Megremegve vágylak, ó, Jolán!
Lehet, hogy enyém lennél talán?
Levetkőztetnélek,
Megszeretgetnélek...
Ezt lehetne mielőbb, netán?

Jolánkám, te vagy a vágyottam!
Mondanám; testeddel játszottam!
Kihúznék én mindent,
Orgazmust, kéjt, mindet...
Kufircolnánk… nem csak álmomban.

Add át magad, izzadj, csókolj meg,
Altestedben kéjt, éljük csak meg!
Orgazmusod vágyam,
Maga varázsában...
Csodás mozgással is lepjél meg!

Vecsés, 2019. január 17. – Kustra Ferenc József – Erotikus jellegű LIMERIK csokor.

...

Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Versben és HIAQ – ban…

A búsuló este vállrojtokként lóg már a vállamon,
Látom, legott beborítja a virágdíszes udvarom.
A napfénypászták már csak olyan bénán botladoznak,
Mennek aludni, de majd reggel életrevalóak.
*
Fény, maga az élet,
De vajon a sötét is fény?
Első a napsugár.
*
Déli nap aztán, süt biza hét ágra,
Akkor van nagy szükségünk az árnyékra.
Fényre, melegre, és a választékra...

Télen is kell a meleg, kell az a nulla fok,
Jó, ha kint fagyoskodva, mínusz tízben álltok?
És nem utolsók a napsugárról szőtt álmok.

Ősszel még be kell zsebelni, kevéske, utolsó napfény pásztákat,
Tedd ki az arcodat és gyűjtsd be az utolsó napfénysugarakat…
*
Hol csökken éltető
Nap, hol meg megjön a tavasz!
Szedd össze, mit elérsz.
*
Tavasszal már oly' nagy a hiány a napfénypásztában…
Ülj ki, hallgasd a madarakat és napozz a tájban.

Estére, ha kezdenek lelógni a sötétes vállrojtok,
Ne búslakodj, reggelente mindig jönnek új, napos napok…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

...

(Septolet)
Hűvösek reggelek,
Erdőben lépdelek.
Ménkűbe megyek…?

Vihar közeleg,
Ázás didereg!
Rohanok haza,
Isten szamara…
*

(10 szavas)
Már nem járok kis-gatyába,
Hűsült biz' az idő mára,
Nyár meg jól fölmászott fára…

Mese nincsen, itt van az időváltozás,
Hozta is magával azt, ami haragvás,
Nagy szélvihart,
Vizes vihart.
Levegőben cserepeket összekavart,
Eső meg összegyűlve pincét betakart.

Mentem és vittem magammal ernyőt, eső ellen,
Nagyon új volt, de nem volt ráírva, hogy szél ellen,
Nem ér semmit, nem jó másra, mint szitálás ellen.

Ernyőmet mérgemben eldobtam, szélvihar meg jól fölkapta…
Én csak néztem, mérgében az első falnak jól nekivágta,
Aztán jött egy másik roham, az meg egyből átvitte a szomszéd
Udvarba és el is tűnt a szemem elől. Erről lesz majd beszéd…

Visszamentem, mérgemben le is feküdtem és elszunyókáltam,
Mert más tennivalóm nem volt, így a vihar végét jól kivártam.

Vecsés, 2020. február 3. – Kustra Ferenc József

...

Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kelessz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket tisztára csiszol!
Erényt visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc és sír…
*
Lét húsába vág.
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!

Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjú csokorban.

...

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.

Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.

...