Meditációm…

Innen a völgyből csak nézem a kopottas, de büszke bérceket,
Ők testesítik meg úriasságot, sőt lehet, hogy életet…
Bízok, hogy bennem nem testesítenek hamis képzetet,
Hogy fölfelé nézve, magamévá teszem a méretet...

Dalolgatok, remélem, ez felszáll az oromra,
Ott meg a sok hangjegy tán' letelepszik halomba.
Lehet, hogy én vagyok környék egyetlen vakondja?
*
Száll a dalom, mint egy
Pillangó a nagy légtérben.
Töltse kis teret… vágy!
*
Domboldal lankája,
Ellenmondása oromnak.
Bár az, még nem kopott.
*
Lankán egy nagy, hízott birkanyáj legelész,
Érdekes, a sok birka, mind fölfelé néz…
A fű friss, dús, állat így, nem is csenevész.

Alig látszik, de kopár bérceken sasok is laknak,
Vadásznak, mert ők is örülnek egy húsos falatnak.
Terjesztett szárnyakkal, távolságokat learatnak.

Gondolok sok mindenre, jól fölkorbácsolt a képzelet,
Próbálok valamit összeilleszteni, jó mivé lett?
Az országom, mit most sírva látok, ennyire kevés lett?

Közben csak esik rám és a birkákkal együtt ázok,
A vizes hajam alatt érzem, hogy reszketve fázok.
Ha ez így megy tovább, megérem, hogy lassan szétmállok?

A légteret márpedig kitölti a büszke orom,
Csak én vagyok hazám prófétája, esős falakon?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom.
*
Egy
Haza
Polgára
Vagyunk. Nézz föl!
Itt kell halnod is…
*
Tegyünk és imádkozzunk együtt, ha nagy bússág elgyötör!
Magától semmi nem lesz jobb! Mutatja az égi tükör…

Vecsés, 2018. január 28. – Kustra Ferenc József

...

…az élet színpadán…

Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…

Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…

Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

...

Bánatom van, Melitta asszony,
Busságomban… ez csak egy esély…
Emlékszem, ölelés
Volt osztályrész… mesés.
Most elhatárolódsz, most mesélj…

Búdat hallom... kapu zárt noha,
Kérsz ölelést, nem adom soha.
Volt osztályrész régen,
Csend ül azon régen.
Szívem zárva, nincs vissza, soha.
*
Ígértem neked, jó… hű leszek,
Én bizony, máig is így teszek.
Más nőre nem vágyok,
Téged várnak álmok…
Már nincs benned semmi szeretlek?

A hited szép, de elhalt bennem,
Hűséged tisztelem, de már nem.
Régi láng elaludt,
Nem ébreszt új lángot.
Marad: tisztelet, más többé nem.
*
Még szeretlek, ez fontos hitem.
Én tebenned biz’ mindig hittem…
Mi újra kezdhetnénk,
Részemről… szeretnék!
Egyedül hagytál, pedig hittem!

Újrakezdést kérsz, de mély sebem,
Ígéretnek gyenge ez nekem.
Elhagytál már régen,
Most gyógyulok csendben.
Vissza többé már nincs út szívem.

Vecsés, 2025. július 13. – Siófok, 2025. szeptember 20. -Kustra Ferenc József- Gránicz Éva- írtuk: romantikus LIMERIKBEN 2 szerzősnek.

...

Hiszed vagy sem… Hannám kedvellek,
Még szeretlek… meg még szeretlek!
Lehet együtt élni?
Boldogságban félni!
Forró csók naponta… szeretlek…

Hiszem bizony... s tudd meg, kedvellek,
Szíved szaván én is merengek.
Lehet együtt élni,
Nem kell már csak félni.
Csókjaidért mindent megteszek.

Pihenjünk együtt az ágyunkban,
Élvezzük, együtt nagy mázlinkban…
Napjaink csókosak,
Szemeid csábosak…
Szemed tükröződne ágyunkban…

Jó veled bújni ágyikóba,
Szívem dobban, mint halk muzsika.
Karodban elcsitul,
Bennem a vágy felgyúl.
Veled élni... ez volna csoda.

Sok csók és benne vagyunk nyárba…
Együtt merülnénk nagy álomba…
Tudom, ez kell neked,
Megélném ezt veled!
Együtt élnénk boldogan… még ma!

Álmokba bújnánk nyár hevével,
Ölelésben remény szelével.
Itt vagyok, csak neked,
Egy a sorsom veled.
Legyünk boldogok… örökléttel.


2023. május 21. – Siófok, 2025. július 2. Kustra Ferenc József – írtuk kétszerzősnek. A páratlanokat én írtam, a párosokat: Gránicz Éva írta szerző-, és poétatársam.

...

