Közelg’ az ősz - Renga-láncvers, fél haiku-láncban…

Simogató szél
Csiklandozza őzeket.
Este nincs hőség.
Susogó falomb.
Lassan itt van a végzet,
Borul már az ég.
Gomolygó ködben
Károgás, szárnysuhogás.
Éhező sereg.
Simogató szél
Viselése, esőben…
Őzbunda csepeg.
Susogó falomb.
Remény, csendben marad most,
Egy lélek sem szól.
Gomolygó ködben
Esti fények nincsenek.
Tejfehér miden.
Simogató szél.
Érkezik a borulás.
Őzek, bújnának…
Susogó falomb.
Esős lesz az őszi táj.
Közeledik épp...
Gomolygó ködben
Nyirkos utak csúszósak.
Veszteglő kocsik.
Simogató szél
Ringatja, magányos fát.
Őzike, fekszik.
Susogó falomb.
Fák ágai mesélnek.
Virágok fáznak.
Gomolygó ködben
Ködfátyol, tájat takar.
Szürkeség honol.
Simogató szél,
Kis patak, hűlő vízzel.
Karcsú őzbakok.
Susogó falomb.
Csillagtakaró szakad...
Fél a végtelen.
Gomolygó ködben
Ködruhát ölt az erdő.
Könnyező ágak.
Simogató szél,
Villámcsapás és zápor.
Nap már lanyhán süt.
Susogó falomb.
Titkot rejt fáknak szíve.
Levél lehullik.
Gomolygó ködben
Fonnyadt levelek hullnak.
Átázott avar.
Simogató szél
Illattalan esőszag.
Matt színű este.
Susogó falomb.
Földön avartenger lesz -
Színes kavalkád.
Gomolygó ködben
Avarkönny az esőcsepp.
Levél sem zizzen.
Simogató szél.
Idős, terebélyes fa.
Eső csak, hull rá.
Susogó falomb,
Halk rekviem éledez’:
Bánat beszédes.
Gomolygó ködben
Keskeny csapáson, őzek.
Halvány kontúrok.
Simogató szél…
Szédeleg a szélvihar!
Hirtelen… dörgés.
Susogó falomb.
Nyár mosolya halványul.
Végleg jön az ősz.
Gomolygó ködben
Éjszaka fázós, hideg.
Menhelykeresés.
Simogató szél
Nem zavarja felhőket!
Eső, megered.
Susogó falomb.
Mindenhol elmúlásszag,
Ez várható volt.
Gomolygó ködben
Páracseppes fűszálak.
Deres pirkadat.
Simogató szél
Megtelik tócsa… vízzel.
Minden vizes lett.
Susogó falomb.
Vidám felhők nincsenek…
A Nap is szenved.
Gomolygó ködben
Távolság láthatatlan.
Hajón, van ködkürt…
Simogató szél
Felhők, még eloszlanak.
Szivárványos ég.
Susogó falomb.
Ködfátyol borít mindent.
Nyálkás az idő.
Gomolygó ködben
Homályt törő fény kereng.
Világosodik.

Vecsés, 2018. aug. 15. - Szabadka, 2018. aug. 22. - Mórahalom, 2018. aug. 29. - Kustra Ferenc József- 36 darabos Renga-láncvers. A „Simogató szél” kezdetűeket én írtam, a „Susogó falomb” kezdetűeket Farkas Tekla. A „Gomolygó ködben” kezdetűek Jurisin Szőke Margit munkája.

...

Mindenütt pára, örvény, árnyékok,
Ködgomolyból néha, nagy hegycsúcsok,
És hihetetlen magas sziklafal.
Ezt látni felér egy szép álommal.

A mélységből előtűnik a tó,
Látványához nincs hozzáfogható.
A vize varázslatosan szép kék,
Csípem magamat, mintha álmodnék.

A hegyekben a Bow-tónál ilyen,
Lelki szemeimmel látom milyen.
Mert biz’ ez nekem marad csak talány,
Mi látható Kanadában; talán.

Vecsés, 1999. július 4. – Kustra Ferenc József

...

