Bel?led áradó szavakból, minden mennyországból,
Azon szándék, mi az életünket úgy övezi.
Haladni te érted, s a megkövezett út porából,
Váró szíved összes dobbanását kisejteni.
Ez a dolgom, míg halad feléd a perc.
Mi oly gyöngéden, lágyan hull, mint hajszálad karomra.
Ha megérkezem, vajon bennem mit lelsz?
Hisz annyi mindent gy?jtöttem erre az alkalomra.
Tavak arcát, felh?k leplét, szeleknek susogását,
Kenyerek kovászát, nyugalmát az emberi létnek.
Mindezt úgy néztem, ahogy te is bizonyosan látnád,
Lehunyt szemmel, odaadva azt ujjaim hegyének.
S ha megfogom ajtód, egy világ nyit be hozzád,
Te sapkát kötsz az elhaladó id?b?l,
Arcodon fények, egy t?zcsiholó láng-ország,
És én nézlek, nézlek egyre közelebbr?l...

...

Ha megcsókollak, akkor úgy érzem hogy
te is szeretsz mint én.
Ajkunk összeér, sok lesz a boldogság,
vidám lesz minden.

...

Még mindíg elveszek a tekintetedben,
Úgy t?nik egy napot sem tudok leélni Néküled!

...

Hiányzol Kicsim!
Te vagy a mindenem!
Soha többé nem akarlak elveszíteni Téged!
Te vagy az életem !
Te vagy az én semmitsem ér? életem pici értelme!
Emlékszem, az els? szóra,
Emlékszem, hogy az a pár óra,
Elrepült felettünk,az id? úgy gyorsan,
A lélegzet megállt, ha veled voltam.
De éreztem melletted, jó úton járok,
Tudtam hogy szeretsz, és nincs már több árok,
Nincs már több akadály,ha kezemet fogod,
De nem hittem volna,hogy a szívem el lopod.

...

Nem tudom hogy mióta szeretlek
és mi végre, de szeretlek.
Sajnálom ha sokszor megbántalak,
de tudd, akkor is imádlak.
Telnek a percek, múlnak a napok,
egyre jobban igyekszem,
mégis ugyanott tartok.

Ahogy az ajkad az ajkamhoz ér,
a szívemben érzem te vagy a vég.
Te vagy kire mindig vártam,
ha elhagysz, elveszek a nagy Világban.
Ezért kérlek téged,
maradj velem végleg!

...

23 éves leszek.
Minden fáj amit teszek.
Furán hangzik ez az egész
Nem szorult belém sok ész.

Téged hallgatlak a fejembe.
Egész léted a testembe.
Rólad álmodom mindennap,
Csak ne küldj el: kabát, kalap.

Nem bírlak elengedni,
Bújj ide hozzam feledni.
Nem sokra megyek az imámmal.
Szembe megyek én a világgal.

Hogy elveszítlek, attól rettegek,
Hihetetlen mód, rettenet.
A nevemet mélyen karcoltam,
A boldogságunk ellen harcoltam.

Ahogy Isten az embert teremtette
Úgy lettünk egymásnak rendeltetve.
Kett?nkért kelne fel a Nap.
Err?l álmodom mindennap.

...