A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.

Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,

Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.

Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.

Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.

Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.

Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.

Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…

...

Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

...

Ötven vagyok, jó régen élek,
Hogy alakulnak emberi életek?
Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom,
Ez van, akarom, vagy nem akarom.

Ma van ötvenedik születésnapom,
Örömre nincsen semmilyen más okom.
Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság,
Sajnos sokunknak nem jó ez a világ.

Ma értékkel, emberséggel nem lehet
Élni, élvezni egy teljes életet.
Nem tudom mások, hogy élik életüket,
Én eléggé rosszallom az enyémet.

Pozitív hozzáállással kellene
Jókat kívánni e napra, kedvemre,
De nem tudok gratulálni magamnak.
Legfeljebb visszakárognak a varjak.

Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes)
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra,
Nekem már nincs indíttatásom, várni csókodra…
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra.
*
(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes, önrímes)
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat,
Vágyam nem teljesült, de álmomban elvettem csókodat…
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat.
*
(Septolet)
Élmény volt,
Szívembe hatolt.
Letarolt…

Ez is valami,
Több mint semmi…
Emlék legyezi…
Temeti!
*
(Anaforás, bokorrímes)
Csókod, nekem nem is volt megírva,
Csókod könyvbe nem is volt beírva…
Csókod, nekem már nem lesz felírva.
*
(Anaforás, 10 szavas)
Az emlékem csak ennyi,
Az egész egy nagy semmi…
Akarni?
*
(6 soros versben)
Ó te bűnös asszony, jól felébresztetted az álmom,
Az óta is minden reggel újra csak terád vágyom…
Ó te bűnös asszony, hiányzol a létemből, ezt akartad?
Sikerült neked, hogy emésszem magam, tényleg, mint akartad…
Ó te bűnös asszony, ha meghalok, akkor a rád-vágyómban megyek el,
De, már nem láthatlak, messze leszel, nem csókolhatlak, karod nem ölel…
*
(Anaforás, bokorrímesben)
Bennem marad örök hiányod,
Bennem már nem fog élni másod…

Vecsés, 2021. március 13. – Kustra Ferenc József – íródott: a beteljesületlen csókról, szerelemről… [Önéletrajzi írásként.]

...

Nem sírok, tovább már nincs erőm,
Érint még valaha, mi öröm?
Csak zúg, süvít, fúj élet szele,
Örökös vihar vagy lesz vége?

Nem elég a sikertelenség,
Bevágott cukor, mint betegség.
Mi végre büntet Isten, ha van?
A hét szűk esztendő tán’, hatvan?

Mindenki oly’, minek születik,
Meg még, aminek mások nézik.
Én vajon minek is születtem,
Élni sikertelen életem?

A jó élet, mi kiteljesedett,
Ha az ember boldog, elégedett.
Nekem eddig ez nem adatott meg,
Sikertelenséget, hogy éljem meg?

Hely hová születtem, vajha rossz,
Pedig más is ragadt rám, mint kosz.
Mások nem néznek valakinek,
Magam, hogy tartsam; főleg kinek?

Sorsát ember nem kerülheti,
Ez megadatott, ezt kell élni.
Én azért mégis csak bánkódóm,
Miért adatott, ily’ rossz sorsom?

Budapest, 1997. november 29. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

...

Reggel van, pihent vagyok, lehet, hogy el is megyek a napba…
Reggeli, öltözködök, más nincs, indulok… bízok a papba.

Felnézek, fehér-fodros, vagy szürke felhőt nem látok,
Azt meg nem vállalmom, míg jönnek, csak fél lábon álok.

Csodaszép az elterülő égbolt, végtelen kékségébe,
Földre vetül ez a szépség… út a végtelen mindenségbe.

Lengén, nyárin öltözve megyek, hogy beszívjam a napsugarakat,
Korán indultam, hűvösben rövidnadrág, nem védi lábszárakat…

Én csak vakon megyek, szembe vele… belemegyek bele, fénybe,
Átélem, mit őseink, több ezer éve, Aton szellemébe.

Ez most egy nagy felüdülés, csak megyek előre a fénybe…
Átölel, körül ölel… Hagyom, felrepít a mindenségbe.
Aton szelleme él és uralkodik rajtam,
Vezet, utat mutat, fénybe vezeti utam.

Egyedül megyek a mindenségbe, fény vezet az utamon,
Benne megyek, vele haladok, nem gondolkozok múltamon.
A fény, látom, nagyon erőlködik is, nap már erőteljesen tűz,
Sugarai belém hatolnak, magáévá tesz, minket összefűz.

Már majdnem felemelkedtem, de még éreztem, hogy felrepülők!
Később arra aléltam, hogy kérdezgetnek, míg a földön ülök.
Felnéztem, láttam arcokat és megjelentek felhő kezdemények…
Mesélték, mint bolond sétáltam, autó elütött… fejlemények...

Vecsés, 2015. június 25. – Kustra Ferenc József

...