Versben és senrjúba…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.
*
Mécsesek lángja óv-védelmez,
Lángjuk a szellőben lengedez.
Más világítás nincsen, de minek,
Sirokon mécses van mindenkinek.
*
Néma tájon, csend…
Emlékek kertje fájó!
Zokog oly’ bús szív.
*
Zavaros világ,
Melyben jók, korán halnak.
Múltnak zenéje…
*
Lecsap a vihar!
Sast is lelövik ágról…
Élet és múlás…
*
Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
Láthatár is bíbor, ez az ég alja... örök mécsese.
*
Élet-sínek már
Törtek… élet kisiklott!
Változás nem lesz.
*
Gyertyafény pislog,
Sírokat így világit!
Ördög árnyai?
*
Test porrá mállott.
Lélekben elmélkedés.
Márvány fájdalom…
*
Porhüvely vétkes.
Igazság… más oldalon.
Faragott márvány.
*
Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.

...

Temetőben mindenhol látható a múlt sötét árnya,
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.

Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?

Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…

Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…

Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…

Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…

Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…

Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…

Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.

Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…

Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Szerelem kavarog,
Eluralja létemet.
Kitölti a lelkemet!
Szerelem kavarog,
Minden reggel ő? felkeltett,
Henyélni biz? nem engedett!
Szerelem kavarog,
De bármerre? sem találtam meg!
Csak álmodozok, mért nincsen meg!

Vecsés, 2018. augusztus 22. ? Kustra Ferenc József- íródott: 9 sorosban.

...

Látvány variációk…

A
Patak
Törtető.
Hegyről zúdul,
Soha ne áll meg.
*
A vad, hegyi patak,
Csak zúdul, gátlástalanul.
Törtető vízhozam!
*
Törtető a hegyi patak,
Csak nézem, hogy zúdul, patak...
Törtető a hegyi patak.
*
A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető,
Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő.

Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc József - Készült: apevában, HIAQ –ban, 3 soros-zárttükrös –ben és 10 szavasban.

...

Hőstörténetünk?

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Mohács környékén járván,
Ezerötszáz huszonhatban,
Belegázolt, az hazába.

Győzött Eger ötvenkettőben,
Elesett négy évvel későbben.
Szigetvárnál, az gaz szultán,
Ötvenhatban ostromol mán.

Számára Szigetvár vívása,
Erővel elfoglalása,
Délnyugat-Dunántúl bírása,
Hatalma megszilárdítása.

Ne feledjük ki védte a várt,
A tiszttartó, horvát Sztancsics Márk.
Vitézek kétszázan, vértben,
Hazafias szeretetben.

Szembe velük a gaz török,
Ekkor bizony mondott csődöt.
Itt győzött a hazaszeretet,
Horvát Márkó mindent megtett.

Vele küzdtek vitézei,
Ezek a hősök, Szigeti
Végvári harcosok valának,
Segítettek nagyot, hazának.

Méltóak, dicsérjük őket,
Értünk hullatták vérüket.
Testüket vágták- szaggatták,
Ők törököt kaszabolták.

Győztek, életben maradtak,
Említsük ezt utókornak.
Szeressétek és tiszteljétek,
Méltóak; Szigeti vitézek.

Hatvanhatban újabb ostrom,
Támad az oszmán hatalom.
Szigetvárnál régi szultán,
Újra, megint ostromol mán.

Közben várat erődítették,
Védte horvát bán, Zrínyiék.
Szaggatták- vágták testüket,
Ők kaszabolták törököket.

Nagy volt a török túlerő,
Hazafiság? nem elegendő.
Gaz török győzedelmeskedett,
Zrínyi Miklós is elesett.

Zrínyi kirohant a várból,
Lekaszabolt az oszmánból.
Várvédelem, emlékezetült,
Ez a halál, óh megdicsőült.

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Sziget környékén járván,
Dicsőségét meg nem érhette,
Hurikhoz távozott a lelke.

Tragikus, hazánk ezer éve,
De volt néhány, nyertes, szép éve.
Emlékezzünk mindig, hősökre,
Vitézekre, méltó ősökre.

Budapest, 1997. április 5. ? Kustra Ferenc József

...

Rákos mezején nemes emberek sereglettek,
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.

Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.

Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.

Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.

Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.

Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

...