Mit nekem adtál:felbecsülhetetlen
Kett?nk a sorsban:elkerülhetetlen.
Az érzés,mit okoztál:a szerelem
Lehet nem akartad,mégis megtetted.
El?ször,mikor megláttalak,gy?löltelek
Idegen voltál,piszkáltalak,lökdöstelek.
Kés?bb enyhült a dolog,elviseltelek
Mégsem akartam,hogy légy a közelemben.
S egy nyári éjszakán megkedveltelek
Akkor még nem tudva,ebb?l mi lehet.
Teltek az órák,napok és hetek
S Te egyre többet foglalkoztál velem.
Nem tudtam akkor,mit is szeretnél
Máig sem értem,miért is kerestél.
Nem szándékosan,köztünk volt egy fal
Míg egy ?szi éjszakán felrobbant.
Nem tudom:valóság vagy álom?
Remélem nem ül rajta átok.
Emlékszem:azon a hideg éjjelen
Megbabonázva fogtam két kezed.
Megbénulva aludtam mellkasodon
Éreztem,többé nem hagyod
Hogy melletted ébredjek
Máskor eg fagyos hajnalon.
Abban a pillanatban mikor elengedtelek
Rájöttem:örökre beléd szerettem.
Múlt az id? s Te nem kerestél
Engem viszontlátni nem szeretnél.
Vérz? sebet ejtettél szívemen
Arcomra csaltál fájó könnyeket.
"Az id? mindent megold"-mondják a nagyok
Engem miattad semmi sem kárpótolhat.
Kés?bb én is beláttam az okosok elméletét
S az id? tova ?zte minden sérelmemet.
Jó id? múlva a sors újra összehozott
Azóta csak Rád gondolok.
Veled alszom el és Veled ébredek
Ébren is:mintha itt lennél mellettem.
Igen!Végre Te is felkeltél:
Ha szólok hozzád:nem fordulsz el.
Ha Te is szeretnél és szerelmem viszonoznád
Még mindig lenne gond:egy számító,de igaz barát.

...

A napon, a ver?fényes napon
Mennek a n?k vígan és álmatagon.

Lebeg a kócsag és virág virit
A tavasz, a tavasz bontja szineit.

Mily szép e világ, gyönyör? tünemény,
Bús életem, rád t?z e büszke fény.

A napvilág, a boldog nagy világ
Ezer ékét dúsan tündökli rád.

Miért, miért, én még ifjú szivem,
Hogy néked mégis ma nem kell senkisem?

Az élet selymén hímezett csodák,
Nem kellenek ez újult violák.

Csak Anna kell, csak Anna, aki nincs.
Egyetlen és kegyetlen drága kincs.

Szegény sorsom nagy diadémje Ő,
Imádandó és énekelend?!

Ki tudja hol van, hogy ma kit szeret?
Borulj rá mámorral, fiatal kikelet!

...

Vannak n?k, akik egy életen által
Kísérnek minket szomorú varázzsal,
Mint hidegfény?, messze csillagok
Örvények közt a gazdátlan hajót.

N?k, akik mindig, mindig velünk vannak,
Fanyarbús illatát az új tavasznak
Ők küldik és az ?szirózsa gyászát,
Gyötörnek mély emlékek távolán át.

És vannak n?k - ó legyenek áldottak! -
Akik nekünk az élet bája voltak.
Pillangói a gyászövezte kertnek,
Virágai az elt?nt édeneknek.

Akik bársony szemükkel simogattak,
Vagy selymét adták ránk finom szavaknak
S emlékük úgy él, mint Mozart-szonáta,
Vagy márciusi reggel ragyogása!

...

Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvényl? vágyak táncoló csapatja.
Ma nincs enyészet, mélabú, halál,
Ma zászlaját a mámor fölragadja
S a szív, vert életem haló patakja
Ma megdagad száz zsongó látomással
S a szerelem mély tengerébe áthal.

Ma újra koszorút fon az öröm
És nászi fáklyát lenget a dics?ség,
S a jövend?ség kapuját töröm
S látom magam, gy?zelmek ifjú h?sét
És vár a nagy, a holdasan zeng? rét,
Hogy sírva a gyönyört?l ráfeküdjem
Alélva boldog nyáréji der?ben.

Ó szerelemnek holdja, sz?z arany,
Ó fiatalság éje, végtelenség!
Hiába sírok s áltatom magam,
A nyár és vágy elvesztek már nekem rég
S orgonahangján a sok büszke emlék
Ott zsong a távol, mély látóhatáron,
Hol a sötétbe húnyt szép ifjúságom.

...