A szomszéd háború mellett, kialakult a Közel-Keleten egy nagyon is véresebb háború…

(Leoninus csokor)
Fekete kosok! Nekem téli csizmára sem telik, maguk steakot laposra verik?
Fekete kosok! Zsír nélkül eszem a kenyeret, maguk orosz kaviárból eleget?
Fekete kosok! Maguk este bank-bálon... én meg simogatom le, koszát a kutyámon.

Fekete kosok, méltán gondolom, üres a lelketek, ez tart életben bennetek…
Fekete kosok, minket, tömeget semminek tartotok, mutatja eszkalációtok.
Fekete kosok, belőletek árad a hidegség, nem ismeritek, mi a melegség.

Titeket csak az mozgat, folyjon a háború, dőljön a pénz, nem számít a bú…
Ha Gázában elkezdik felek a népírtást, mi majd föl nem fogjuk ezt a nem ámítást.
Már hallani, egy millió ember kifelé Negev sivatagba… ez lesz halál útja!

Az odaért flotta be szállt... lelő eszközöket. Nem veszik figyelembe embereket…
Most mondta a TV. még vezényeltek oda egységeket. Nem sajnáljátok legénységet.
Itt „a szegény szomszéd háborúval” mi lesz? Vagy ez még marad, hátha még ebből sok lesz?

Nektek jó, hogy telik orosz kaviárra? Kutyánknak meg nem telik téli csizmára…
Tudjátok mivel veritek csalánt? Óperenciáson túlról kapjátok irányítást…
Nektek, fegyverre, aknára is telik… Lelketek Isten előtt biztosan nem fénylik!
*

(3 soros-zárttükrös)
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?
Ezt háború alatt beszerezni, enni, szerintetek Istennek olyan tetsző?
Szóval fekete kosok, hogy-hogy az orosz kaviár a bendőtöknek a nyerő?

A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt,
Kereskedelmi partnert legyilkolni sem ismer határt...
A szemtelenségetek úgy látszik, hogy nem ismer határt.

Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória,
És közben már két háború van és már a másodikba is beszálltatok gyorsan harcba…
Most már tisztán látszik, hogy a kaviár és fegyvergyártás nálatok egy kategória.

Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók,
Ebből a következtetésem, hogy az üveghegyeknél nem is nyílnak rózsabimbók…
Látszik, mint a mesében az Óperencián túl, a fegyvergyártók az irányítók.

Vecsés, 2023. október 22. –Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi, már eszkalálódott háborús és nagy világkatasztrófára mutató helyzetéről. A TV. híradókban egész nap mutatják a valóságot…

...

Nincs a reménynek,
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik? olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények?
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények?

Vecsés, 2019. március 27. ? Kustra Ferenc József ? A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".

...

Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.

Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.

Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.

Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.

Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.

Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.

Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.

Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.

Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.

Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.

Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.

Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…

Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott.

...

Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

...

Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.

Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.

Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.

Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.

A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.

Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.

Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…

Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.

Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.

Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?

Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.

A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.

A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…

Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.

Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.

De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.

A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.

Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…

Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.

Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.

Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.

Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.

„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.

Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.

Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…

Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!

Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József

...

Alig dereng, lapul a csend,
A vén ladik, halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
Felhőt bont a hajnal-óra.
*
Még sötétes van.
Sötét csend van, nem dereng
Ő bálnavadász.
*
Napfény sugara
Vetül víz felszínére
Ő kihajózik.
*
Tengerről álom
Nem hagyta, hogy pihenjen.
Most fáradtan megy.
*
Ma is tengerről álmodott,
Ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
Ölelgethetne egy széplányt.
*
Sötét szélcsend van,
A vitorlások állnak.
Ez motorcsónak.
*
Tengeri álma
Emlékeztette, múltra.
Bálnavadász volt.
*
Öreg már, fáradt,
De éjjel, jól felbuzdult.
Ő megmutatja.
*
A nagy halat kell
Kifognia… ezt nézzék.
Ő tudja… Menjen.
*
Kicsi a csónak,
Így hogyan fog nagy halat?
Ő hajthatatlan.
*
Hozzáértése?
De kelléke már nincsen.
Nem gondolta át.
*
Nagy hal, nem várt rá.
Két nap után indult el.
Nincs nagy hal, csak víz.
*
A szél is elcsendesedett,
Tegnap vitorlást kergetett,
Éjjel nem kapott a nagy hal,
Pár kicsi van, víz volt nagy fal.
*
Éhes volt, fáradt,
Kormány is már nehéz volt.
Csónak ment haza.
*
Réveteg szeme,
Elmerült hullámokba…
Víz árját látta…
*
Szeme, mereven, csak mered botjára,
Hiába a csali, nincsen kapása,
A parton senki sem várja,
Nincs már párja, se egy bálna.
*
Már sötét este
Volt, kikötőbe beállt.
Mindenki aludt.
*
Fény semmi nem volt,
Lapult a csend mindenhol.
Szíve félrevert.
*
Móló lépcsőjén,
A szív oly’ nagyot dobbant.
Leállt a motor.
*
Már nem volt hiány…
Botja becsúszott vízbe…
Élet… színdarab.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és senrjú csokorban…

...