El?ttem az út is lángol,
mögöttem kormos az ég is.
Lángol mindenütt a jászol,
megyek, megyek csak azért is.

Csontig lecsupaszíttatott
minden halál, merre nézek,
vérben is megfürösztetett
minden könyörtelen élet.

Nem találom, csak keresem
hamulepte szívem útján,
mit úgy hívtam, a szerelem.

Reggel már a harmat hull rám.

...

Megálltam itt, hol egykor rózsák nyiltak,
Hol virult hajdan ifju kikelet...
De hol most homályos megtört szemekb?l
Kisajtolt könnyek, - harmatcsepp remeg.
- Üde rózsáknak szirmai lehulltak,
A télnek átka itt is megfogant...
Elmult vágyak helyét nem jelöli semmi,
Csak egy behorpadt sivár ?szi hant.

Zuzmarás, hófehér, téli éjszakákon
Kijövök még néha fölkeresni téged...
Megfagyott szivemben a megfagyott álom
Ilyenkor ragyogva mindig ujra éled.
- Visszasirom fájva elmúlt ifjuságom,
Melyet ugy elsöpört sivár, ?szi szél...
És a behorpadt, régi, kedves hantot
Fehér hópelyhekkel födi be a tél...

1914

...

Véget ért minden szép remény,ami eddig a szívemben élt.
Olyan messze érezlek én,pedig csak pár kín választ szét.
Tudom enyém nem lehetsz többé, de felejteni sem tudlak még.
Te még mindig a szívemben élsz, szeretnélek úgy szeretni mint rég.
Mindehhez csak te kellenél és megint szép lenne a remény!!!
Szeretlek.

...

1.

Fiatalságod templomát
létemnek vadvizén láttam,
fényeddel is megáldottál
a klastromos, vakmagányban.

Lelkem vala fehér berhe,
vérem is virágzik érted,
oltárom és szent zsoltárom
két énekl? bokád, térded.

Nem kértél soha semmire
és semmit sem vártál t?lem,
maradj meg ?rl? poromig,
szívemet zörg? id?nkben.

A vadludak árnyékai
versenyt úsznak éjjel érted,
magamba áslak el?lük
életem éneke, ének!

2.

Szép vagy, mint az esti szirtek
a tengerre hajló dombokon,
a lángoló nap vízbe omlik,
szemedt?l fénylik föl homlokom.

Szép vagy, mint a Gileád völgye,
mint es? után a jázminok,
létemnek bokrán tündökölsz,
illatoddal szívem bódítod.

A szépséged oly egyszer?,
mint tudni, az élet véget ér,
mert te vagy a nap, te a tenger,
te vagy az alkony, az esti szél.

3.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

4.

Hogyha szeretsz, ki ne teríts,
ne n?jön rajtam kikerics,
úgy szeress, hogy eleveníts,
holtomiglan te melegíts.

...

Csak kinozzon még... hadd égjen, fájjon
Hiszen ugysem érzi Maga a sebét...
Csak vérezzen hát, - és hogy meg ne lássa,
Csak hunyja be szépen, lágyan a szemét.

Csak durván tépje álmait a szivemnek,
Csak üzze messze, ami még az enyém...
Hadd boruljon sötét fátyol a szememre,
Ugyis sokáig bántott már a fény.

Csak vadul gázoljon bele a hitembe,
Hadd d?ljön össze minden, ami szép...
Sokat játszottam, - ugy meguntam én is,
Hadd omoljon össze, porba az a kép.

Csak gorombán, durván bánjon el velem,
Ugyis sok volt az eltitkolt hibám...
Csak messze, messze üzzön el Magától,
Jól fog majd esni a csöndes magány.

Csak esztelen, vadul, kinozza, tépje
Titokban vérz? szivemnek sebét...
Hogy én majd legy?zve meghajtsam fejem,
És megcsókoljam érte a - kezét...

1914

...

Szívfájdalomból eredend?, szétfeszít? kálvária vár reám,
Ott, hol lélegz? lény, reményt sosem talál, csak némán áll, s kiabál,
"Merre bolyonghatok?", indulataim porain nem vagyok gondtalan, boldog!
Onthatatlan vágy kötelez, "Kinek a szükséglete ez, ki járatja a bolondot?"
Régmúltam által, számtalan e fiktív talánnyal sz?tt kérdéseim sokasága,
Úgy érzem, örökre bezárta kapuit, kín-szenvedésében, nyugalmam fellegvára.

...