Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...

Ajánlom e verset: Anci- Aninak…

Minden úgy kezdődött, mint tavaly
Egész nyáron volt nagy hawaii.
Tudtuk persze nyárnak is vége lesz
Jön hűvös ősz… majd visszatekintesz.

Minden úgy kezdődött, mint tavaly, vagy még az előtt,
Savanyúság gyártók megmérkőztek zsűri előtt.
Ez volt a szombati napi bevezető program,
Már annyi, hogy ember a bőségtől majd' megroggyan.

Itt aztán megmérkőznek a savanyúság gyártók,
Bemutatják, mit készítenek, a tettre vágyók.
Van savanyú káposzta és azzal töltött paprika,
Fokhagymával töltött csoda és többféle uborka.

Volt káposztapucoló verseny, négy savanyúság kategória,
Nagy a programválaszték… hogyan kövesse az éhes emberfia?
Voltak itt még Erdélyből is jó savanyúsággal versenyzők,
Káposztafőzés nagymestere címet, az idén nyerték ők.

Káposzta-feszt! Óh, az Vecsésnek az éke, gyöngyszeme,
Idejárnak kajálni, közben szól a könnyűzene.
Vasárnap, kitelepült majd fél Vecsés, mind ki árus,
Mellettük serényen főz, jobbnál jobbat, ki bográcsos.

Itt a legjobb finomságok tárháza az Epresbe,
Már ideszokott környék, és Pest embere, gyermeke.
Nagyobb tömeg volt, mint a búcsúba,
Mert idejár már, apraja-nagyja.

Nagy a búcsú? Ember! Gyere csak a káposzta-fesztre,
Katartikus, mintha ott feszítenének keresztre…
Itt a káposzta a fő attrakció,
De van más is, sokféle, minden, mi jó!

Házanként más-más a töltött káposzta,
Itt eheted, ha van hozzá kis tálka.
Mindegyikben más az ízek halmaza,
De mind finom… ha kóstoltad itt, vala.

Közben föltámadt a szél, ő is finomságokról regél,
Bár neki más a finomság, a levert, elsodort levél…
Nézem, ide a nők már nem csak pánt nélküli semmibe, jöttek,
Bár jó az idő… sutyorogva csoszog már az ősz, beöltöztek.

Van itt bizony még, egy profi lángossütő is
Aki ontja finomságot, fokhagymával is.
Itt nem számít, ha fokhagymás a leheleted,
Itt nem hibás, megszokott e cselekedeted.

Vannak itt húsosok is, remek, magyarosan tömény falatok.
Közelükben már a sült hús, a főtt füstölt tarja, más falatok
Folyvást csábítják a csatangolókat, evésre és kedves, harsány női hangok,
Invitálják disznótorosra a csorgó nyálú nagyérdeműt… mily' pillanatok!

Van már avar is, napfény félve hullik rá, tömeg tapossa,
Finoman zizeg, majd recseg, ahogy a sok talp letapossa.
Ez is elmúlás, itt senkit nem érdekel, nem ezért jöttek,
Itt most szórakoznak, mának élnek, kedves embertömegek.

A húsok és a káposzták illata keveredik az ősz illatával,
És a kisebb, meg nagyobb sátrak alatt a vendégsereg borospohárral,
Mulatja az időt, mely nem áll meg és elhozta az őszt,
És itt a poharakba nem lőre folyt! Isznak, mi a szöszt?

Visszatérünk még a káposztára, mert van itt többféle, nem csak töltött,
Van jóféle székely is, amit, ha ember kovászos kenyérrel elkölt,
Akkor olyan lesz, mint a jól felfújt skót bőrduda
Feszíti vagy egy napig a hordóvá lett hasa…

Itt a káposztának van olyan illata, hogy kint szabad ég alatt
Helyettesíti a templomi füstölőt, itt most az alulmaradt.
Sokáig itt volt a jó meleg nyár, nem is gondoltunk a melegtelen napokra,
De beköszöntött az ősz már. Jackit veszünk, nem ülünk hosszan a hideg padokra.

A nagyérdemű itt bizony mást is láthat, ha már itt van
Mert felállítva, vendég zenészekkel, két színpad is van.
Este koncerteket adnak a nagyérdeműnek,
Táncolnak, ki akar, has feszítést csökkentőnek.

A tömegben, simogatja az arcunkat az ősz fuvallata,
Lehet, ezért is, mert bizony tudja, hogy ő a tél, nyitó kulcsa.
Őt nem igen érdekli eme nagy, tömeges zaba fesztivál,
Ő csak a Nap bűvös ragyogását csökkenti… érdekében áll.

Voltak itt egész napra kitelepült kézműves árusok,
Kiknél az a legnagyobb érdem... a magyaros motívumok.
Itt vehetett, akit érdekelt, magyar kézműves terméket
Közben tanúi voltunk, láttuk… őszbe olvadást, új létet.

Ezt a nagy úri-murit, az ősz kísérte, a kísértetiesen rekedtes hangjával
Szoknyát, nagyon felemelő huncutsággal, a zizzenő levél hangszerével, altjával.
Már láttunk mindenfelé zsugor-aszott levélszemetet,
Ez talán a jövő záloga, itt hagyja új életet…

Reszkető kézzel írom e sorokat,
Bánatos lelkem siratja a nyarat…
A jackit, úgy fázósan összehúzom magamon,
Megyek haza, vegyes illatot érzek ruhámon…

Vecsés, 2012. szeptember 24. – Kustra Ferenc József
Anci- Ani poéta társam felhívására írtam, mert ő nem tudott jelen lenni az úri-murin…

...

Hogyan működünk(?) - pszichés nézőpontból…

Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez…
A világtól való önkéntes elszigetelődés, a rossznak átengedményez...
Az elszigeteltség káosszá válik, mert a nézőponttorzulást eredményez.