Hol vagy már, kedvesem?

Vágyam irányít, nagyon rejtelmes eme világ.
Hiányzol, régen voltál, testemben, vajon, mi rág?
Gyere már, várlak, remegek érted, csillagvirág.

Élek én tökéletes, reális vágyakkal,
De nem bírok az üres konyhaasztalokkal,
Várlak már én tégedet… tele tányérokkal…

Agyam és a testem már annyira vár…
Sőt, szerelem ösvénye is miránk vár…
Közelséged old fel a bűnben, immár.

Hiszek benned, szerető hitem nem hagyhat cserben
Nálam bizsergésnek semmi netovábbja nincsen…
Kívánom a közeledet, sorsom… már segítsen!

Ha nem vagy itt, akkor éjjel beszélgetek a magánnyal,
Magammal, reszkető, vágyón remegő, esdő vagánnyal.
Én már úgy találkoznék legott, az istennőm leánnyal.

Ölelném én a burkodat, beszívnám fáradt lélegzetedet,
Letörölném én az izzadt hátadat és a forró öledet.
Bizseregnék, ha itt lennél... Állandósítsd az ölelésedet!

Már nagyon elfásultam, unom a mámortalan szótlanságot,
Várakozásban álom a szememre szállt, kissé elringatott.
Azt álmodtam melletted ébredtem, de megéltem valóságot.

Most már egyfolytában üvölt a lelkem! Szerető lenge leple
Az udvari faágak levélhegyét is kínjában belepte…
Hol vagy már, mért nem jössz? Bizsergek, kívánlak, még érdekellek-e?

Szívzörejem dübörög, az ortopédus mankóval látná el,
De nekem nem kell, én csak vágyódva remegek, izzadó testtel…
Ha a bús, borús esőfelhő beszorít a házba,
Kínomba belekapaszkodok a drapériába.
Remegve ordít a lelkem is, hol vagy Te, mikor is jössz mán?
Megőrülök, úgy vágyom látni, hogy felfúj a szél a szoknyán.

Ha a rossz idő a lakásba bizseregve beszorít,
A lelkem ott bent bizseregve, fájósan, folyton ordít,
Lelkem bizseregve, már olyan nagy bánatot alakít.

Ha köd borítja a kertem virágait,
Én könnytől, nem látom a jövőnk árnyait.
Balsorsom, hogy nem vagy velem csak, ácsingózok,
Remegésem érted nem múlik… most nem fázok.

Minek a kezem, ha nem tudlak simogatni?
Minek a lábam, ha nem tudok eléd menni?
Minek a szemem, ha nem tudlak itt látni?
Minek az ágy, ha nincs kivel belemászni?

Ha nem vagy itt, én remegve téged csak, várlak,
Ha egyedül alszok, akkor álmomban látlak.
Ha, majd itt vagy, akkor kimondom, hogy imádlak.

Szerencséd, hogy nem vagy itt?! Egész éjjel, vadultan ölelnélek,
Vágyódásom rád teríteném, téged kicsit sem fékeznélek.
Verejtékben szeretnélek, totál vizesen üdvözölnélek.

Ha, nem vagy itt csak, fájón hüppögők egész éjjel,
Folyton rád gondolok, megfékezhetetlen kéjjel.
Este, ha megágyazok, csak lefekszem, sötéttel.

Annyira vágyódok, hogy háztetőmre borult az este...
Kínomban csak csúszok-csúszok, bánat-gödrömbe lefele.
Pedig nagyon készültem... Ma izzadságban fürdök vele…

Érzem, testemben megvadult szikra lobban,
Csókod égethetne, nem fájna, a lázban…

A szeretetem, vágyódásom lépre csalt, ott tartani nehéz,
A lelkem és a testem téged akar… nem jössz? Belep a penész!
Üvöltök, hogy gyere, már mindenem fáj... ennyi volna az egész.

Rájöttem, hogy az ember egyedül semmit nem ér,
Ezért legalább egy vágyódó nőt, magának kér…
Ha meg már megadatott a nő, legyen ő bő-vér.

