Ülj le mellém dallamos esti fény
vágylak mint ölelést síró hang
félhomályba burkolózott remény
nézi lopva, hogy áldozom magam.

Gondolatom untalan falnak szalad
tengerek jéghideg mélye ha bánt
hiszem és vallom az álmom szabad
érintésed nélkül elmém visszaránt.

Felúszom újra ha van éltet? szód
élni taníts meg lobbanékony hit
boldogan sodorna veled a sors
nélküled ölel? magány szorít.

Pillanat játéka igéz? szép szemed
elhagyott párnád fejemnél pihen
mostantól szobánkban ne lássak teret
? tudja kívülem combod íze milyen.

Eldobom messze, csak kín a képzelet
bújtattam tested ha széllel dacolt
nélküled lángra gyúlt szép ígéretek
nem lesznek, épp ezért fáj ami volt.

Ide már testem csak hálni jár haza
poharad rúzsnyoma ?z, és csábít
Ajkadon pihen? gondolatom halad
Szádra az itt maradt csókom áhít.

Én leszek a reggeli pillanatod is
beleszólok halkan füled nyaldosom
telefonod búgása zavaróan hamis
hang nélkül nem jön a várt oltalom.

Megrekedt ágyunkban bársony illatod
kizavar nem hagyva nélküled éjszakám
hajnalok fényében zavartan baktatok
arcodat keresve haragját ontja rám.

Megfagyott otthonunk jégvirág tanyája
vadludak csábítottak repülni délnek
mosolyod itt maradt szívembe bezárva
most naponta dél felé imádkozva élek.

Parázsként kihunyok álmaidból lassan
új tüzek nem gyúlnak a kiégett hamun
terveink, vágyaink soha fel nem adtam
lelkemben örökre itthon látom magunk.

...

Az a tekintet, ahogy nézel rám, meg?rjít,
Mégis a gy?lölet a szemeidb?l sikít.
Mosoly nem jön felém,
Mégis, mikor így nézel rám,
Engem elkap a vágy.
A vágy a csókra a vágy az ölelésre,
De megtorpanok és nem lépek el?re.
Fájdalom lüktet a szívemben, lelkemben
S inkább elfordítom a fejem.
De mindig vissza-visszalesek,
Hogy láthassam újra gyilkos tekinteted.

...

Az élet sokszor oly megdöbbent?,
egyre többször oly meghökkent?.
De most mit tehetek én,
ha kezd elhagyni a remény?

Újra feljött ma a hold,
visszatért, mi régen volt.
Lecsuktam én a két szemem,
s szenderedni kezdtem.

Ismét visszatért az én álmom,
újfent az, kire vágyom.
Megint az a szép leány,
kit láttam már egyszer, talán.

Újra volt egy szerelem,
de rájöttem, csak ?t szeretem.
Ez most az én gondom,
kár, hogy ezt csak így mondom.

Azt értem én ez alatt,
mit a lány biz nem tudhat.
Nem értem mi az, mit ? mutat,
tán majd más kap szabad utat.

Miért is szenvedek most én,
miért ?rzöm ?t szívem rejtekén?
Mi lenne most talán, ha
? mindent tudna?

Ez jár most az agyamban,
gondolkodok magamban.
Lehet az élett?l egy tréfa,
s más ér majd el?ttem célba.

De vajon mi is az a cél,
amiért él bennem a remény?
Nagy dolog az bizony,
mert a szerelme kell nagyon.

Bárcsak már rég így lenne,
én lennék az, ki a kedvére tenne.
Hisz nekem nem kell most már más,
tán nem ér majd mélységes csalódás.

Legyen az, mit ? akar,
ha mást szeret sem lesz az baj.
Csak egy a lényeg nekem,
az, hogy boldog legyen.

Megérdemli már ? is bizony,
hogy szép legyen az élete nagyon.
Benne is élnek még remények,
nem csak velem kemény az élet.

Nem zárult le még most az álom,
csak jár az agyam a lányon.
Mára talán ennyi volt,
s holnap is feljön majd a hold.

...

Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mit?l szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?

De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.

Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felel?tlenségb?l tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.

De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még ? is
Ki nélkül mérges és durva még a friss leveg? is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.

Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon b?ne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.

De sajna a dolgok nem ily egyszer?ek,
És a gondolataimba kell most bele?rüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.

Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végs? temetést.

Hosszú még a jöv? és id? is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismer?ssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.

Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszer?en, de vajon mi lesz?

Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.

Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szeret? lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.

Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ? volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.

Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.

Mert ha nem így van most ? is szomorú és magányos,
S az ? élete is bonyolult és meglehet?sen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?

Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?

Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.

Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyb?l,
S elbeszélgetnék vele err?l a kis versr?l.

Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemb?l kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.

Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én ?riztem, nem tovább mint idáig.

Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben lev? sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.

Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelent? halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.

Talán nem csak most, s?t biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam ?t halálomig az üres szívembe.

...

Lágy dallamot fúj az esti szél,
Az égen ezer csillag ragyog.
Távolabb halk muzsika zengi,
Szívem te érted él,te érted zokog.

Sötétség váltja fel a napfényt,
A Hold is újra ragyog.
Amoda egy hulló csillag jelzi,
Szívem csak a tiéd,csak te érted dobog.

Hangod simogat,mint a lágy esti szél,
Szemed,mint égen ezer csillag ragyog,
Szívem soha nem lesz másé,
Örökre csak a tiéd vagyok.

...

Szeretem, hogy nem lángolsz,
csak izzassz,
nem égetsz,
de aki közel van Hozzád,
nem fázik sohasem.

Szeretem a mosolyod,
a pillantásodat,
szerelmem lelkébe tört döf?,
szeretem a mosolyt,
több, mint egy csók vagy ölelés,
szeretem a mosolyod,
senki mástól nem kapható.

Szeretem, hogy a kis szerencsemalac
ott lehet polcodon.

Szeretem,
hogy melletted szabad lehetek,
hogy nem akarsz több vagy egyetlen lenni,
így örökké bennem élsz.

Még Meríba vizét is szerettem melletted,
ahogy megrendült egymásban bizalmunk,
voltál Jahve, voltam Mózes,
voltál Mózes, voltam Jahve,
de pár óra, nap
és minden újra helyreáll.

Szeretem a rossz napjaid is,
mert hiába haragszol,
hiába szidsz,
hiába vádolsz,
tudom, rosszkedved csak egy pillanat,
de szereteted örökre megmarad,
akár az Istené,
s utána még édesebb mosolyod.

Szerettem és szeretni is fogom,
a közös kávéf?zéseket,
ahogy harmóniában vannak mozdulataink.
Szeretem, hogy ezt mondtad:
?a világ rendje ez?

Szeretem,
ahogy a buszon és a metrón
melletted ülhetek.

Szeretek minden ajándékot,
mert mindenben ott van a szeretet.
Szeretem a könyvet,
tudtad, mi tetszik nekem,
szeretem a kis angyalkát,
hisz Te is angyal vagy nekem,
s a bögrédb?l ízesebb a kávé.
Szeretem a kávésbögrét,
csak tied és enyém.

Szeretem,
hogy tudsz elfogadni t?lem,
szeretem,
hogy adsz nekem
- s mindketten tudjuk,
tiszta lélek adja.

Szeretem a Déli Pályaudvart,
a kráternak Bacardi íze van,
a lépcs?t, ahogy együtt futunk,
a peront, ahol búcsúzunk,
szeretem, ahogy fellépsz a vonatra,
a félig szívott cigarettát,
amit odaadsz nekem,
szeretem,
ahogy a kupéból rám mosolyogsz,
s bár nem szoktál, integetsz.

Szeretem a lépcs?t a pályaudvaron.
Régen volt:
egy b?nös-b?vös nyári délután,
szenvedély-íz? nyári délután,
kísértem arra kedvesem,
s a lépcs? alján búcsút intett nekem.
Gy?löltem azt a lépcs?t,
s arra gondoltam,
többet arra nem megyek.
De Veled felmentem azon a lépcs?n,
most már a Tied.
Szeretem.

...