Itt mehitabel énekel
mehitabel az utcamacska
amint már írtam f?nök
mehitabel er?sen
hisz a lélekvándorlásban
pythagorasi tételében
és azt mondja hogy
valamikor a lelke
kleopátra
testébe költözött
de hát az nagyon rég volt
és nem szabad
csodálkozni ha mehitabel
néha eltér az
udvari etikett?l

zötyög az életem sora
a francba is a francba is
tegnap jogar és korona
bársony palást sült osztriga
ám mindezt úgy kell lopni ma
a francba is a francba is
a vaksi hold alatt
bár meghajintanak
a francba is a francba is

ne váltsa fel bitang
szerencsém semmi rang
se kastély úri gang
a francba is a francba is
csak zárj be és kitör a frász
az életem csupa románc
és szeszély és déloszi tánc
és toujours gai toujours gai

tudom majd menni kell
ha egyszer int a jel
egy szemétdomb lenyel
de a francba is a francba is
a halál is zsivány
leszólítom le ám
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai

én is voltam valaha csacska
a francba is a francba is
piros masnis ártatlan macska
nyakamban csöppnyi harangocska
ó a francba is a francba is
de akkor jött egy máltai kandúr
a szeme úgy zeng mint a tambur
hogy még az is belekondul
a francba is a francba is
s én követtem ?t szanaszét
a talpai halk ütemét
ó hadd mondjam egyre még
a francba is a francba is

az élet szép volt és silány
de rossz kaland nem volt sehány
a francba is a francba is
tud táncot még a vén leány
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai
s ha tudnám jól a leckém
ezt tenném mégis ezt én
a francba is a francba is
marad a régi refrén
toujours gai toujours gai

f?nök néha már azt hiszem
hogy barátn?nk mehitabel
egy kissé túl kedélyes.

...

Mond csak,
szebb volt-e Vénusz egykor
tenálad,
mikor fodor hullámokon
ívjáratos kagylóba lengett,
s a ráncoló víz
a part felé sodorta?

Vagy szebb-e Botticelli álma,
mint az enyém,
s azok a festett rózsabimbók,
amikkel megdobálta szíve hölgyét,
különbek-e,
mint a szavak, miket elédbe fújok,
hogy eltakarjanak a ködl?
ezüst csillámló fátyolába.

Libegve
állasz el?ttem
a hullámos, kék leveg?ben,
fényes szelek övével,
tiporva a ver?fényt,
és a habok, mik megel?znek,
lágyan red?zik és zilálják
lenn a fövenyt a lábaidnál.

...

Mikor megismertelek ügyet se vettetem rád,
S mégis felhívtad figyelmem, hogy létezel!
Mióta közelebbr?l ismerlek az óta jó érzés fogott el,
Talán mert oly sok mindenben egyetértettünk!
Amikor melletted vagyok, az id? csak elrepül,
Hisz a társaságod teljesen ellenállhatatlan!
Biztos, azért mert annyi mindent megosztanék veled,
Nem is tudom, hogy miért, hogyan de ez jó érzés!
Nem bánom, hogy TE lettél, de bárcsak másképp döntenél,
Észrevennéd, amit nem látsz s teljesítenéd álmaim álmát?
Te lennél; a fény, a sziget, a vár hova a szívem hazatalál!
Kétségek közt füledbe súgnám; SOSE VAGY EGYEDÜL!
A percet feledni sose tudom mikor els? csókod égett az ajkamon,
Arcom t?zben égett, remegtem hisz akartalak téged!
Szeretnék újra s újra elveszni szemed tengerében,
Érezném a gyönyört, mit CSAK NEKEM nyújtanál!

...

Hajnal hasadáskor lelkek tükreibe látok,
Mélyen nyugvó álmok, s vágyak mire vártok,
Számtalan néma gondolat, hol kéjjel teli éjjelen
Hullámok hátán sodródó gondola, s vár a végtelen.

Érzelmeim hívó alkonya, oly lassan t?n?dik tova,
Nyugtató fellegvár kapuja, mely lelkem pár sora
Nyomán kitárja magát, suttogó szell?k dallama járva át
Szellemem, álmaim tengerében már látom: Ez kell nekem!

...

Egy órányi ?rület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöng? szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom ?ket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, v?legény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkez?, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem els? ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegend? tér van és leveg?!
Vessük le el?zetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégít? vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralév? életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi ?rülettel és gyönyörrel.

...

Mint ág remeg, a rajta dalt
zeng? madár, ha messze leng,
úgy reszket elmém, oly zavart -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Mint szélkavarta tóvízen
látni a kékl? végtelent,
egy perc egét úgy ?rízem-
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Mint kertben édes illatárt
s bimbót a gyors tavasz teremt,
télálmom új májusra vált -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Angyal vetette rám szemét
sátram bejárata felett;
sátram led?lt, de él e kép -
csak azt tudom: ? jött, ? ment.

Ha majd szobám bealkonyul,
s az életmécs húnyón mereng,
szerelmemben egy fény még kigyúl,
idézve, hogy ? jött, ? ment.

...