Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték +egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.

A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.

Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.

A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.

Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!

A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.

Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.

A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.

Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.

A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!

A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.

A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…

A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényirásul.

Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.

A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.

A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.

A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!

Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...

Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
[Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.]

...

A poéta siráma…

Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.

Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?

Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…

Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?

Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…

Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.

Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.

Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.

Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József

...

Fekszem az ágyon, nem érdekel semmi,
Hiányzol nekem, szeretnék veled lenni,
Te vagy szívem, minden vágya,
Két szemem a Te szépség látja,
Füleim a Te hangodat hallják,
Lelkem teljesen elvarázsolták.
Magányomat gondolatod töri meg,
Bearanyozod minden percemet.
Elvetted már teljesen az eszemet,
Az hiszem, szeretlek,téged szeretlek.

...

Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keser?, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóles? érintésem, ahogy igéz? pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a leveg?, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Meg?rülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedr?l, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyör? melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktet? lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.

...

Mónika, a gondolat, hogy egyszer megtörhet a jég, vággyal tölt el teljesen. E vágy, mit remélem, Te is érzel már testeden, nem más, mint, hogy Kívánlak esztelen.

E vágy az, mit, ha egyszerre érzünk mindketten, beteljesít álmot s reményt teljesen. Az, hogy ?rülten kívánlak, nem lehet véletlen, mert tested, szinte csalogatva hódított meg engem.

Rózsaszirmok közt fürdetem tested, majd édes tejjel kenem be, lassan, masszírozva be érzékeny lelked. Nyakad érzékeny pontjait csókolva hozom izgalomba tested, mit?l végleg elveszíted az eszed.

Végigcsókolom hátad s puha gyönyör? feneked, majd feszesre izgatom a rózsától illatos gömböly? melled. Ajkad, mi szemérem, nedvesre izgul, ekkor remélem, s vágy tölti be tested, s lelked egészen.

Felizgult testünk átjárja a kéjes izgalom, mit érezni, mindkett?nknek régen volt már alkalom. Lábad ujjait finoman megrágom, majd végigcsókolva azt, combjaid lassan, simítva feltárom.

Feltárom a gyönyör kapuját, s remeg? testednek fokozom legszebb mámorát. A Gyönyört, mi addig tarthat, míg tested vágyik reá, adom majd Néked minden nap s éjszakán.

Lábaid hátamba fúródva ekkor arra kérnek, testem testeddel olvadjon össze végleg. Az érzés mit ekkor a mámorban érzel, az, mit akarsz majd T?lem minden éjjel.

Összeforrt testünk, sóhajtól hangos Szexünk, mit érezni akarsz minden nap, ha T?lem azt egyszer megkapod, mert mámoros kielégülésed lassan ér majd véget, mit azonnal a következ? fokoz majd csodássá Néked.

Kívánlak, s vágyom testedre, míg élek, kérlek, ne kínozz többé, engedjen fel szíved végleg.

...

Mónika, Vágyakozó szívem, végre megkapta mire vágyhatott, ölel? karjaidban Szerelmesen hálhatott. Mámoros volt, fantasztikus érzés, ahogy csókjaid teljében elfogott az érzés.

Mint, ha Álom lett volna, oly csodálatos volt, fényl? pillantásod, biztosan igaz volt. Öleltük egymást, mint Földet a változás évszaka, remegett testünk, ahogy telt az éjszaka.

Ahogy gyengéd érintésem, megrázta érzékeny tested, már tudtam, kívánsz Engem, s a buja Sexem. Ahogy gyengéden áthatolt rajtunk a vágy illata, amúgy is szapora szívünk, felgyorsult egy pillanatra.

Nem irányított már ész, és gondolat, szenvedély volt az, mit?l felejted minden gondodat. Ajkam kéjes mámorában fürdettem tested, s öleltem, felizgult megfeszült melled.

Szenvedélyt?l izzó testünk, lassan, teljesen egyé lett, s kéjes sikolyoktól hangos éjszakán végre teljes lett. Ellazult testünk, lassan, megpihenni készült, de Szerelmes csókodra, sor, ekkor, vaj miért nem került.

Mit eddig csupán álmaimban hittem, lassan elt?nt, s a józan észnek hittem. Úgy vágytam csókodra, de Te nem voltál ott, mit éreztem, az csupán Álomnak volt játéka ott.

Megtréfált Álmom ismét Engem, csalódva, sírtam, csalódva keltem. Rá kellett jönnöm, Álomból nem lett valóság, megizzadt testem csupán, mi most, az igaz valóság.

Íj szép Álmokkal élni, tán ez marad Nékem örökre,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...