Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*

Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*

Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*

Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.

Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*

Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*

Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*

Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*

Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.

Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc József

...

Kérdezzem, hogy hol nyílnak szép virágok?
Tudom, hogy vannak temetetlen sírok…
Menjek el és vegyek, ha nincs… termeljek én szép virágot?
Tudom, önön tébolyom kerüli körül a világot…

Kérdezzem, menjek-e én vadászni dzsinnekre?
Tudom, akkor vérfarkas rálép a lelkemre…
Menjek én el, de ne vadásszam a dzsinneket?
Tudom, önön tébolyom zárja le végeket…

Vecsés. 2012. augusztus 12. - Kustra Ferenc József- íródott: Önéletrajzi írásként

...

A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.

Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.

Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.

Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc József

...

Felettem vasmadarak szállnak fel-le,
Erre jönnek és mennek Ferihegyre.
Gyomrukban eszik, iszik, alszik a sok utas,
Mit visznek magukban; csomag és légiutas.

Hihetetlen, ahogy ott repülnek fenn,
Felolvadnak az ég végtelenében.
Nincsen pedig toll, szárnyukon, farkukon,
Mégis repülnek puhán és suhanón.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...

Köd üli meg egész tájat,
Reggel kenjük szét a vajat.
Nem látjuk így a szépségét,
Ember eszi reggelijét.

Közben persze elmélkedünk,
A Nap mikor süt fel nekünk.
Eszünkbe jut vad gondolat,
Együnk reggel egy sült halat.

Miután kentük vajacskát
És ettünk egy sült halacskát,
Elhagyja a tájat a köd,
A szép látvány az örömöd.

Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc József, íródott az őszről. önéletrajzi írásban.

...