A torpedós orvlövész - a II. Világháborúban, az Atlanti óceáni, tengeralattjáró háborúban…

A konvojtól lemaradókra, halál bőszen leselkedett,
Ki lemaradt, azoknál a hangulat nem volt emelkedett…
A szürke, néma és rozsdafoltos hajótest,
Csendesen állt a víz felszínén, mint aki rest.

A periszkóp kiálló fémoszlopáról
És a fedélzeti biztonsági láncról,
A közeledő hajó motorjai zakatolása ütemére,
Csöpögött a víz folyamatosan, a búvárhajó fedélzetére!

Lent a torpedóvetőnél némán álltak, néztek emberek,
Ez volt az utolsó torpedójuk, amit most betöltöttek…

Hidrofon-kezelő figyelt, fejhallgatóval a fején megadta
Hogy halálraítélt kereskedelmi hajónak mi az adata,
Hogy a torpedó, kilövés után, el, hol és mikor találhatja…

A becsült sebesség, becsült távolság is megvolt,
A háta mögött álló ember a kapitány volt...
A kapott válaszokra, egyenként bólogatott.

A parancsnok felmászott az acél létrán a támadó fülkébe,
Ott a helyiség megélénkült, elmúlt az emberek feszültsége.
Volt, kinek viccelésre támadt kedve hevesen, mint, menedéke...

Az U-boot hídján, négy őr távcsővel pásztázta ködöt,
És semmit nem láttak, de a szabályszegés föl sem ötlött!

Csak a hullámok miatt fedélzetről felcsapódó és becsorgó víz hangját
Lehetett hallani és érezni hajó, süllyedő, emelkedő ritmusát…
A kapitány odaért közéjük, csak nézett, de nem szólt, nem hallatta hangját.

Mind az öten, egyszerre hallották meg hajóról, karácsony énekét,
És tudták, a hajón angolok ünnepelték a karácsony estéjét…
A kapitány felemelte a különleges Zeiss távcsövét, de semmit nem látott,
Bámult ködbe... a hajót akarta látni, vágyni szerette volna a valóságot!
Fogta a csőbeszélőt és halkan egy parancsot morgott bele,
Elektromos motorokkal indultak el, a hullámos csendbe…

A Walwis Bay nem kapott semmilyen elő jelet vagy figyelmeztetést,
Egy pillanat alatt fordult át a fedélzete, élte rettenetét…
Ünneplő gyereket bontogatták a karácsonyi ajándékokat,
És aki élt, átélte halálos pusztulást meghozott rémálmokat.
A kabinpadló is megemelkedett és fel is szakadt,
Mint egy felhasított gyomor, ami a kardtól kiszakadt…

A hajó megbillent és imbolyogni is kezdett,
Mint a bizonytalan, aki a ködben eltévedt…
Bal oldali motor kiszakadt masszív, szétzúzott talapzatáról,
És kiszakította a hajó oldalát, mintha... lenne papírból.

A rémült rádiós tudta mi lett, a beállt sötétben asztalába kapaszkodott,
Hallotta a kinti pánikot, adásra tette rádiót, morzejeleket adott.
Tengeralattjáró! Tengeralattjárók megtámadtak! Közben, több imát mormogott!

Többször leadta a hívójelet, de senki nem válaszolt,
A konvoj ötven mérföldre már régen el is távolodott…
Megpróbált egy közeli New-foulandi állomást is hívni ízibe…
De a hajó süllyedt, az antennavezeték már belelógott a vízbe…

Vecsés, 2016. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Földi Pál: „Konvoj csata az északi-tengeren” c. dokumentum regénye ihletésével.

...

De jó, hogy még ezt nem tehetik… Ha mindannyiunkat sorra vehetnék,
’Földön legokosabb’ titulusát megint-mindig ostobák szereznék…
Jobb is… ne imádkozz jobb sorsodért, hogy éltednek értelmet adjon,
Kiáltsd ki: Asszonyok, belőlem mindenki nagy ostobát csináljon…

Miért kínlódsz, mint igavonó állat, annyit tanulni oly' értelmetlen,
Elég neked, ha régi jó ostoba vagy életpályádon… személyedben.
Ezen a világon mindenéből pótdíjért sokat tanulhatnak,
De egyetem tisztségesei ostobának diplomát nem adnak…

Fejjel lefele van világban minden, tudósaink tán' sorban halnak éhen…
Igaztalanok a legegyenesebbek, mert ők az ostobák a műveltek…

Vecsés, 2020. November 11. -Kustra Ferenc József - írtam: „iytop” szerzőtársam azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével.

