Fény és a sötét, találkozott, összeölelkezett,
Aztán a sötét orvul, fényeket durván felöklelt.
Pendültek fény húrok, szóltak lélek dallamok,
Mint tiszta szűz hó… olyan tiszták a szólamok.

Hullhat ónos eső, vagy fehéres hó, fájhat a fej, mégis leszáll az est
És a sötétség a maga feketeségével, mindent éjszínűre fest.
Óh, éjszaka, ha eljössz közénk, a szívünket eluralja a félsz…
Akkor majd remegve, tátva maradt szájjal hallgatjuk, miket mesélsz.

Szemem, lelkem fürkészi a fönti eget,
Még kutatom, e szépségben mit ihletett…
Gyönyörű, vizuális élmény kiváló,
Szépségével a természet oly' pazarló.

Vecsés, 2015. március 14. – Kustra Ferenc József

...

Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.

Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,

A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…

A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!

Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.

Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…

Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József

...

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog,
Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog.
Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja,
Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja.
Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít!
Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít.

Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa,
Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába,
Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas?
Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas…

Bevág az új nap?
Teli szájjal nevetni?
Visongani? Min?
*

Élet oly’! Milyen?
Küzdünk vele, csak folyvást!
Van depresszió?
*

Élet nincs velünk?
Tarsolyba kell lapulnunk!
Migrén is elég!
*

Nem vagyok nyárfa!
De erdőszélen lakok…
Egyedül ázni!
*

Esdésre, mosoly?
Folyton csak epekedek…
Kacagni? Miért?

Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát,
Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját…
Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással,
Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással!

Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban…

...

Versben és HIAQ –ban…

Mostanában van a lelkemben egy nagy érzemény,
Hogy hiába bízok én, nem valósul a remény…
Így a küzdő élet majd’ tragikus, olyan kemény.

A korábban megálmodott, elképzelt, kifundált gondolatot leírom,
Mert a lelkem szerint, hogy sokan olvassák… folyvást és szívből ezt akarom…
Ez, poéta dolga, elképzelni, gondolni… leírtakat megmutatom!
*
Szószoló poéta,
Elméset papírra vési.
Hegyezett friss penna.
*
Gondolat elszállhat,
Ha jő, legott le kell írni.
Hagyományozandó!
*
Bízok és remélem, hogy amikor majd közzéteszem magamat,
Akkor az olvasók, nagykanállal, slukkal isszák a szavamat…
Szólok én hozzájuk, mert nagyon szeretem, az olvasóimat!

Mond kedves poéta társam, ha Te is adsz ki műveket,
Megérted-e Te első kézből az ilyen lelkűeket?
És vajh’ te is érzel így, amikor kiadod művedet?

A pennám és a tenta tele van újabb művekkel,
Majd szóba állunk együtt, a leírt történetekkel…

Vecsés, 2016. március 28.- Kustra Ferenc József– íródott: versben és HIAQ –ban…

...

Hétköznapi pszichológia… Avagy: lélekharc az életben…

Nem tudni, hogy lesz az életben
Bele kell nézni, mi van lélekben...

Ember tervez, és Isten végez.
Ki az, aki lent az üstben végez?

Jónak lenni, jót tenni,
Életkártyát keverni
Ismerni a jövőt, kutatni a múltat,
Tudni kell a jövőt, keresni a múltat?

Tenni azért, hogy meglegyen az örök élet?
De öregen megtudni, hogy ember mivé lett…
Saját árnyékot tán' kergetni a betonon
Végig menni, nem létező futóhomokon.

Szeretni a hazát, ami nincs… csak álom?
De szeretni, ha volna… és nem vágyálom…
Lélekkufárokat elkerülni, a csalókat elzavarni
Gyógyszerkufárokat megkerülni, egészségesnek maradni.

Földből boldog bolygót kell csinálni,
Földi létben boldogságra vágyni.

A jót vágyni!
Rosszat fájni!
Szépet imádni!
Csúnyát utálni!

Úgy kéne élni, hogy feloldozást nyerjél
Ha osszák a mannát, abból Te is egyél…
Szép oroszlánokat manézsban egzecíroztatni,
Búvárokat meg a tengerparton keszonoztatni.

Nehéz dolog átmenni a tű fokán,
Táncolni is... kés élén, nem a fokán.

Az is valami, haladni előre, hátrafelé futva,
És ha szembe jön a cséplőgép, elugrani, ne légy útba…
Meg kell enni a mákos tésztát erős paprikával?
Élni normálisan, emberi egzisztenciával…

Az ég mindig kék és ez sem igaz
Meg a réten a szép pipacs is gaz…
Százzal bevenni az életkanyart
Van ki ezután vizet nem fakaszt…

Kérdésre valaki tudja a választ? Élni, de hogyan?
Jöttél, tudod? Eljutni valahová, Te tudod hogyan?

Semmi olyan... nem tart örökké.
Sziklák is szétesnek kövekké…

Vecsés, 2014. április 12. - Kustra Ferenc József

...

Éltes életlátás

Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.

Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…

Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.

Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.

Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.

Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!

Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.

Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.

Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.

A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…

Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.

Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.

Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...

Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.

Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

...