Vad az éj, csöndje suhan nesztelen,
Éjszaka ember, állat meztelen,
De mit számít az, amikor alszunk,
Csak álmokban éldegél tudatunk.

Éjszaka sötét van, nem látunk,
Bár a csend miatt jobban hallunk.
Meztelenség az összes ruhánk,
Nem tudjuk reggel mi vár miránk.

Álmodunk vagy sem, eljő a reggel,
A virradat tele új élettel.
Mai borús napot másként látjuk,
Holnapi nap is a mi világunk.

Részben kialusszuk a fájdalmat,
Így is regeneráljuk magunkat.
Mit tehetünk, biz' tovább kell élni,
Jó lenne teljes életet élni...

Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József

...

Rákos mezején nemes emberek sereglettek,
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.

Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.

Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.

Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.

Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.

Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

...

Meditálok, hogy is van?

Él az ember, éli rászabott életét,
De ha rossz, akkor elnyögi az énekét,
Mi arról szól, hogy az élete történetét
Dúdolja, mint egy egyszerű átlagéletét.

Mindenütt jó, de bizony legrosszabb otthon,
Hiába van… jó életért folyvást ostrom.

Mindenki megéli mi a karmájába írva
Ha rossz lesz a vége, mi lesz fejfájára írva?
Menetközben életből másikba lépni nem lehet
Csak lehet kergetni a homályos álomképeket.

Részben igaz, az ember a sorsának kovácsa,
De kérem a körülmények az élet korbácsa!
Ki sikeres életű… teljesen elismerik,
Kit emígy… nem az lehet, hogy csak félreismerik.

Mindenütt jó… bizony legrosszabb otthon,
Pedig van… jó életért folyvást ostrom.

Olyan vagyok, mint egy napos csibe,
Tollatlan, vétlen, virágon bibe,
Letaposott, mint a fronton a búzamező,
Utólag tudom… élet vesztes csatamező.

Ember fia, hiába jó és szép, hiába akar
Jót és szépet, bármit… ha állandó a halálkanyar.
Az élet zűrzavar, svédcsavar, pénzzavar,
Vérzivatar, Don kanyar… erős hangzavar.

Embert a döntése körülményei fogják,
Emberek semmit… visszacsinálni nem tudják.
Erőlködni, megmásítani, változtatni
Eh, hogy lehetne… nem lehet megváltoztatni.

Hiába várostrom, „ha nincsen” … otthon,
Mindenütt jó, de a legrosszabb otthon.

Vecsés, 2011. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

...

Meditálok…

Csak állok a keresztútnál és nézelődök.
Várom a fényt, nézek föl… érdeklődök
De tekintetem a semmibe vész, az éterbe…
Hogyan jutok így előre… előre az életbe?

Nézek körbe és a szemembe égő vágyak…
Innen messze vannak a legelésző nyájak
És messze a szép, békés délibábos tájak…
Nekem a szépség, béke, délibábos vágyak.

Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?
Elmennék oda hol talán kék az ég, zöld fű,
De melyik út vezet oda… minek vagyok nagyszívű?

Nézek és utakat látok… de igen rémisztő,
Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Se fa, se fű, se élet jele, homoktenger közepe?
Se úszni nem tudok, se mellényem… le vele?

Látom még az úti táblákat is lebontották,
Nehogy lássak… a lelkem is kifosztották!
Mindebből látszik, hogy semmibe vesznek,
Ebből már tudom, céljuk… elveszejtenek.

Iránytűm nincs, egy tábla sem mutat utat,
Nem tudom, merre menjek… lesz sorsfordulat?
Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?

Tudom, messze vannak szép, békés délibábos tájak…
Ha ott élnék, akkor tán’ bennem is lehetnének vágyak?
Vágyak, melyek nem maradnak azok, de teljesülnek
És a lelkem szárnyai, attól fölöttébb lelkesülnek…

Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Pusztában nincs semmi, legyek tán’ madárijesztő?
Csak állok a keresztútnál, állok és nézelődők,
Jön-e még az életben valami, ami… talán előlök.

Vecsés, 2011. szeptember 11. – Kustra Ferenc József

...

Nézem a caj láncomat… kopott.
Olyan, mint egy nyugdíjas kokott.
Kopott vagy anyaghibás, törött?
Ügy tűnik eleget körözött.

A cajom kormánya deformált,
A csengő sem szól már, korrodált.
Küllők töröttek, hiányosak,
Úton fuvallatok pofoznak.

Haladnék a ronccsal, cajoznék,
Országút vándora lehetnék,
De nem lehetek nincs eszközöm,
Nem sok, de nincs ennyi örömöm.

Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József
„caj” = szlengben; kerékpár (a „bicajból” eredeztetett)

...

Hazánkat eső veri, vihar dúlja.
Hazafi arcunkat a könny áztatja…
Magyar! Harcolj a szép kis hazánkért,
Istenért, hazáért, a családért!

Óh, hazám, köszönöm, hogy szerethetlek,
Ez tán’ elűzi sötét fellegeket…
Köszönöm, hogy a fiad lehetek,
Jó gyermekedként, mindent megteszek…

Magyar vagyok én ide születtem,
Magyar vagyok, ide köt életem,
Magyar vagyok itt élek, itt lakok,
Magyar vagyok és az is maradok!

Vecsés, 2011. szeptember 17. - Kustra Ferenc József

...