...

Tavasszal minden
Kivirágzik, új élet!
Növény pompázik.
Kirándulók serege
Megy kicsit a hegyekbe.
*
Nyári melegben
Izzadnak a fenyőfák.
Tűlevél szúrós.
Pókháló borítja és
Meghízott pók sem kevés.
*
Szépséges a rét,
Ott nyáron heverészni
Oly’ nagy élvezet.
Vándor és kiránduló.
Vágy erre irányuló!
*
Nyáron cajozni,
Suhanni az út felett
Emelkedőnek…
Lefelé versenyezni.
Tudd, nem nehéz elesni.
*
Egy csendes estén
A nyári Balatonnál
Ölelős séta.
Csak menni nádas felé,
Békákat hideg lelé.
*
Nyáron kell házat
Átfesteni, színezni.
Vakolatóvás.
Mesteremberek hada.
Sört, ők nem visznek haza.
*
Szél pőrézteti
Őszi dér lepte fákat.
Ág hideg, merev.
Úgy fáznak éji árnyak.
Ilyen a sorsuk fáknak.
*
A telet várja
Szánkózni vágyó gyerek.
Felnőtt is menne.
Nagy mulatság siklani,
A nagy dombon lecsúszni!

Vecsés, 2014. június 21. – Kustra Ferenc József – íródott: tanka csokorban.

...

Fura az élet… és abból csak egy van…

Hetven éve, hajnal négy-huszonháromkor, élet jól elkapta a grabancom!
Egyedül voltam, sorba állított, pedig láthatta, nem rakoncátlankodom…
Nem is vettem észre, amikor erős hajókötél-gúzsba kötött!
Nem tudom ma sem, miért bánt velem így, szerintem nem vagyok lökött.

Fiatalságomról, annyit tudok, volt részem nagy szeretetben,
De bevágott első bomba, vége is lett, főleg szép lelkemben…
Aztán az élet, átment véglegesen genyóba,
Hátulról csak engem ütött… menj már be az ólba…

Életemben napsütés? Ha-ha-ha… az bizony kicsike sem volt,
Valami jóféleség? Bru-ha-ha… elkerült, csak összegányolt?
A létemben a hidegség, maga volt a tompa hegyű egykedvűség,
Jól ki is sugározta magából, hogy ő maga a reménytelenség…

A létem, hideg-szürke félhomályában az előcsapat,
Az állandóan alacsony kószáló, ólmos felhőcsapat…
Fenyegetve csak felém haladtak, mint amorf szellemcsapat.

(3 soros-zárttükrős)
Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha,
A fényben a félhomály sem látszott sokszor, néha…
Amikor a sűrű lét-hóesés nem volt léha,

Néha, láttam én, az égbolt tiszta folt, felhőzetlenül,
A sok csillag, meg mint, gyémánt ragyogott, kendőzetlenül.
A végtelen, sötét-bársonyos háttérben ezek, mintha
Engemet néztek volna és mintha rám ragyogtak volna…

De bizony észrevettem, hogy nem!
Ezek nem néztek rám… nem engem…
A szomszédnak adták át fényem!

Sok-sok és nagy-nagy semmit kaptam a sorsomtól, most kesereghetek,
Szemeim is bedagadva, azok haragot már régen lövelltek!
Akartam én pozitívat, jót, tettem is bőségben érte, de hasztalan!
Idióta életben, mindig bevágott valami igen haszontalan.

Minek is mondjam tovább, ez már így is elég kimerítő volt,
Ha ember azt mondja, tett a sorsa ellen… akkor bohóckodott!

(3 soros-zárttükrős)
Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható,
Igyekeztem, de mihaszna volt életem, nem szárnyaló...
Számadást kell készíteni? Ez rám nem alkalmazható.

