Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...

Nos barátim! Kedves jó Atyámfiai…
Ki nem meri magát magyarnak nevezni?
Ebbe az embertelen világba eljött az idő, hogy beváltsuk szavunkat!
Nincs mese minékünk védelmeznünk kell családot, hazát, vagyis… önmagunkat!

Mi mindig büszkék voltunk a saját névre, hogy „Magyar”!
Persze okunk volt rá, méltán, mert dicső faj az magyar…
Sohasem fért gyávaság ezen nemzethez, pedig részesültünk üldöztetésben,
De ki magyar soha ne féljen, míg világ lesz… majd utazunk mi göncölszekérben…

Hogy itt vagyunk, ezért sokat tettek ős apáink hajdanta,
Legyünk mi mindenképpen és méltón a „méltóak” utódja.
Lelkesülve éljünk egész életben és bizony szívvel-lélekkel,
Tegyük meg mi is azt, amit a megírt sors szerint nekünk tenni kell.

A történelmileg dicső pálya nyitott ám előttünk,
Haladjunk mi előre, rajt’ és mi előre siessünk.
Szégyen és átok hulljon, gyávák meg árulók fejére,
Kik félnek kilépve tenni… a mindennapi harctérre.

Ha már majd a harci dob pereg és zúg-bőg az ágyú javába,
Előre mindenkinek… akiknek kedves a magyar hazája.
Bár egy harcban sok szerető szív vére ömlik el,
Szabadságunk akkor majd, nagy diadalt könyvel el…

Mert bizony, minket a „nyugati műveltek” nem szeretnek olyan-nagyon sokan…
Mi végül is kicsi ország vagyunk… de, magyarok tizenöt milliónyian.

Vecsés, 2023. március 16. – Kustra Ferenc József – íródott: Petőfi István, „Nos barátim” c. ver-se átirataként. (Verbász, 1848. Írta: Petőfi István: 1825 – 1880) [Közzétette Mucsi Antal Toni műfordító.]

...

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon,
A sorsom úgy elintézett, mint egy ízig-vérig érdekelt… bántón…
A sorsom tett tönkre és nem lelem már a helyem az égvilágon.
*

(anaforás LIMERIK csokor)
A sorsom… szemetek szemetje,
Nálam bíz’ nem volt nagy keletje.
De szél ellen bizony
Nem lehet… jaj bizony.
Látom, van sorsnak irány fénye…
*

(anaforásban)
A sorsom ellen vajon mit lehetne tenni?
Bizony látom én: csak a jó nagy semmit tenni.
A sorsom könyvéből kiradírozni mit sem lehet,
Csak figyelem a fejem felett gyűlő fellegeket.
A sorsomban van az utóbbi 48 év is, ma van,
Tenni nem tudok, olyanok... rossz körülmény van.
*

(anaforás senrjú csokor)
Ami hátra van,
Az is így telik? Hogyan?
Pedig volt remény…
*
Ami szépséges
Volt, reményem… gödörbe…
Pedig volt remény…
*
Ami megtörtént…
Reményem szétzilált lett.
Pedig volt remény…
*

(anaforás, 10 szavas)
Ami hajthatott volna megszületnem…
Akkor nem keseregnék. Ó, minek születtem?
*

(anaforás, 15 szavas-6 sorban)
Ama negyvennyolc
Éve
Szánkázok lefele…
Sorsomban hithű ítéletvégrehajtó…
Sorsom nem mesemondó…
Átkom tart, rendesen megvalósuló…

Vecsés, 2021. november 3. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Megfigyeltem a saját életem, hogy fergetegesen rest!
Ha tenni kell érettem… semmit, szóval a kettecskénk így fest.
Csoda, ha pech úrfi rögvest felajánlotta a szolgálatát?
Ez a lehetetlen alak meg csak… rugdosta az ember farát.
*

(sedoka)
Mért vert az Isten,
Ilyen élettel? Büntet?
Ez ellenem, nem bűntett?

Mért volt ily’ Isten?
Rám küldte úrfi pechet…
Rúgott! Nem szeretgetett.
*

(Bokorrímes)
Az élet, igen bogaras nékünk,
Így biz' van… ki folyton dumál nékünk…
Nem csak csendesen folydogál létünk.

Vecsés, 2018. június 30. –Kustra Ferenc – íródott: lételemzésként... mint önéletrajzi írás.

...

Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…

Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…

Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…

Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Hétköznapi pszichés tanulmány általánosságban… főleg manapság, lét-megmutató!

(Halmazrímben)
A politikus oly' érdekes fajta,
Mindenhol terem, mint a sok-sok pelyva.
Akinek nem inge ne vegye magára,
De politikus van ki… nemzet csótánya.

Van persze köztük értelmes, sőt, okos,
Mondjuk… az ő intézkedésük valós!
A többség azonban csak állásban van,
És rosszul dönt, ez a képessége van.

Látjuk, a rossz döntéseket a népük ellen hozzák,
Nem érdekli őket… nem jönnek el tanácsért hozzánk.
Ők ide születtek… de "nem olyan nagyok”,
Nem olyanok, mint elődeik… a „nagyok”.

A politikusokat a nép szavazza meg,
Lapon; ikszével „az ő népe” válassza meg.
Költői kérdés: kit, "ha nem népét" kellene képviselnie?
Ezt a hazafias terhet neki kellene elviselnie!

Nem? Mert jó részük nem ilyen, csak van neki
Egy jól fizető állása, és bumm, neki
Olyan dolgoknak, mit nem is tud, nem tanulta,
Előtte állampolgár volt, nem gyakorolta.

A pszichéje azonban, mint a saját kútfője
Diktál, eluralja így ez saját útvesztője.
Tárgyi tudástól kicsit sem zavartatja magát,
Intézkedik, nyilatkozik, dagassza számláját.

Ők a nagyon szerencsés emberek, őket nem rúgják ki
Az ő lakásukat a végrehajtók, öngyilkossági
Rohamot okozva nem árverezik és adják el.
Gondtalanul élnek, a lelkükben ezen „teherrel”?!

A nép nagy része "lassan" éli sok gondokkal teli életét,
Politikust nem érdekli… növelhesse takarékbetétét.
Ő gyarló emberekkel és az életükkel nem foglalkozik,
Majd ő a bajokat megoldja… altat minket és fogadkozik.

Fő baj azonban, hogy nem elég neki a hatalom,
Ha belekerült, eluralta lelkét a vígalom,
Akkor már ő akar a legokosabb is lenni,
És már nem kell neki gondolkozni, csak így tenni...

(3 soros-zárttükrös)
Többet, nem is írok, mert akkor lehet, meglakolok
Előjönnek a mundérvédők, kik engem tarolók...
Többet, nem is írok, meg akkor lehet, meglakolok.

Vecsés, 2012. április 21. -Kustra Ferenc József

...