A hosszú távú
Gondolkozás a siker
Legfőbb záloga.
*

A részsiker is
Lehet oly’ nagy eredmény
Mi maradandó.
*

A részsiker ne
Tegyen oly’ öntelté,
Hogy végül vesztesz!
*

Jó hosszútávra
Tekintve, szerencsével,
Sikeres leszel.
*

A siker újít
És feltölt, regenerál,
Lelket felépít.
*

Sikered legyen
Az eredmény, mi marad.
Lelked, nem apad.
*

Ha félelmed meg-
Izzaszt is, urald magad,
Vagy elvész siker...
*

Ha a sikered
A fejedbe száll, véged!
Pénzes senki vagy.
*

A sikered, ha
Fejedre száll, elveszel!
Magad számára!
*

A végső siker
Megélése jó lesz,
Ha magad maradsz.
*

Ha jő sikered,
Ne képzeld, hogy lettél...
Maradj embernek!
*

A sikeredtől
Több vagy, eredményesebb,
De ne élj vissza...
*

Sikerépítés:
Az alázatos munka
És odaadás.
*

Ha sikered a
Boldogságod alapja,
Fogd, ne engedd el.
*

Sikert elérni
Könnyebb, mint megtartani.
Az kemény munka.
*

A döntéseid
Helyességét mutatja,
Megjött sikered.
*

A siker olyan,
Mint kelt tészta, hagyni kell,
Jól megdagadni.
*

A peches ember,
Nem lehet sikeres, mert
Nincs szerencséje.
*

Élet rejtelme,
Ki lesz sikeres, ki nem.
Szerencsén múlik.
*

Siker nélkül az
Élet nem szép, nem jó, rossz.
Evakuálódsz!
*

Ki életében
Sikeres volt és boldog,
Ritka kivétel.

Vecsés, 2013. április 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Fránya só!
Nem hátsó
Gondolat kiváltó…
Vitára citáló!

Együk, vagy ne együk?
Gondolkodunk, esszük!
Ne együk? Mi végre?
Só az élet része.

A só az ember étkezésének a része,
Használni kell, főként egészség megőrzésre!
Amit sósan eszünk, azt ne együk édesen.
Ezt akarják ránk beszélni… félelmetesen.

Az persze igaz, sót, sóval enni? Ezt sem kell túlzásba vinni,
De hogy ne együk, mert egészségtelen, ezt nem kell elfogadni!
Ételekbe úgyis annyi sót teszünk, amennyit az megkíván,
Nincs bolond, ki direkt elsózza, hogy ehetetlen legyen talán?

A só csak túlzó fogyasztásakor lesz egészségkárosító,
De annyit talán nem lehet megenni, mert nem oly' mámorító!
Só tablettát adnak sivatagban a gépkocsivezetőknek,
Fiziológiás sóoldatként vénásan a betegeknek.

Megnézném én a sót nagyon ellenzőknél, az otthoni konyhát,
És fogadok, hogy ott biz' áthágják, a nekünk kiadott normát.
Sok évszázada a szervezet, a sóhoz orientálódott,
Most meg csak úgy elvenni? Ez a rossz elv, már most elhasználódott.
Cserélni kéne, minek a rosszat megtartani, meg káros is,
Ne lebegjünk tudatlanságba, élnünk kell nekünk még máskor is…

Ha volt só középkorban, ott a bányák emelték fel országot,
És kemény harc folyt azért, hogy ki lássa el ezzel a világot!
Volt idő, hogy fizetőeszköz volt, arannyal egyenértékű,
Meg volt olyan, amikor háború is indult, hány vegyértékű?

Van oly' elefántcsorda, mindennap mennek sziklához sót nyalni!
Afrika dzsungelében kell otthon... egy majomhordának lakni.
Minden reggel mennek éhesen nyolc kilométerre, sót nyalni,
Aztán visszaút! Enni kell, és ebédre már otthon kell lenni!

Magyar kutató elmondta, nem beteg felnőttnek só igénye: napi hat deka.
Ha valaki valamiért, többet fogyasztana, kilenc dekáig nem lesz baja!
A sót mellőző étkezés sokféle betegség kiváltója,
Ezt meg hevesen tagadja az ellen-lobbi kikiáltója!

Egy evőkanál só, összesen két és fél deka!
Kétujjas csipet só, meg csak öt-hat tized grammja.
Háromujjas csipet só, kb. egy egész, egy tized gramm,
Számold ki napra, mily' keveset használsz és így stramm!
Egy zsíros kenyérre elég egyszer kétujjas mennyiség,
És hányat eszel egy étkezéskor? Edd! Ez még semmiség...
Méretes adag házi gulyáslevesbe, kell vagy kanálnyi,
De, csak egy tányérnyit eszel meg... nem fogod magad blamálni!

Ne hagyd, hogy a tested, sóhiánnyal beteggé tegyék!
Sótlansággal beteggé teszik a testét! Sót? Egyék!

Vecsés, 2015. január 7. - Kustra Ferenc József – a méréseknél jelen voltam.

...