Gombóccá gy?rve eldobtál engem,
szélt?l sodorva utcán hevertem.
kitörni nem tudtam, nem mertem.
Halott fák sötét odvába bújva,
falevélb?l sz?tt köntösben álmodom a szerelmet újra.

...

Menj, menj csak tovább...
Én egy kicsit még álmodom,
Aztán játszom újra szerepem
A régi, megszokott színpadon.

Igazad volt, mert igazi n? vagy:
Gyönyör?, er?s és bátor.
Azt hittem, már közel vagy hozzám,
De most már tudom: nagyon távol.

Látom még arcod, ahogy rám nézel,
De ez a mosoly már fáj nekem,
Majd érzem, hogy hangom megremeg,
És te elindulsz hirtelen.

Menj, menj hát tovább...
Hogy jobb lesz-e így - én nem tudom.
S mi bel?led marad oly kevés,
De az lesz az én holnapom.

...

Póznák sora közt,
a vasút-peronon túl
zöldbéka szín?
nyaraló-vonat indul,
s már zsírba nyomódva
egész könyökig
a vas-karok ócska
daluk nyökögik,
majd por települ le
a lanka füvére,
s felkattog a sín
a kerék ütemére...
Egy pár odabent
az üvegre hajol,
s egy nyári gitár
paliszandere szól:
- Kéz-kézben akarsz-e
vezetni, mo mondd csak!
-Kedveske, akarlak!
Akarlak! Akarlak!
És kint a f?vön,
le egész a folyóig
a tavasz csodazöld
lobogója kibomlik,
s tönkök, kövek és
meredélyek alól
a vadt?zü zöld
a világba hatol.
Tar gallyakon,
ott, hol az ér víze zúg át,
új fészki lakos
köszörülgeti torkát,
s már újra kiált
a rigó a ligetben,
már újra nyüzsög
csuka-nép a vizekben,
s a néma egekben
a csillagok árját
új s új denevér hadak
összekavarják.
Kedves hagyomány
ez a játszadozás
fészek puha vackai,
ikra-rakás...
Én, emberi lény
- se madár, se vadállat-
kéz-kézben a rétre
kivinni kívánlak,
s vágyam belehullni
- ruhám ledobálva-
a csillagos ég
kosarába...
...Hogy mint a vadak
vicsorogva a csonton,
párzó-szagokat
szimatoljon az orrom,
vagy hol gyökerek
a medert beborítják,
tejjel telehintsem
a friss csuka-ikrát,
?zzek halakat,
madarakra lecsapjak,
mint farkas,
a párom után csavarogjak,
s sodorjon el újra
a vágyteli örvény,
teljék be csak újra
a nagyszer? törvény,
s láthassa szemünk:
a világ örömére
bolydul fel a vad,
s a halak vizi népe-
s a mozdony is így fut
a friss füveken,
- mint t?zfejü csíkhal
a mély vizeken-
s zakatolja a kéjt
a kerék meg az ablak:
-Akarlak! Akarlak!
Akarlak! Akarlak!

...

Ó, bukott angyal-sereg,
bánatosak, fényesek,
olvadt test? mécsesek
síri fényei;
búsak, érzéketlenek,
mint harangok, csengenek,
rab visszhangok, fény-jelek
tükörképei.
Félig-szunnyadó szemek,
gyöngédek, szerelmesek,
könny? ködben fürdenek -
arcuk olyan finom.
Angyalaim, félszegek,
leveg?-fehér sereg,
elnémultan édesek,
mennyi hab-szirom!

Homálylóan-kéjesen
sz?zies-szép rejtelem,
szenvedélyben szenvtelen,
titkos szavu dal;
gyors közelgés várt nesze,
tükröz?dés víg heve,
ihlet vétkes lágy szele,
mely alig fuvall.
Furcsa mind és ingatag,
ködbebújva-nyájasak,
nem-remélten h?si had,
t?z vak éjjelen-
álom-raj, mely arra lel,
aki ?rá felfigyel,
s újra lobban, így felel
visszhangként nekem.

...

Nem hittem volna,
Hogy rám talál a szerelem varázsa...
Nem gondoltam volna,
Hogy ilyen hamar szerelembe esek újra...
De annyira megragadt bennem mindened,
Hogy álmaimban a te arcodat látom mindenütt...
Nappal csak rólad álmodozom,
S mindig máshol jár a gondolatom...
Suliban is a barátn?m lökdösi a kezem,
Ha tanárn? az órán rám szól, hogy mért nem írom a jegyzetem...
Ha szünetbe látlak akkor csak téged bámullak,
S ha észre veszed gyorsan másfele fordulok...
Mikor beszélsz hozzám,
Nem mindig tudok koncentrálni arra amit mondasz nekem...
Hisz szemed varázsa teljesen elvarázsol engem,
Mi a titkod,hogy ilyen varázslatos vagy nékem?
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem csókolod ajkam...
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem zársz a karodba engem...
Kérlek ne várass már annyit,
Hisz ez a várakozás meg?rjít...
Add nekem a szerelem szavát,
S én szeretni foglak egy életen át!!!

...

Nini, turbékol szerte már a vad, szürke-gerle,
Rigófütty szól az álmából ébredez? kertbe.
Szeretni vágynak az emberek, a szívek lelkek,
Bimbózgatni fog az új, lelkes izzó szerelem.

Zöldell a táj, a virágok sandán nyiladoznak,
Nyújtóznak a fák, a kék Ég felé kacsintanak.
Rügyeik fakadnak, hamarosan kipattannak,
Kecsesen virágszirmok, zöld levelek sarjadnak.

Fehérbe öltözött a menyasszony a hóvirág,
Koszorús lány lila ruhában, a kék ibolya.
Ó milyen gyönyör? a születés, de milyen rég,
Szép lelkünkbe, testünk-szívébe költözik a lét.

Érkezik, itt van a csodás élet a kikelet,
Itt van a tavasz, itt van újra, ó, de szép is ez.
Érzelmeink fonódnak, gyönyör? szép szerelmek,
Áldásos gyümölcse bájos, - g?gicsél? gyermek.

Budapest

...