Mint ág remeg, a rajta dalt
zeng? madár, ha messze leng,
úgy reszket elmém, oly zavart -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Mint szélkavarta tóvízen
látni a kékl? végtelent,
egy perc egét úgy ?rízem-
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Mint kertben édes illatárt
s bimbót a gyors tavasz teremt,
télálmom új májusra vált -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Angyal vetette rám szemét
sátram bejárata felett;
sátram led?lt, de él e kép -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Ha majd szobám bealkonyul,
s az életmécs húnyón mereng,
szerelmemben egy fény még kigyúl,
idézve, hogy ? jött, ? ment.

...

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején -
irigyeltek még az angyalok is
fenn a felh?k tetején.

S ez lett oka, hogy sok éve már,
tengerpart bús mezején
felh?k közül jött egy csúnya szél
s megh?lt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el ?t
tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb legyen ? meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején),
hogy jött felh?b?l éjjel a szél
s megh?lt s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké
ki nagyobb, mint ? meg én,
okosabb, mint ? meg én
s sem az angyalok a felh?k felett,
sem az ördögök a tenger fenekén
nem tehetik, hogy szívt?l a szív,
elváljunk, ? meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

...

Kacagni szeretnék... az egész lelkemb?l,
Nem ugy mint most, kinosan, szomorun...
Nem ugy, hogy verg?djön alatta az ajkam,
És fájjon a szivem, - nem ugy, nem ugy...

Csak szépen, hogy az arcom is kiviruljon,
És piros legyen, mint egy feslett rózsa...
És biboros lángban égjen a szemem,
Mint napbearanyozta esti alkonyóra.

Hogy nem lássák meg titkos verg?désem,
S csak én tudjam, hogy fáj a kacagás...
Csak én tudjam, hogy hiába volt minden,
Botor remény, bús lányos álmodás.

Csak én tudjam, hogy lázban ég a rózsa,
S a láztól csillog ugy a két szemem...
- Csak én titkoljam még magam el?tt is,
Hogy azt a h?tlent mindig szeretem...

1914

...

Hiu álmokkal nem csalom magam,
Mögöttük - tudom - por és hamu van...
Szemem a messzeségbe sohse néz,
A fölébredés, tudom, hogy nehéz.

Az ajkam daccal összecsukom,
Hogy dalt ne halljak, fülem befogom...
Mert tudom, hogy fájna az amit mondok,
S tudom, a dalok: halálharangok.

Tudom, a szivem is megcsal engem,
És éppen azzal, akit szerettem...
És tudom azt is, hogy hiába várok,
S ha messze megyek, - hiába járok.

Tudom, örvénybe akarnak csalni,
A kékl? habok, - mit hallok zugni...
S tudom, a mélyben a delphynek várnak,
Uj lakóját a kagyló palotának...

- És tudom: hiába a sok-sok remény,
Egy bús gondolat, - csak az az enyém..
Egy borús sóhaj.. mely feléje száll,
S meghallgatásra sohse talál...

1914

...

Az álmai legyenek nagyon szépek,
És hintsék az utait rózsákkal tele...
S ne lássa, hogy én majd elhagyottan
Egyedül sülyedek mély örvénybe le.

És ne hallja meg kinos zokogásom,
És sohase tudja meg, - mi lettem...
Egyedül egy jusson az eszébe néha,
Hogy Magát mindíg, örökké szerettem!..

1914

...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba...emberek közé...
Mit magammal hoztam, csak egy hervadt rózsa,
Egy eltemetett, elsiratott óra,
Bús fekete fátyol rózsaszín fölé...

Egy megsárgult papir álmok idejéb?l,
Álmok idejéb?l...fakuló írás...
Elaltatott vágyak, sohasem sirt könnyek,
Fakuló rég múlt örömöknek,
Ég? vágyak után örök hervadás...

Szerelmi csókoknak tüzes, sajgó sebe,
Sajgó seb...mely folyton szüntelen ég...
Átálmodott éjek, sok sok-boldog óra,
Forró kézszoritás örök bucsúzóra,
S nem csábit már többé kékl? messzeség...

Messzi utról jöttem idegen világba,
Idegen világba... s üres a szivem...
Ifjuságom, s mindent, mindent elvesztettem,
Álmot, emlékeket, mindent eltemettem,
S mégsem tudhattam meg, mi a szerelem!...

1914

...