Nyomorodást küldött rám az Id?
S mit összehordtam testben avagy lázban,
Kiürítem víg ágyasházam:
Széledjetek szét, Drágaságaim.

Nyoszolyátok érintetlen marad,
Őrizze nyomát finom testeteknek,
Hó-ágyatokon Szerelemnek
S Dölyfnek láng-pallosu angyala áll.

Óh, jaj, a ti ki?z? uratok
Most a tiétek, igazán tiétek,
Szépek vagytok, a túlig szépek
S már nem érdemlem a csókotokat.

Merre széleszt a Sors benneteket,
Kiknek odadtam magam darabokban
S más karokban vajon föllobban
Egy?tökben vérem, a cifra vér?

Vajjon kitör-e majd bel?letek,
Kik szépek vagytok, a túlig szépek,
A legszentebb, legúribb vétek:
A vissza-vissza-vágyakozás?

Az Éjbe nézek bús-utánatok
S már látom a mécseket vágyva gyulni
S benneteket új ágyra hullni
S kínjaim közt, íme, megáldalak:

Vigyétek ágyasházam illatát,
Szent muzsikáját bolond lihegésnek
S ágyán majd a külömb legénynek
Sírjatok értem egy pillanatot.

...

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.

Vonaglottunk bízón, nagyon,
H?s estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.

Roskadjunk le a Sors el?tt
Két gyáva, koldus csókmível?k.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.

Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban él? csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

...

Az ? testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.

Kicserél?dve, fiatalon,
Szomorú kedvvel, víg haraggal
Legyünk mi két kárhozott angyal.

Legyünk a Tavasz gyermekei,
Kik arcukat vetik az Égnek,
Kik nedvesek s mégis elégnek.

Csönd legyen akkor az Ég alatt,
Bomolva, szökve, válva rügybe
Mi leszünk a Tavasznak üdve.

Mi legyünk akkor az Ég alatt
A legszebb két tavaszi jószág,
Túlzás, betegség, de valóság.

...

A hatalmas szerelemnek
Megemészt? tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyör? kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali t?z,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot el?z.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeret?d amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

...

Te csendes éjnek királynéja,
Endímion szép barátnéja,
Te ott a fél felh? megett!
Ints hallgatást nárcisz pálcáddal,
S halkán nyomd pamut-hintócskáddal
A harmattól nyirkos eget.

Te is, f?ldünknek férje s bátyja,
Míg a magánosság barátja,
Coelus! terád bámészkodik,
Tekints le milliom szemeddel
S halld meg könyör?l? szíveddel,
A h?ség mint búslakodik.

Ti fájdalmim sokszor hallátok,
Ti aggó éjjelem tudjátok,
Tudjátok, mért nem alszom én.
Ti láttátok, mely bús lélekkel,
Mely bágyadtan s könnyes szemekkel
Kesergettem Lilla nevén.

Ah! A Lilla mennyei szíve,
Orcája, a kellemek míve,
Megvarázsolta szívemet,
És bár Ámor kohában élek.
De tüzemr?l beszélni félek,
Hogy meg ne vessen engemet.

Pedig tán nem indúlatja
A nemes lángot bészívhatja,
Vagy, óh, vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más boldogabbnak a jutalma?
Óh, félek is, reménylek is.

Ti álomhint? istenségek!
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában lengenek,
Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a tulipánt fályolkái,
Testvéresen szendergenek:

K?ldjetek egy képet elébe,
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és h? legyen,
És egybegy?lt sohajtásomnak
Ködjébe burkolva, kínomnak
Mélységér?l vallást tegyen.

Vallja meg könnyez? szemekkel,
Rebeg? nyelvvel, nyílt kezekkel,
Hogy ? szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a más fájdalmában,
Ezt nyögi: Én is szeretem.

Óh, de tán most is álmot látok
Óh, akkor, akkor példázzátok
El?mbe szép bálványomat:
Ah, mert bár eddig sok kín sértett,
E kép, e mennyei kísértet
Visszaigézi nyugtomat.

...

Virágozzál, szép rózsaszál,
Jó szüléid kertébe!
S kikeletkor plántáltassál
Egy jó ifjú ölébe.
Teremj édes magzatokat,
T?lts sok vídám tavaszokat,
Végre a mennyországba
Élj hervadatlanságba.

És ha majd e pacsirtának,
Ki most nálad énekel,
Tavasszal a kék Tiszának
Partjain túl menni kell:

Emlékezz rá jó szívedb?l,
Ejts egy sóhajtást mellyedb?l,
És az, mint rózsaillat,
A szell?n házamig hat.

...