Hiányzol,amikor este egyedül fekszem az ágyamon

Párnámat szorosan magamhoz ölelem,úgy alszom.

Rád gondolok,álom nem jön a szememre

Rád vágyom,ölel? két kezedre.



Hiányzol,amikor reggel felkelek,nagyon egyedül vagyok

Csend és némaság vesz körül,helyemet nem találom.

Rohannék hozzád,hogy karjaidban biztonságot leljek,

Csókjaimmal hálálnám meg határtalan szerelmedet.



Hiányzol,a napnak minden pillanatában nagyon

Élni én már nem tudok nélküled,Te vagy minden boldogságom

Becézgetlek,neked adom mindenemet,az egész lelkemet,

Csak egyet kérnék cserébe T?led,soha ne hagyj el engemet.

...

Mit ér az élet,ha nem vagy velem..ha nem fogod a kezem...ha úgy adódna sorsom,hogy elveszítelek...hát inkább a vérem folyjon..szívem kitépve eléd dobom...sírva térdre esve kérlek ne hagyj el,ne menj el..légy mindig velem fogd örökké a kezem..hisz önzetlenül szeretlek...minden reggel szeretnék melletted ébredni...karodban elaludni és úgy ébredni reggel...szemedbe nézve suttogom mennyire szeretlek,ezért kérlek soha ne menj el...és tudd örökké lesz ki szeret..<3

...

Ülök csendben a sötétben,
Magam vagyok úgy hiszem.
De nagyot tévedek,
Hisz a magány ül mellettem.
Némán, szótlan üldögél,
S nem fordul felém.
De mégis tudom mire gondol,
És csak csendben könnyem hullatom.
Emlékképeket mutat hangtalan,
Mi talán sosem volt igaz.
Talán a múlton rágódok,
S a boldogság után vágyódom,
De számomra nem marad semmi más,
Csak az örök h?séges magány.

...

Ugye nem csak csalóka álom a jöv?, és nem csak tréfa mi múlt,
szerelmed irántam lehet tán múló, de fájón ég mi bennem kigyúlt.

...

Sínpár, melyen zörögve robog a villamos
Úgy feszülünk te meg én, mint két párhuzamos
Végtelen közel vagy, mégis végtelen távol
Lelkünk összeér, félve reszketünk a vágytól
De találkozunk egykor, majd a végtelenben
Ebben er?sen hiszünk, akár az Istenben.

...

?szbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív h?lni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmib?l, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, b?n szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly er?s, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs er?, mely elmoshatná a köztünk feszül? éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltet? napom, ?rz?m és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól ég? arcodon

De langyos ?sz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könny? levelet, úgy sodor t?lem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet

...