Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

...

Szomorkás tél előben búsan szitál az eső,
Csak lassan hullik... tudjuk, lesz ő még havas eső!

Most minden szürke, ködös, felhővel borított a táj
Hogy elmúlt meleg napfény, a színek… mindenkinek fáj.
A tél elő, még nyálkás, sűrű ködöt is kipipál,
Lassan csontvázak a fák, ez mi majd tájat, tipizál.

Az eső áztatta vastag avar immár nem zizzen,
A múlt őszi táj sokszínűsége benne már nincsen.
Lassan közeledni fog a sírmárvány hidege,
Ha nincs jó kabátunk, átölel… hideglelése.

Sírokat is belepi majd a hó, mécsest gyújtani nem lehet,
De addig halottak napján temetőben gyújtunk egyet-egyet.
Szeretteink ott laknak... hideg sírban így kapnak kis meleget.
Meglátogatjuk őket, mit otthagyunk… gondolatunk s szeretet.

Járhatunk bármerre, csinálhatunk bármit, de akit szerettünk
Nekünk hiányzik… jobb híján szeretettel őrzi őt a szívünk.
Kedves halottunk! Bízzunk, hogy föntről őrzi ő léptünk,
Ha ő már nincs velünk, legalább ennyi legyen nékünk.

Valaha éltek álmodoztak, cipelték… tán’ a keresztet,
De, hogy itt legyenek, erre nem adhatnak be keresetet.
Mi meg itt maradtunk, lehet egyedül,
De nem gondolunk rájuk szenvtelenül.

Temetőben, az ódon kovácsoltvas kapu nyikordul,
Jönnek mások is, megyünk be együtt… van ki családostul.
Legyünk kicsit együtt elhunytakkal, legalább lélekben,
Mi jövünk el hozzájuk… Ők már itt laknak a sírkertben.

Amerre nézünk, mindenfelé mécsesek tengere árad…
Múló idő a sírokra mohabársony terítőt ráad.

A szomorkás tél előben búsan szitál az eső.
Hidegben majd elvásunk, ha zúdul ránk havas eső!

Vecsés, 2013. október 22. - Kustra Ferenc József

...

Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…

...

Balaton a magyarok nagy, szeretett tengere….
Ő a nagy tavak általunk szeretett remeke.
Mit nekünk Adria és a Csendes óceán?
Csak álmodozunk Balcsiról… nyár legyen, várván…

Hullámai görögve jönnek, mennek,
Parti köveken meg visszaverődnek.
Este a lemenő nap arany sugarai beborítják…
Szembenézve, szemem nem bántja, látom a Nap aranyútját…

Vízi bicikli lágyan ring a hullámokon, amit élvezek,
Ha legközelebb nyaralni megyek, egy jó nagyot majd, bérelek…

Vecsés, 2015. február 27. - Kustra Ferenc József

...