Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…

Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.

Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!

Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…

Most már harmadik hete, kidühöngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… nem ócskaság.
A városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek szökőkutakban… Kinek nincs hely, fekszik árnyékban.

Nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló város, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!

Több hete, erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?

Vecsés, 2024. július 16. - íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

...

Fagyis ízeket
Elmossa viharos szél.
Időváltozás.
*
Éji csend-magány
Úralja, fenyves erdőt.
Távolban, vihar!
*
A színes fáknak
Levelei suttogók.
Vihar, letépi.
*
Szakadékokba
Hullanak falevelek.
Vihar sodrása.
*
Enyhe napokban,
Vihar-orkán pusztíthat.
Közben, napsütés.
*
Szellő fésüli
A ligetes bokrokat.
Vihar, csak lecsap.
*
Erdő ligete,
Rozsdás-aranyló színben.
Vihar kopasztja.
*
Csörtetve tolong
A viharrá vadult szél!
Ágakat tördel.
*
Forgószél süvít,
Tépi az erdő fáit.
Gallyat is letör.
*
Zúgó a zsivaj,
Szélvihar minden letör.
Sziszegve fütyül.
*
Sorsába szőve
Fának a kopaszodás.
Szélvihar, segít.
*
Letört lombtömeg,
Csúnyán tarkítja tájat.
Vihar, elvonult.

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József – íródott, eredeti Baso féle haiku csokorban.

...

Haikuk eredeti Bashó féle stílusban…

Melankólia
Ücsörög búsan, tájon.
Hajnal már deres.
*
Szellő csak játszik,
Esti sötét meg támad…
A hajnal deres.
*
Hold, már megy haza,
Napkorong megérkezik.
Deres már a táj.
*
Nap aranyfényű,
Süt még, de már hidegen.
Deres pirkadat.
*
Levegő hideg,
Deres, csak kóstolónak…
Fázós hajnalok.
*
Meztelen a fa,
Ágai csak hajlongnak.
Reggelt dér lepi.
*
Lágyan csendesek
Az erdő fái, bokrok.
Reggelre deres.
*
Dermedt a határ
És reggel dér az úr!
Színváltozatok.
*
A reggeli dér
Kristályos a rét füvén.
Vaddisznó séta.
*
Fúj a hűvös szél,
Rét felett, ott hintázik.
Dértől, fehéres.
*
Deresen dermedt
A gyep, már nem legelő.
Éhező állat!
*
Dér ütötte ág,
A levéllombok helyén.
Hideg már eső.
*
Majd feljön a hold,
Gyönyörű, tiszta égben.
Hideg, fehér dér.
*
Álmok tengere
Visszahozza napsütést.
Deres az udvar.
*
Reggeli hűvös,
Dermesztő! Hideg vadul.
Minden dérlepte.
*
Erdő zöldjére
Rőtös- sárga telepszik.
Fehér dér befed.
*
Didergő hideg
Ücsörög, erdő mélyén.
Deres már minden.
*
Dérrel takarva
Tűri rét, szél rohamát.
Régi lábnyomok.
*
Idő is fázik,
Szelet, kabátnak vett fel.
Dér fehéríti.
*
Deres évszakban,
Örvény-fényt vet a csillag.
Felhőtlen égbolt.
*
Az ég kékje a
Földre zuhant, fák közé.
Deres fűcsomók.
*
Vad rengetegben
Az esttel nőnek árnyak.
Gallyak deresek.
*
Nyitott szemű lét.
Szőlőfürtöket, dér csíp.
Bor lesz belőle.
*
Az aszúszüret
Ideje még nem jött el.
Kell dér csípése.

Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc József

...

Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.

Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!

Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.

Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.

Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.

Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.

Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.

Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.

Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.

Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József

...

Nem bírnak el fránya fellegek. Betakarják,
Ha a jövőre gondolok és nem akarják,
Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek.
Ijedtükben levél alá bújnak a legyek!

Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre?
Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre?
Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit?
Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit?

(anaforásban)
Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este…
Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, „az este"…
Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik…
Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik…

A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak
Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak!
Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk,
Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…!

Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény,
Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény…
Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ…
Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ…

Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban.

...

Bátran várhatjuk a telet?

(3 soros-zárttükrös)
Ültünk kettesben az erdei tisztáson,
Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon…
Ültünk kettesben az erdei tisztáson.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt,
Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt…
A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt.

(Anaforás, bokorrímes)
Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja,
Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja…
Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája,
Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja.

(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást,
Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást.
Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást…

(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes)
Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk.
Ettől fölmelegedett a lelkünk.

Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk.
Meleg lángost élvezte lelkünk…

Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

...