Hétköznapi pszichológia: ’Az emberi életet a remény tartja fönn’.

(leoninus)
Hitben nem bízok, de reménnyel telve vagyok, már csak kis békességet akarok…
De hah! Békességtelenséggel van tele a szobám és udvar… Békekötést azonnal!

Az éjszakai csönd bekopog az ablakon… kinyitom és beömlik, mint a takaróm…
Az éjszakai csönd ilyen? Bejött átölel, de nem takar… Atyaúristen, hogy ez milyen…

Hiszek, bár amiben nem… igy öregen, szólt egy duda, megijedt, kiugrott… inalt futva.
*
(senrjú)
Éber is lettem,
Mától öregség ilyen?
Redőnyömet le…
*
(senrjon)
A kecském sufniban van,
Most mekeg, ez csendet így akar?
Kos! Tán’ nőre vár?
*
Kínai= „Vágyódás délre”: 16 szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végtelen)
Van
Nekem is, egy élőm van…
Ó, Te csend…
Ha lét van, van… van.

Reggel tudtam meg, hogy este álomba mélyedtem… lehet, mert csend elment és keseregtem?

Vecsés, 2024. július 7. Kustra Ferenc József- írtam alloiostrofikus versformában.

...

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

...

(Bokorrímes)
Kísértetként itt vagyok elmúlt múlt meg közelgő jövő között,
Illúzió minden, a nyárhoz kapcsolódó álmom, összetört.
Elmerengek, fölöttem a fán kezd remegni a sok falevél,
Ahogy a lombozaton átrohan a már nem lassú, őszi szél.

(3 soros-zárttükrös duó)
Remegő kézzel, húszra... mint jó öreg húzok egy élet lapot,
Hátha elkerülöm a szomorú és keserű igazságot…
Remegő kézzel, húszra... mint jó öreg húzok egy élet lapot.

Szelek azért már fújják a lefujt leveleket,
Nemsokára meglátjuk, a nyár bizony engedett…
Szelek azért már fújják a lefujt leveleket.

(senrjú)
Pár kis fokkal már
Hűli magát levegő.
Ez… ősz közeleg.

(senrjon)
Van még hőség bűvölet,
De pár fokkal kevesebb… könnyebb.
Ez… ősz közeleg.

(HIQ)
Hűvösre
Feszült rá az est…
Ősz közel.

Vecsés, 2014. szeptember 14. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

Csendben gondolkodok,
Érted halok,
Addig élő vagyok.

Ihletadóm vagy,
Ezen túl vagy?
Elvagy?
Megvagy?
*

Már nem fáj,
Nem muszáj.
Álomtáj.

Mért mentél el?
Hova mentél el?
Lenéztél,
Letértél.
*

Leírnám holnapot,
Törölném mai napot.
Levetettél,
Hagytál faképnél…
Mondd, szerettél?

Rúgkapáltál,
Kicsináltál…
*

Most bolond vagyok,
Szétrobbanok…
Nem szárnyalok,
Nincsenek válaszok.
Csak imádkozok.

Magány beütött,
Vagányan kiütött…
*

Untad mosolyom?
Szerelmetes harcom?

Lelkem most bezártam,
Nem erre vágytam…
Egyedül kóválygok,
Iszok,
Sóvárgok!
*

Már nincs az él’ tem,
Ettől féltem.
Kettőnket védtem,
Jó lesz véltem…
Önrészvétem.

Megéltem,
Elmeséltem…

Vecsés, 2015. február 1. - Kustra Ferenc József – íródott a múlt’ szerelemről, septolet csokorban… önéletrajzi írásként, mert elhagyattam.

...

(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)

Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…

Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?

Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.

Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.

Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.

Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!

Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!

Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.

Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.

Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.

Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.

Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

Testem elfárad!
Nem csak este fekszek le…
Biz’ ez öregség.
*
Időm, meddig tart?
Éjjel álmatlan vagyok!
Biz’ ez öregség.
*
Paplanom megvéd?
Néha kitakarózok…
Biz’ ez öregség.
*
Ha mégis alszok,
Akkor, néha álom lep.
Biz’ ez öregség.
*
Csillagok fénye
Nem ér el, van redőnyöm.
Biz’ ez öregség.
*
Udvaron köd van,
De ez lepi éltem is!
Biz’ ez öregség.

Vecsés, 2020. november 23. – Kustra Ferenc – íródott: az öregségről, senrjú csokorban, fél haikus-láncban.

...