Az orosz sztyeppen
Megérkezett a fagyás.
Idő, zúzmarás.
*
Az orosz sztyeppen
Keblére ölelő fagy…
Mini jégcsapok.
*
Az orosz sztyeppen
Hajnali hideg kemény!
Befagyott vizek.
*
Az orosz sztyeppen
Fűtött gerendaházak…
Farkas jár erre…
*
Az orosz sztyeppen
Növények tetszhalottak.
Örökzöld fenyők.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín festi tájat…
Jégcsap nem csöpög.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín oly’ vakító.
Taposó csizma.
*
Az orosz sztyeppen
Havat látó tekintet...
Trojka meg nem áll.
*
Az orosz sztyeppen
Már az udvar is fehér.
Ló paták csúsznak.
*
Az orosz sztyeppen
Végzetes a hófúvás.
Trojka biz’ segít!
*
Az orosz sztyeppen,
A hófúvás állandó!
Nincsen búvó hely.
*
Az orosz sztyeppen
Hóvihar forgataga…
Egyujjas kesztyű.
*
Az orosz sztyeppen
Hideg, hóviharos est.
Minden víz fagyott.
*
Az orosz sztyeppen
Szúrósas a levegő…
Hóvihar… ádáz.
*
Az orosz sztyeppen
Lehelet baktat… hóban.
Jeges felület.
*
Az orosz sztyeppen
A havas tájék üres.
Csak hókupacok…
*
Az orosz sztyeppen
A hideg, metsző szélben…
Arcot fájdító.
*
Az orosz sztyeppen
Hull a hó a mezőre!
Szép, fehér bársony.
*
Az orosz sztyeppen
Minden sima… nagy fennsík.
Fehér lepedő.
*
Az orosz sztyeppen
Hótakaró vastagszik.
Törött hólapát.
*
Az orosz sztyeppen
Fény, hótakarót lazít.
Hó, kötésig ér.
*
Az orosz sztyeppen
Élet, álomba hamvadt.
Lélekmelegség.
*
Az orosz sztyeppen
Hallgathatók hópelyhek…
Szellem melegség.
*
Az orosz sztyeppen
Három hónapos a nyár.
Rövid élvezet.

Vecsés, 2016. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Basó féle stílusban írt haiku csokorban, fél-haiku láncban… [600-800 éve Japánban még úgy tartották, ha a haikuíró, életé-ben meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!]

...

Csak ülök és csendesen regélek
Csak magamnak, sok régi emléket.
Voltak napfényes pillanataim,
És valósak a borongásaim.

Kinézek, idő kint borús és esik,
Saját időjárásommal egyezik.
Ami nem megy, nem szabad erőltetni.
Igaz, ezt rám is lehet vetíteni.

Érdekes ellentmondása ennek,
Mit mondanak a sikeremberek.
Ők kivétel nélkül azt állítják,
Sikeresek, mert ők, kiharcolták.

Bizony a lecke, így már fel van adva,
Mit fogadjon el a Föld haladója.
Azt hiszem, már a megoldás megvan. Hó-hó!
Sikeresek véleménye nem mérvadó!

Én már bizony másféle vagyok, mint ők,
Mások a bánatok, mások... örömök.
Ahol, és amikor ők ott voltak,
Bizony ott legendákat csináltak.

Nekünk, csak sima földi halandóknak,
Mások nagy sikerei mutatóak.
Hiába, no, nem megy körülmény nélkül,
Öregségre élet marad, emlékül.

Idő homályosít, rosszra nem emlékszem,
Magamban fölemelem én-csekélységem.
Ha-ha nevetek is, ez fél megoldás,
De csak ez jutott, ez van és nincsen más.

Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József

...

(Bokorrímes)
Ülők rajta, de nem félek, hogy leesek,
Így bizony gyalog én, sehova nem megyek...
Lovam hátán, az élettel nem hetyegek…

(3 soros-zárttükrös)
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk,
Ez a patás… csak ment, nem fékeztünk…
Volt már ki intett, hogy beszélgessünk.

Idealista nem vagyok
Jót fogadni, jaj! Fanyalgok?
Idealista nem vagyok.

Lovam patái a süket csöndben csattognak,
De magányom lábai, előre haladnak.
Csak nézek jobbra-balra, biz' mindenkit lehagyunk,
Ezek ismeretlen házak, ez nem a mi falunk.

Vágta közben épp' elértünk egy bukkanóhoz,
Táblán; most láthatod, ha közöd van a jóhoz!
Tudom, az életem egy vásári körhinta, mi bizony örökre beindult,
Szabadulni? Az innen mentő szabadság, bezárva! Ki, még ki nem szabadult.

Jó lenne kicsit lepihenni, hátha rajtakapna a szerencsém,
De nem tudom, hogyan kivitelezzem… életlen, nyomorult elmém.
Szinte biztos, hogy az én paripám a legjobb,
Rá vagyok kötözve, ez lehet legeslegjobb?

Az életem zenekarában, én nem játszhatok,
Oda nem vettek be a bárgyún néző rongy, gazok…
Az életem zenekarában, én nem játszhatok.

Vágtat velem a vadló-paripa magányom,
Lassan megszokom, így már talán el is várom,
Mert úgysincs senki, aki lenne az én párom…

Vágtatunk, sík jégen, hóban, és sárban,
Viharban, napsütéses villámlásban.
Pedig szívesen odabújnék valakihez,
Aki ezt velem vágyná... olyasvalakihez.
Azonban még a lovam hátán, ott van a fránya körhinta is,
Ide aztán bizony segítség kellene, olyasvalaki... is!

Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs,
Életátkom egy valós szíjbilincs, nem kedves kultúr kincs...
Hetven éve észlelem, hogy nekem itt, segítségem nincs.

Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József

...

Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a „Sas” behívóval… a „mélybe”,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.

Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!

Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés…

Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek… ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.

Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet…
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél… értesítés menne haza.

Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.

Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.

A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a „fél lánctalpas Botondok”,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a „bolondok”…

Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a „haza megmentőnek”.

Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.

Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.

Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra…
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem… a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik…

Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó…
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó…

Vecsés, 2012. december 10. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az elesett hőseink tiszteletére!

...

A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…

Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.

Az álombéli, habosan gomolygó pára,
Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.

Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.

Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.

Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.

Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!

A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.

A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.

Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.

Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.

Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…

Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és az elesett hőseinkre emlékezésből.

...

Várunk valamit…
Mi változna jövőre?
Remény el ne hagyj!
*
Újévkor biztos,
Hogy mulatunk, koccintunk.
Éjfél! Vacsora.
*
Ruhán kis mustár,
A főtt virsli már kihűlt.
Kenyér elfogyott.
*
Nyertünk a lottón,
Nem sokat és elvertük.
Vad mulatozás.
*
Elköltözött a
Házsártosan rossz szomszéd!
Mulatság hete.
*
Névnap, köszöntés,
Érettségi, ballagás…
Folyvást élmények.
*
Télen kicsis volt
Gázszámla. Örömünnep!
Lyukakat tömni.
*
Most ki vagyok én?
Éjféltől minden jó lesz?
Változik jövő?
*
Pusztulás, már nem
Mentheti a régmúltat.
Végső változás.
*
Hited fakasszon
Jót, szépet és nagy sikert!
Hinni, de miben?
*
Az ez évben járt
Léttangónak vége lesz?
Új sasszé, új szusz!
*
Jókívánságok
Halmaza. Jó újévet!
Ez tán’ teljesül…

Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.

...