Éjszaka a balkonom falai között ülök,
Ha volna hegedűm, mondanám, hogy hegedülök,
De nincs! Így csak, egyedül lefeküdni készülök.

Ma este már csak magamban… elvegyülök,
Vele ma közösen, ágy szélén nem ülök...
Remegek, vágyódok... talán lázban fülök…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József

...

Versben és senrjú stílusú haikuban…

Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet,
Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet…
Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget?
*
Rossz úton jár az,
Aki álomvárban él.
Múlt, realitás.
*
Ódon falak is
Omlanak, nem mesélnek…
Már nem regélnek.
*
Megfoghatatlan…
Jelen lesz ásatag múlt…
Ódon eszmények?
*
Régi emlék, mar.
Vigasztal, küzdet, lezúz.
Hiánypótlás nincs.
*
Emlékek foltos,
Rojtos, varázsszőnyege.
Nincs már varázsszó!
*
Régészkedni a
Múlt kutatóárkában.
Titok leletek.
*
Régi rögöt kell
Nagyon is porrá rúgni…
A múlt már örök.
*
Utána kell nézni, hogy mikor mi történt?
Keresni kéne, az én magam fenomént…
Hiába mondják, hogy a múlt volt, nem számít,
De! Érzem, amit átéltem, az még ámít.
*
Esetlen a múlt,
Már hiába keressük.
Történelem lett.
*
A jó dolgokat
A bölcs örökre őrzi.
Rosszat veszejti.

Vecsés, 2013. december 1. - Kustra Ferenc József

...

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék!
Mindenkinek más az átka, de van-e menedék?

A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő,
Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő.

Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa,
És még abba is benne van milliónyi szálka.
Válaszra várva nézzünk fel arra... kék égre,
Révedjünk el eme végtelen messzeségbe

Elmerengek, nagyon imádkozok fel a mennynek,
Gyógyuljanak be a múltbéli fekélyes sebek.
Fenyőfa, pázsit, holdvilág, napsütés, most ne beszélj másról!
Hóvihar, esőfelhő, sötét árnyék, hallgass el, de mától!

Száraz szemmel nézem, felhősödik és nem zavar a közelgő
Halál, ki kaszájával közelít és hízelegve esdeklő.

Már nincs, de volt az életemben sok-sok antitézis,
Fenik a kasza élit, még tán' van más út… azért is.

Múltfáklya újra, meg újra fellobban.
Bennünk a vágy terjed. Szétáradóan.

Vecsés, 2013. november 2. – Kustra Ferenc József

...

Bemondták, hogy itt a dér, lassan tán', meg is jön,
Már vastag az avar és nagyon remeg, félőn…
Bemondták, hogy itt a dér, lassan tán', meg is jön.

Levéltelen ágak között, gátlástalan, törtető lesz a fény,
Arra, hogy lesz még idén kellemes meleg is, kevés a remény…
Levéltelen ágak között, gátlástalan, törtető lesz a fény.

Érzem az öreg csontjaimban, hogy télies ruhát kell fölvenni,
Sosem volt ilyen fontos, de hűs van, nem kell betegségben részt venni…
Érzem az öreg csontjaimban, hogy télies ruhát kell fölvenni.

Őszies, rőt-vörösbe viháncol már az őszi alkony,
De majd jönnek a vastag hófelhők is, mind több szépasszony...
Őszies, rőt-vörösbe viháncol már az őszi alkony.

Nem áll meg az idő, jönnek egymás után sorban az évszakok,
Nem áll meg az idő, érzem, hogy én is egyre öregebb vagyok…
Nem áll meg az idő, jönnek egymás után sorban az évszakok.

Bemondták, hogy itt a dér fehéren, ha lassan is, de megjön,
Nem szeretem, mert az, tél eleje, mi meg a hideggel jön…
Bemondták, hogy itt a dér fehéren, ha lassan is, de megjön.

Vecsés, 2020. október 17. –Kustra Ferenc József- készült: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. A különbségből, ezután lehet a konklúziót levonni.

...