Minden napom porrá hullt, nem volt semmi értelme.
Aztán váratlanul beléptél az életembe.
Szavakkal csábítottál, közben beléd estem.
Aztán meg pofára megint, összetört a szívem.
Még hallgatom sokszor a szerelmes dalokat,
Szeretném még egyszer hallani a hangodat,
Nem tudom mi lett velem, mit tettél te velem.
Versekbe foglalom minden egyes érzésem,
Minden érzést, mit kiváltottál bel?lem.
Megtanítottad azt: mi fontos az életben!
Mindenegyes emlék mi kett?nk közt volt, megfakult,
Nem maradt már meg semmi, csak egy fekete folt!
Rágyújtok egy cigire, a történet már véget ért,
Törött szívvel továbblépek, s könyörgök a holnapért.

...

Egy cigarettával fekszem némán a sötétben,
Elgondolkodván a sors kegyeiben.
A legszebb öröm, hogy a kezembe adott,
Mikor meglátlak, szívembe fény ragyog.
Gyomromban ezer pillangó,
És csak annyit mondok: hello!
Legbelül tudom, hogy csak játszol,
De nem szólok, semmit csókollak százszor,
Néha ellöknélek magamtól, de nem teszem
Mert érzem, hogy ezt nem tehetem,
A cigarettát lassan beoltom,
És könnyes szemekkel alszom el,
Várom, milyen lesz a holnapom.

...

Létezik még olyan csodás dolog,
Amit?l még a szív megdobog.
Akad még olyan furcsa érzés!
Felmerül? érdekes kérdés!

Miért érzem olyan egyedül magam?
De ha mellettem van eláll a szavam.
Hiányát mikor már alig tudom elviselni,
De mégsem akarok bel?le kiszeretni.

Hisz ? egy oly csodás teremtés!
Meg sem érdemelném szerelmét.
Nagy úr a félelem, és az ?szinteség.
Szívemet adnám a szerelméért!

Mindig, ha egy ajándékot viszek,
A mosolyát látom álom szépnek.
Többet adok egy apróka doboznál.
Vele adom a szívemb?l egy darabkát.

De er?sebb-e a barátság a szerelemnél?
Er?sebb-e a szívem a kezeimnél?
Hogy úgy öleljem át, mint egy hétköznapi barátot,
Vagy mint egy szerelmes, aki ?rzi szívében a lángot!

...

\" Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázk? vagy ég? szegf? lennél, mely tüzes nyilakat szór. Úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledz? dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban. Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik, és virágai fényét magába rejtve hordja. Szerelmed tette, hogy testemben él sötéten a fojtó, s?r? illat, amely felszáll a földr?l. Szeretlek, nem tudom, mikortól és mi végre, g?g és probléma nélkül egyszer?en szeretlek. Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni, csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én, oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen, oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul...\"

...

Megijeszt a sötétség,
az, hogy már nem ölelsz.
Fáj ez az üresség,
mi a lelkemben pihen.
A földön fekszem
kínokkal, terhekkel,
repülni már nem tudok,
így nem mehetek el.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj,
nem tudok aludni, mert valami fáj!
Téged kereslek, utánad vágyom,
mert nem hiányzott így még senki a világon!
Néha hiányzik az, aki voltam, az, aki Te voltál,
és azok, akik Mi voltunk!

Nem jön álom a szememre
mert nem vagy melletem
de ha melletem vagy boldog vagyok
nem tudom elmondani azt, hogy
mennyire szeretlek téged

...

Nyugszik a hajnal, pihen a táj,
nem tudok aludni, mert valami fáj!
Téged kereslek, utánad vágyom,
mert nem hiányzott így még senki a világon!
Néha hiányzik az, aki voltam, az, aki Te voltál,
és azok, akik Mi voltunk!

Nem jön álom a szememre
mert nem vagy mellettem,
de ha melletem vagy boldog vagyok,
nem tudom elmondani azt hogy
mennyire szeretlek téged.

Nem tudom van e valaki
aki lángol értem, de ha
van, akkor csak érte élek
? lenne kire örökké várni tudnék,
van valaki ki csak barát de ha
rám hallgatsz, nyitott szemmel jársz,
adj neki reményt de ne égbe tör?t.
Adj meg neki mindent amit lehet
mert lehet hogy ? a nagy ?.

...