Asztalomon egy majd’ végig-leégett gyertya még világít,
Fénye körülölel, érzékelem szeret, bizony nem ámít!
Olyan, mint egy lián, körbe ölel a hullámzó fénye,
Ez bizonyítja, hogy még velem van, ez a léte ténye.

Az idő megkerget, mert mindjárt fénytelen sötét lesz,
Gondolatban már búcsúzunk és egyedül nehéz lesz.
Nem lóg a nyakamban kényszer-nyomor, verset írok van ötletem,
De sötétben verset írni, görcsös, mint a kényszeres életem.

Még kell két versszak, de ne legyen semmilyen végzetes kényszerből,
Gyertyácskám még kicsit bírja, segít menekülnöm nagy kényszerből.

Így akkor hálás vagyok a kis lángvetőnek, utolját nekem lobogta',
Nem firkantgattam, írtam, picirike gyertyácskámnak kényszertelen hála…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

...

Vehemensen vergődők Emma!
Heves vergődés a sorsom ma.
Testem lázadozik,
Lelkem, imádkozik…
Nem jössz? Hagyod ezt nekem… Emma?

Oda vagyok érted, hevesen,
Rajtam egy nagy görcs, vehemensen.
Uralkodni kéne,
Vagy ittléted kéne…
Emmácska, kínozol vérmesen!

Léted után vergődők Emma.
Kímélj meg, jöjj már ide még ma!
Vágynálak, kívánom,
Ittléted imádom…
Ments meg a görcstől még ma Emma…

Vecsés, 2020. szeptember 19. – Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK csokor.

...

Szerelemtűz égjen már Mici,
Ölelhetnél, Te édes pici.
Szerelemtüzed van,
Itt vagyok álmodban...
Keserűségem-sírom… kicsi.

Löknélek szerelem tűzébe,
Nem kerülne nékem semmibe.
Lehetnél epedő,
Én? Ágyba kergető…
Keserűség, sírok ízibe.

Légy már végre az én Micikém,
Kérlek, szó szerint is légy enyém.
Gyűrnénk a lepedőt,
Kapnál egy nagykendőt…
Légy már enyém, édes Micikém!

Vecsés, 2020. február 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

...

Esőcseppek hullnak… Edit vagy?
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*

Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*

Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?

Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc József - Romantikus LIMERIK csokor

...

Versben és senrjúban…

Az időm erős karja szorításában vagyok,
Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok…
Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok...

Magamnak én tartozok… így a múltamért fizetnem kell?
De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével…
A lelkiismeretemmel intézzem… éljek békével?

Sétálok magamban a sáros betonúton,
Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton.
*
Rejtőzik a múlt,
Sírástól, fátylat látok…
Érzelemsodrás…
*
Mérgezett a múlt?
Fakuló nappali fény!
Boldog… ízetlen.
*
Vágyak eltűntek,
De feltűnnek emlékben.
Lélekdarabok.
*
Rájöttem már, múltban nincs benne a felejtés!
A múlt maga a dicsőséges emlékezés.
Keresem önön magamat és ez nem kevés.

A múlt szavai talán bántóak?
A válaszok tán’ meggyalázóak?
*
A lét világa,
Tán' lehet meggyalázó?
Világ színtelen…
*
Múlt kutatásban
Percek csak vánszorognak.
Kevés a jó hír!
*
A múlt való' szépsége, miért akarnánk, hogy eltűnt legyen,
Nem lehet, nem kívánhatjuk, hogy a múlt feledésbe menjen…
*
Régről álmodunk,
De valósan megtudni?
Rettegés ural?
*
A múlt adata
Mint zsarátnok, csak éget?
Múlt az alapod!
*
Kiáltani a
Múltnak nem-e lehet? És?
Ott úgysem hallják…

Sors-utunk még nem vezetett soha sima utakon,
Soha nem volt, hogy csak túl lettünk volna fájdalmakon…
Folyt már biztos mindenki a szeméből fájón a sok könny,
Akik meg nézték, csak mutatták az érzést, ami közöny.

Már sokszor futottak vakvágányon a remények,
Aztán nem lett semmi és csak a múltba süllyedtek.
Ahogy melankóliába estünk, ők öleltek…
*
A múlt lakása
Árnyékvölgyekben ásott!
Valónk határa.
*
Az élő világunk a múlt ellen nem nyújt védelmet,
Ezért ne utasítsd el a reménykedő vélelmet,
Hogy múltban találsz finom, építő lelki élelmet…

Vecsés, 2015. november 30. – Kustra Ferenc József

...

Valahogy, honnan, mindig félúton vagyok,
Remélem, innen én bárhová eljutok.
Talpam alatt halkan görögnek el a kövek,
Önzetlenül nem állok útjába senkinek.

A múltam mind rám zúdul a most felé,
De hegyek nem zúdulnak lábam elé…

Úgy tűnik, bármerre, mindig félúton vagyok,
Az életem így alakult, kicsi maradok.
Félek, de alólam nem fogy el az út,
Átélem, megyek… minden csak körbe fut.

Tisztán látom, mindig félúton vagyok,
Keresek új utat, de nem találok.
Állítólag az út a fontos, nem a cél,
Az sem segít, ha hitem és szívem acél?

Tényleges már, mindig félúton vagyok,
Hitem töretlen, tudom, mit akarok!
De ezen úton megvalósítani nem tudom,
Ezen az úton tán' vezet, de hová a sorsom?

A múltam mind rám zúdul a most felé,
Hegyek mért nem zúdultok lábam elé?

Valahogy mindig, csak félúton vagyok,
Mint ki utas… de csak pót-utas vagyok.
A sorsom, mint utam, alám kényszerül,
Én próbálok tovább menni emberül.

Vecsés, 2011. február 22. – Kustra Ferenc József

...