Lilim! csoport öröm között
T?ltöm most éltemet.
Szívembe bú nem k?ltözött,
Nem rág az engemet.
Sem könnyeket nem hullatok,
Sem nem sohajtok, jajgatok.

A szent barátság csillaga
Egemre felder?lt,
A tiszta boldogság maga
Felkent fejemre ?lt:
De kedvem egybe sem lelem,
Mert nincs az én Lillám velem.

Ha nincs az én Lilim velem:
Mi nékem a világ!
Sokszor magamban képzelem,
Hogy a halál kivág.
Az élet édessége mi?
Mit érsz, öröm? ha nincs Lili.

A szem, fül és egyéb tagok
Múlathatnak talám:
Igen, de szív nélk?l magok
Gyarlón ör?lnek ám.
Tudod pedig, szép rózsaszál!
Szívem csupán tenálad áll.

Te bírod, óh tudod magad,
Szép Lilla! szívemet:
Azért te is helyette add
Cserébe szívedet.
Enyím maradjon semmi sem,
Csak a tiédet add nekem.

De mit könyörgök íly nagyon
Galambi szívedért?
Úgy-é, hogy az nálam vagyon
Cserébe szívemért?
Nohát, ha megvan, ami kén':
Többé nem is terhellek én. -

Ha már enyím az, akié
Vagyok, szólj, Cipria!
Olyan szerencsés több van-é?
Van-é? s ha van, ki a'?
Nincs, Cipri, nincs... De kémlel itt
Nehány irígy - csitt, Cipri, csitt!

Ne szólj te err?l senkinek,
Mi nem szólunk, mi se;
Hogy a világ irígyinek
Vakúljon a szeme.
Mi majd, ha boldog célt lelünk,
Tenéked oltárt szentelünk.

Én téji versbe foglalom
Érzékeny éneked,
S mellettem e szép angyalom
Hárfázni fog neked:
Így kötnek öszve új csomók,
S mi lesz Lilim jutalma? - Csók!

...

Távol vagy tet?led,
Óh életem reménye!
Óh Lilla, f?ldi angyal,
Távol vagyok tet?led!

Elhagytalak, galambom,
El - s ah! talán örökre;
Miólta oly sok édes
Csókok között utólszor
Búcsút vevék tet?led,
Ím, vissza én se mentem,
Te is hiába vártál.

De bezzeg aki Lillát
Elhagyta - ah, ha látnád, -
Elhagyta ám magát is!
El - s ah, talán örökre.

...

Rég nem valék tevéled szemben

Rég is nem láttál engemet:

S ládd, mégis távollételemben,

Lilim! gyötörtél engemet.

Bár félre volt lakásom - félre,

Északra lakván én, te délre:

Mégis tüzed velem lakott,

Mindég perzselte északot. -



Most a t?z mellett vagyok:

S nincs oly szenvedésem;

Mert égésim oly nagyok,

Hogy meghalt érzésem.

...

Ha a szó érzeményünk burka csak,
Mért írjam én? hogy elámítsalak?

Ha h? tolmács a szó, úgy rettegek,
Hogy érzésemmel megrettentelek.

Ne olvasd hát, ha hozzád írok én,
Ki tudja, álarc-é vagy érzemény.

De közte vannak a fehér sorok,
Rokonlélekhez szólanak azok.

Hahogy megérted, úgy boldog vagyok,
Ha meg nem érted - én is hallgatok.

...

Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.

Bosszankodál, hogy egyed?l én
Maradtam néma és hideg.
Több-több kacérság bájaidra
Még több ragyogványt hintenek.

Er?sebb vért kellett nekem most,
Neked hegyesb nyíl kelletett
Így folyt köztünk, így folyt sokáig
A harcjáték, az ütközet.

De jaj, ki a szív érzetével
Szentségtör? játékot ?z!
Veszélyes az, mint a lepének,
Melyet körülrep?l, a t?z.

Addig hódítgatál cselekkel,
Hogy meghódoltál, kis hamis,
S ez nékem olyan jól esett, hogy
Tiéd vagyok most magam is.

...

I
Szép lányok sorában voltál a legisszebb,
Nem volt arc mosolygóbb, nem volt szem szerényebb,
És mid?n mélyében arcom festve láttam,
Hittem, ott vagyok már mennyek országában,
Kebled érzeményi mostan fejledeznek,
Védük ifjúságod, s a világ szelének
Még nem érezhették fagylaló hatását.
Tisztán látom benned Isten gondolatját,
Nem kell, csak kezedbe a liljomnak szála
És szentnek állítlak a szentelt oltárra.
Hát még amint lelked versenyezve szálla
Vélem túl a földön a tündérvilágba,
Hittem, most lelék már lelkemnek párjára,
Hittem, nem leszek már a világ árvája,
S mint Isten házában, lelkem úgy reszketett,
Amint lábaidhoz tettem szerelmemet,
Hogy nem lészen-é az megbántó ajándék
Kebled oltárán, hol olyan tiszta láng ég.
Balga szív! ki hitte, óh, ki hitte volna,
Hogy tükör el?tt volt minden bétanulva
És kit úgy imádtam, sz?m ez ideálja
Nem más, mint egy csínos eladó leányka.
Mások hozzá feltett kalapokkal lépnek,
Ami nékem szentség, tárgya élceiknek.
És te vélek együtt mosolyogsz és múlatsz,
Rólam is, ha úgy j?, élceket szikráztatsz.
Hej, hiába, a jó kalmár kedvére tesz
Mindennek, ki tudja, komolyan melyik vesz.

II
Óh, mivel vagy jobb, mondd, mondd, a kéjleánynál?
Csábít, mint te, ? is, s mint te, jó vev?t vár -
Egyitek sem adhat mennyet, csak selyemb?l,
Rózsátok csinált, nem n? fel szívetekb?l.
Hogyha mosolyogtok, nézitek, jól áll-e,
Hogyha sírtok, a könny megszámolva foly le,
S hogyha egykoron majd halni hív a végzet,
Akkor is csábító alakot, helyt néztek.
Óh, nem féltek-é, hogy a nagy Isten megver,
Ilyen vásárt ütni legszentebb tüzével.
Rongy csecsebecsékért, egynehány forintért
Vagy f?köt?t várva, mint legisnagyobb bért. --
Így lesüllyedt hát az éneklett n?szellem,
Hogy nemesb életcél már el?tte nincsen?
Úgy a férfi mégis, mégis jobb a n?nél
Mert ha már hazud, hát büszkébb díjat is kér.
Ah, de mit beszélek? - adhatsz még te üdvet,
Oly természetes vagy, csak jól zárd be sz?det!
Mit tesz az, nejévé hogy azért levél csak,
Mert esetleg éppen nem jövének jobbak? -
Küzd? szenvedélyek és lélekrokonság
Mind elcsépelt szalma, d?re fecsegés csak.
Őrült vagy költ?, ki azzal tépel?dik,
Szíve megszakad - és mosolygva nézik.
Boldog férjed egykor hóhalmára d?lve
Szívveréseidnek kéjében mer?lve
Távolról sem sejti: amik benne vannak,
Kényelem, szabadság - s arca hiányzik csak.

...