyzetek legközönségessebbjében találom magam,
remeg? ember
a felel?sség súlyával a vállán és semmi hogy-oda-ne-rohanjak
semmi római arcél? smuzolás-
Az lenne csak a szép!
Cuclinak hoznék egy gumi Tacitust
Csörg?nek egy zsák törött Bach lemezt
Kiszögezném Della Francescát az ágyra
Ráhímezném a partedlire a görög ábécét
Járókának meg felépítenék egy födetlen Parthenont -

Nem, kétlem hogy ilyen családapa lenne bel?lem,
se vidéki élet se hó se csöndes ablak
csak ez a tüzes büdös sz?k New York
hát emeletnyire a föld felett, svábbogár a patkány a falban
elhízott birodalmi-német feleség sikoltozik a krumpli felett
Mer büdös neked a munka
És öt csöpög? orrú kölyök örök szerelemben Ciccamicával
És a szomszédok fogatlanok és kazal a hajuk
mint a 18-ik század izgága boszorkányainak
mind át akar jönni és nézni a tv-t
A háziúr a lakbért követeli
F?szer és Gyarmatáru és Kék Láng Gáz és Elektromos Tartozékok
Szerelése
Lehetetlen hanyatt feküdni és álmodni telefon hóról
parkoló szellemekr?l -
Nem, nem házasodhatom meg soha nem házasodhatom meg!

De - tegyük fel ha elvennék egy szép
szívdögleszt? úrin?t
magasat és sápadtat elegáns fekete ruhában
hosszú fekete keszty?ben
egyik kezében cigarettaszipka
másik kezében egy pohár whisky
és egy m?teremlakásban élnénk óriási ablakkal
ahonnan kilátás nyílik egész New Yorkra
tisztább napokon még távolabbra is
Nem, nem ismernék magamra elegáns börtönálom felestársa -

No, és a szerelem? Azt bizony elfelejtem
nem mintha alkalmatlan lennék rá
éppen csak fölöslegesnek tartom mint hogy cip?ben járjak -
Soha nem akartam elvenni egy anyámforma lányt
És Ingrid Bergmann szóbe se jöhetett
És lehet hogy ma már akadna nekemvaló de az már biztos régen
férjhez ment
És a fiúkat nem szeretem és-
de mégiscsak kéne valaki!
Mi lesz ha 60 éves leszek és magányos
egyedül a bútorozott szobában húgyfoltokkal a gatyámon
és a világon mindenki házas! az egész világegyetem csak én nem!
Ó, tudom én ha volna egy valószín?tlen
amilyen valószín?tlen vagyok én
a házasság sem volna valószín?tlen -
Ahogy ? várja magányos idegen ékkövei közt Egyiptomi kedvesét úgy várom én is - 2000 évet és az élet fürd?vizét siratva.

...