Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Lét szilánkok… -Hétköznapi pszichológia…

A kihalt lélekben
Nagy a pusztaság, nincs remény.
Nincs többé életút?
*
A lélekreménység,
Ápolhatja, életösvényt.
Út, kietlen tájon…
*
A sivár pusztaság
Reménytelenül, csak semmi?
Átszelni kellene.
*
Szilánk van lélekben…
Helyes ösvényt, befútta szél?
Ez, filozófia…
*
Hervadt virágoknak
Már a nyoma… végleg eltűnt!
De port, nagyon fúj szél.
*
Kopár fák, kiégtek.
Egyedül lenni, semmiben…
Por és hamu hullik!
*
A lélek dolgai,
Maguk a tudattalanok.
Ha tudjuk, lélek mi…

Csak egyedül állni,
Nézni Ég és Föld egyesül.
Madársereg szabad!
*
Holdfény, arcot borít,
Lélekrétegek, árnyékban.
Bilincs a sötétség!
*
Előlem bujdosok!
Egyedül bóklászok… úton.
Lesem, árnyak táncát…
*
Síkit, magány-téboly…
Élet, csak bizarr karnevál…
Magány. Lélek. Semmi…
*
Démon, bennem paktál?
Mit keres, tökéletesben?
Úr… éj koronája!

Vecsés, 2015. szeptember 14. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ –ban. (Szótagszám = 6-8-6 Én fejlesztettem ki a haikuból.)

...

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.

Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.

...

Ezen, már nem lehet változtatni…

Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.

Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.

Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.

De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!

Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.

Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!

Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.

Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!

A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…

A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...

A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.

A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…

A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.

Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.

Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!

Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(leoninus trió)
A szomszédban háború árnyéka, égboltot felhő nélkül is kiszorítja!
Igy a nagy ’vezetők’ nem látnak jól, kintről nézik milyen disznó-trágyás ezen akol…
Ágyúdörgés nem hallik Atlanti óceánig… itt így folytatják sokak haláláig...
A háború kimenetele lóg, mint Démoszthenész kardja, honfi ezt nem akarja...
Nem tudhatjuk Föld és a lét túléli-e… de azt tudjuk a kilátás éj-fekete…

(septolet trió)
Árnyat
Szövő,
Szárnyat
Törő,
Ködös jövő…

Háború vetít fekete árnyékot,
Elvakultság űz sötét játékot.
*

Látjuk és halljuk, röpködnek hazugságok, kihaltak a békeszerető társaságok?
A sok halottal fogy a fiatal nemzedék, kik lesznek az állampolgárok, az emlék?
A gazdagok csak tovább gazdagodnak és elveszik milyük van a páriáknak…
Nem kell nekik semmi érték, csak az új milliók bezsebelése a végső érték!
Jobb a jelen gonoszt tűrni, mint egy új mellett tüntetni, ahhoz sokat kellene inni?

Gonoszság
Folyik -
Lakosság
Fuldoklik,
Érték megkopik.

Csak haszonban fontos a számadat…
Emberélet csupán húscafat.
*

Van, ahol a kordé a szamarat megkerüli… Kell nekünk ilyen kordé? Kikerülni!
Jelen problémába aknahang… vak-asszony visszanéz… Kitalálni mit gondol, nem nehéz.
A vak ló is -jobb híján- csak előre megy és a falnak, mi betonkemény és nekimegy…
A döglött lóról végül majd le kell szállni, ne intézzük el, hogy nekünk kell elmállni!
Gazdag hol lakik nem várható telitalálat, mert sok pénzük van, ott nem lesz találat?

Értékrendben
Zavar –
Közéletben
Hamar
Port kavar.

Dúsgazdag, pénzébe markol –
Házára így bomba nem landol?

Vecsés, 2023. június 22. – Pápa, 2023. június 28. íródott; leoninusban, a világ, az emberiség jelen -élő- háború- történelmi helyzetéről. Végveszély van! A septolet trió szerző-, és poétatársam, Nagyné Vida Renáta munkája.

...

Veled a szerelem édes fájdalom,
?rülten szeretlek neked megvallom.
Nem tudom mióta, és nem tudom miért,
de mióta szívem szívedhez elért,
kicsit meghalok minden csókodért.

Felgyújtottad bennem a szerelem lángját,
tudtomra adtad szíved titkos vágyát.
E két vágy közös pontra ért testünkben,
és kitör hisz oly er?sen izzik benn,
gátja nem lehet gonosz ember, sem akarat.

És jött a csoda napja, karomban talállak,
felkelti bennem az ?si buja vágyat.
Csókot ontok rád, több százat is halomba,
tested szerelemt?l remegve omlik karomba.
Testet ölt az álom mit tiszta érzés táplál.

?szinte szerelem szeretkezésünk tápja,
nem is vágunk közben egymás szavába.
Nem kell itt beszéd, csak mozdulat. Gyengéd!
Két szerelmes ember abból mindent megért.
És a testek szótlan egymáshoz szólnak.

Mert beszél a test, mit beszél szinte kiált.
Vágyat vágyra követelve eltörli a hiányt.
A hiány mit eddig nem töltött ki senki,
nem is tudott, nem volt szerelme! Ennyi!
De mi tudjuk, szíveink egymásra találtak!

De ekkor horgonyzott le szívünkben a bánat.
Egymásé nem lehetünk rablánc fogja ágyad.
De élhetünk a titkos légyottokkal bátran,
beteljesüljön szerelmünk kis hálószobádban.
Szerelmünkre így lesz, csak egy kis fájdalom.

...