Bármely ember, alkalmazkodó képességének is van határa!
De, van, aki átlépi erőszakkal, ez már lesz: lelki válsága.
Ha az ember átkényszerül a határon, kiszámíthatatlan lesz.
És még ott van az összeroppanás is, mi bizony, lehetséges lesz.

Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,
Empátiát degradál, reakciót meg lassít! Vész ember harci kedve…
Az éhség sokkolólag, bénítólag hat az ember életerejére,

Megtörik az embert: az éhezés, a félelem és tudatlan bizonytalanság
És ezeknek a segédei, a kimerültség, a hideg, a kialvatlanság!
Fokozza ezeket a hó, a jégborítás, a metszően hideg szél,
És a speciális környezet, hol ember segítséget már nem remél…
Fáradtság, minek folyamodványa végső elcsigázottság,
Majd jön az önkontrol hiánya, az általános bágyadtság.

Az emberi test egy tökéletes, működő harci gépezet,
Ami, ha tudja kezelni a bejövő fenyegetéseket,
Akkor precíz munkával megteszi kellő ellenlépéseket!

A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók,
Ha több probléma egyszerre közeledik, akkor azok egyben is… támadók!
A nagy emberi problémák is a felszín alatt siklanak, mint a torpedók.

Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon,
Az élet bonyolult, szép és durva, hogy ezekkel küzdelmet akarjon...
Az élet az nem olyan, mint átsétálni egy szépen gondozott parkon.

Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik,
Nekem is volt, hogy a jó sejlett, de valóra nem mindig válik…
Néha a legnagyobb boldogság is, egy nagy csapás mögött sejlik.

Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is,
Néha a boldogság elkerüli legnagyobb, legjobban küszködőt is…
Néha a boldogság messzire elkerüli a legnagyobb küzdőt is.

Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,
A lélekben keményen tornyosulnak, bőven termelnek ellenanyagot, gátlásból!
Az életben a sebek ormai kiemelkednek a világfájdalom síkjából,

Nem vagyok begyepesedett, elvadult fatalista
De, ami a sors nagy, vastag könyvében meg van írva,
Mindenkinél úgyis az lesz a sorsának az útja.

Vecsés, 2018. szeptember 19. – Kustra Ferenc József

...

(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)

Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…

Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?

Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.

Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.

Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.

Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!

Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!

Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.

Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.

Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.

Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.

Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Járok az utamon, macskaköves úton,
Nagy, régi házak között nézek ámulón
Tekingetek mindenfelé, hogy milyen
Gyönyörű e szépség… nem akármilyen.

Fent látom a füstős kémények közül
Cselesen csak rám villan és túlröpül
A napsugár, már nem időzik rajtam,
Jól látja, nem nézi… összeroskadtam.

Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.
És ez végigkísért egy hosszú életen át,
Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát.

Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet.
Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület
Dominál és vágyam a letaglózó szépségre
Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre

Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom
És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom.
Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe,
Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe.

Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit…
Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit
Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok!
Vadonba botorkálok… élettel elbánok…

Szemem is lecsukom, és ébren álmodok,
Miközben már vakon alig botorkálok…
Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.

Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

(Bokorrímes duó)
"Lesz még egyszer ünnep a világon!"
Lesz virág a fán, gyümölcs az ágon,
S nép, erényben boldog lesz és szabad.
Zengsz óh költő és visszhangzik szavad…

Nem most lesz, tán' majd élvén vagy holtan
Istentől sújtva, tőle… hagyottan.
*

(Leoninus duó)
Míg hajnal jő vak éjszakára, pattanjon fel sírok lomha zárja.
Ti próféták, ne pont most aludjatok! Harsogjon bátor ajkatok.
Száradt csontok szerteszét hevernek, szóljatok és életre kelnek.
Lelket lelnek ők halál helyett… De álljatok meg e csontok felett!

Lélektől úgy felkenve… oldódik buzgalom tűz nyelve, lélektől felkenve…
Keljetek fel, Ti szent apostolok! Millió szív… újult tűzben égni fogtok.
De ne most... ne csüggedj kishitűen, Uram a szent oltáridért lángolj hűen…
*

(anaforás senrjú trió, félhaiku láncban.)
Uram égj forrón,
Hűen és híven lángolj…
Kemény harc, próba!
*
Uram lángolhatsz,
Kemény harc itt is kisért…
Kemény harc, próba!
*
Uram higgy kisért,
Nem kishitűség próba!
Kemény harc, próba!
*

(HIQ)
Jőj, alkoss
Áldott legyen szív.
Sírjadig…
*
A lelked
Jó szállásra lel.
Hófehér.
*
Lélekbaj.
Világ, most ilyen!
Szeretet?
*

(Bokorrímes trió)
Jöjj Magad, jőj, s alkoss új világot,
Áldott a szív, sírjáiglan áldott,
Hol jó lelked hű szállást talál.
Óh, te tövis-koronás Király!
Tévelygőnek Te mutatsz az égre,
Te mosod meg tiszta hófehérre,
Bűn szennyétől a szegény szívet…
S meggyógyítod, ki Hozzád siet…

Jöjj, Óh Jézus! Porba hullva kérünk!
Hogyha nem Te vagy a mi vezérünk,
Elfogy a hit és a szeretet nagyon beteg!
Jöjj s gyógyíts, mert a világ... végzetesen beteg!

Síron innen és túl a síron.
S ülj pünkösdöt, óh, hívő Sion.
Elfogy minden: áldás, üdv, béke…
Óh, ihless... szent idők emléke…

Vecsés, 2023. május 30. – Kustra Ferenc József - íródott: Sántha Károly: (1840 – 1928) azonos c. verse átirataként.

...