Múltam nincsen, jövőm még kevésbé,
Rosszban volt részem… nagyon-eléggé.
Lesz, ami lesz, a halál már biztosan fényesre feni a kaszáját,
Bár, ha lehet… akkor ne a rossz pengéjét hozza, legjobban rozsdását…

Egy, mi igen nagyon aggaszt, hogy mi lesz a műveimmel?
Az a gyanúm, mind az árokparton végzi… jószerivel…
Az életem, egy förtelem volt, de talán szépeket írtam,
Ha föntről lenézek, vajon leszek én vigasztalhatatlan?

Ma hajnalban fölébredtem, megnéztem mennyi most az idő!
Négy-huszonhárom volt, én meg hetven évet percre betöltő…

Vecsés, 2018. május 21. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia…

Az emberiség, tőr előre olyan hihetetlenül,
Gazdagok vezetésével, önmegsemmisítésbe.
A pusztulás felé megy bizony. nagyon is töretlenül,
S
Belepusztul önön, véges, kényszeredettségébe

Nincs alternatíva, vég közeledik, reménytelenül…

Vecsés, 2017. június 11. – Kustra Ferenc József

...

A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjósló, veszélyes- háborús világhelyzet…

(leoninus csokor)
Az univerzum pókhálóján élsz még… és hidd, hogy ez nem semmiség!
Tapasztalni lehet, hogy a lét viharos hullámot vet, évszázadnyit, eleget…
Emberiségnek tán’ elvész végleg a nyugalom, arcok meg csak sírnak félvakon.
A művelt világ, jóra nem éhes, de a tettei és a cselekedetei… véres!

Már vagy száz éve bizonyított, hogy embernek, ember a farkasa… írott, bemutatott.
A pénz lassan átveszi az Isten szerepét végleg… világ-vezetők meg, mint sok részeg...
Emberekre, kik adóznak, úgy néznek, hogy ez a féreg… embert kiirtják biz’ végleg.
A marhái pénzen ülnek és hiszik, ők megússzák… hiszik, de magukat meg nem húzzák!
Ezek az ív-állatságok majd’ mindenkit elsodornak! De atombunkerek sem óvnak…

Tudjátok meg, ha van… igaz az átok, mit még messziről sem szívesen láttok…
Mostanában nem is egy darab a fekete sereg… a dobpergés, már közel pereg.
Juj, most aztán mindenki érdekelt lett, küldik a vasvillákat… kihegyezetteket.
A héják terror repüléssel riogatják békegalambot, köpnek ki szókat… halmot.
Az elmúlt, kocsit hosszabb gyilkos-évszázad, lehet még akár kétszázad…
Volt itt már egyszer egy százéves háború… de végül százharminc évig tartott… mint a bú!

Ember, okos telefon, űrhajózás, még vannak imák… És velünk, kik nekik páriák?
Mi sem számít, csak halhatatlan pénz, világuralom, atombomba meg? Ők sem ússzák meg!
*

(serjú duó, félhaiku láncban)
Én már megírtam
Ember pusztítja magát.
Nem lesz őskor sem!

Éjsűrű a köd,
Emberiség nem látja…
Nem lesz őskor sem!
*

(senrjon duó)
Én már megírtam, ember
Háromszáz év alatt kipusztul!
Föld… kihalt bolygó!

Megírtam… de, tévedtem!
Atom-ködbe borul a világ!
Tíz percre… halál!
*

(Tíz szavas csokor)
Mi kicsik vagyunk, de szeretjük hazánkat!
Mi látni akarjuk… fákat!

Ezért a nagyok minket üldöznek,
Mert nem a halottakra... fegyvereknek.

Kárpátaljáról már úgyis bőven halnak meg magyarok!
Nem-vagyunk eldobható anyagok!

Feketeseregek üvöltenek!
Magukat hergelve bizony közelednek...
Vége is lesz… vérünknek?

Vecsés, 2023. április 16. – Kustra Ferenc József - íródott a világ, az emberiség jelen történelmi és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről. ’Nyugaton a helyzet változatlan’.

...