Lélekből jött meditáció a lélekről…

Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.

Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.

Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*

Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.

Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…

Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.

Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*

Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?

Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.

Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*

Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…

Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!

Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.

Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*

Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.

Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?

Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*

Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.

Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!

Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.

Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*

Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...

Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.

Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*

Lelkem a végségre
Vágyik, szeretettelenül…
Vad a bénultságom!

Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?

Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc József – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: „Immár lelkem néma szereplő”.

...

…az élet színpadán…

Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.

Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…

Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.

A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?

Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.

Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…

Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!

Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.

De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.

Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…

Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…

Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…

Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként

...

Az őszben és már közelg’ a tél…

(3 soros-zárttükrös)
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó,
Fűz rázná a leveleit, hogy ne ázzanak el, de az ősz nem alkalmazkodó…
Itt a kemény ősz, a rozzant fűzek a folyóparton, leveleket mossa folyó.
*
(Senrjon trió)
Régi, rozzant már a ház,
Ami a falait megóvná.
Minden öregszik.
*
A kerítés is őszben
Van, kezd széthullani, kidőlő…
Minden öregszik.
*
Beteg, kóbor kutya az
Udvarban bujkál, látszón éhes.
Minden öregszik.
*
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend,
Parti füzeknek nincsen hova menni, vízbe lógóknak léte, véget érend…
A lassú, kis patak fog elsőnek befagyni, mert ősz uralma véget érend.
*
(Senrjú)
Nemsokára hó
Fog esni, ősz lesz a táj.
Minden öregszik.
*
(Septolet)
Elmúlás jelei
Fűznek mutatni…
Erre készülni…

Régies elmúlás,
Változás, megváltozás.
Nincs megváltás,
Mást akarás…
*
(Sedoka)
Ősz nagyon fájhat,
Az elmúlás átható.
Ráadásul hó támad.

Ősz nagyon fájhat,
Elmúlás magától jön.
Hó, majd rohanva támad.
*
(10 szavas)
Öreg ház és kutya leírva,
Folyócska fűzággal, tavaszig teljesen egybefagyva.

Vecsés, 2022. január 13. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Ősszel, hideg a hajnali eső…

(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*

(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?

Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!

...

Hétköznapi pszichológia…

Az ölésnek vágya,
Katonának nagy erénye.
Lecsillapítható?
*

Béke minden vágya?
Eltetvesedett bakának…
Csillapíthatatlan.
*

Elpusztítás vágya,
Beteg elme zugaiban.
Lecsillapítható?
*

Ölelésnek vágya,
Szerelmeseknél kívánság.
Csillapíthatatlan!
*

A háború vágya,
Pénzemberek álmaiban.
Lecsillapítható?
*

Az építés vágya,
Lelkesedés ujjongása.
Csillapíthatatlan.
*

Ha megjő háború,
Megoldás a kételyekre?
Győzelmes téveszme!
*

Ha kitör a béke,
Háború, lövések nélkül…
Kinek, mi érdeke?
*

Újra és újra hit!
Vágy, mit a remény teljesít.
Hit, remény, szeretet.

Vecsés, 2015. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban.

...

A múlt olyan, mint nézni és elmeditálni, egy villám zúzta fán,
Képzelegni, hosszan merengeni, mi minden volt a fakoronán…
Volt ott biztosan több madárfészek, kis családok nagy otthona,
Télen meg kopasz volt és a fázós varjú had, gallyat toporogta!

(Oximoron gondolatok 10 szavasban)
Monoton óraketyegés nyugalmat áraszt!
Az időm múlása, idegesít, sőt fáraszt!
*
Nagy élmény hallgatni regélőket,
Fele szavát se hidd, a mesélőknek.
*
Bús holnap kajánul vigyorgott rám, tegnap…
Megértem, megjött: mai nap.
*
(3 soros-zárttükrös)
A már múltunkba, anno beleszülettünk
Az óta meg gyűrjük oly’ peches életünk…
A már múltunkba, anno beleszülettünk.
*
((Oximoron gondolatok 10 szavasban)
A zseniális kudarcokból levonható tanulságok
Lehetnek, az előrehaladást segítő okosságok.
*
A harc, néha a túlélés folyama,
Ha, tartalmazza ember sorsa!
*
A halál árnyékába,
Az ember képtelen a folyamatosan fenntartott színjátszásra.
*

(Haiku csokor az élet menetéről…)
Erősödő szél,
Vihar, már oly’ közel.
Nyúló dübörgés.
*
Szél tépi rétek
Semmijét. Füvet kócol.
Kóró is hajlik.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
*
Elfeledkezés
Nincs, viharok idején.
Hűlt levegőben.
*
Sok kapaszkodó
Levél, már zsugorodik.
Szellő lefújja.
*
Villanydrót húrba
Szél beakadt, dühös lett.
Tomboló orkán.
*

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, belső rímes)
Vajon… a maltert onnan ki lehet szedni?
Vajon… ha megtennénk, összedőlne a ház?
Vajon… a múltat semmisé lehet tenni?
Vajon… ha lehetne, megszűnne életmáz?

Tagadni lehet a múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De a lelkéből kitépni nem lehet, mert ledől az életháza!

(Bokorrímes)
A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltunk olyan nekünk a megszületésben,
Mint alap… a házépítésben.

(3 soros-zárttükrös)
Az alapról is azt tudjuk, hogy van,
Nem látjuk, elbujt a föld-árokban…
Az alapról is azt tudjuk, hogy van.

Vajh’ alapot ház alól ki lehet bontani?
Vajh’ múltat életünkről le lehet csonkolni?
Vajh’ ha nem lenne múlt, meg lehetne foganni?

(10 szavas)
A múltunk olyan nekünk a létünkben,
Mint házlét a malterben…

(3 soros-zárttükrös)
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van,
Nem látni ám, mert elbujt a téglasorban…
A malterról is, csak annyit tudunk, hogy van.

(Anaforás, ötszörös belső rímes)
Vajon… a házfalból maltert csak úgy, ki lehet szedni?
Vajon… a múltat semmisnek csak úgy... ki lehet tenni?

Tagadni múltat nyilvánosan, mindenki szíve-joga,
De lélekből kitépni? Végül, ledől az élet-háza...

A múltat úgy ítéld, hogy még lélekben is nagyon temethetetlen,
Többet nem gondolni rá jó-nagy marhaság, mert ez így lehetetlen.
Mégis nagyon sokan „tagadják”, pedig ez kivitelezhetetlen.

A múltat ó, ne feledjük!
A jelent, át is kell élnünk!
Jövőben lesz vajon részünk?

Vecsés, 2020. szeptember 12. – Kustra Ferenc József – Alloiostrofikus versformában írtam.

...