Megsz?n? külvilág, hol léc minden szavad.
Szúrós valóság ellen húzol pasztellszín falat.
Nem sz?r?dik nesz, órám rég leállt..
Hangod balzsama andalít.
Szemem száraz, még nem pislogok!
Átkoznám a pillantást; meddig csak vak vagyok......

...

Szeretnék t?led mindenért bocsánatot kérni,
Remélem a sok rosszat eltudod felejteni.
El kell hinned, hogy csak te vagy nekem,
Te vagy az az egyetlen ember akit szeretek.
Szeretnék hozzád méltó barátn? lenni,
szeretnélek téged hihetetlenül boldoggá tenni.
Szeretném, hogy minden percet mit velem töltesz,
azt egy perc csodaként élj meg.
Szeretném, hogy te légy az aki fél elveszíteni,
És én szeretnék lenni az, akit nem tudsz elengedni.
Tudom, hogy nem vagyok a legszebb lány a világon,
de szeretni csak egyet tudok, és ?t nagyon.
Imádom, amikor szorosan átölelsz,
akkor tudom, hogy nincs mit?l félnem.
Megbolondulok, ha csak rám nézel,
csókod egyenesen a mennyországba vezet.
Nagyon szeretlek téged ezt kérlek hidd el,
Boldog negyedik hónapfordulót életem!

...

Miért nem jössz már, mit?l félsz?
Mi kell még? Mire vársz oly rég?
Miért nem kell a segítség?
Fogd meg a kezem, mit adjak még a szívedért?

Mit tehetnék még, hisz már, rég mindenem a tiéd.
Miért nem látod ezt?
Miért nem nyitod ki a szemed?
Vedd már észre, csak te kellesz!

Els? voltam az életedben,
Most meg beállítottál a sorba, hogy én is csak reménykedjek.
Miért teszed ezt velem?
Miért vagyok csak egy játékszered?


Látom csak a bosszú vezérel ismét tégedet
Ki az ki elvesz t?lem, ki az ki miatt elfordítod a fejed?
Adtam mindent, amit csak tudok,
Te meg csak a hátadat mutogatod.


Oly sok a kérdés, hát miért nem válaszolsz?
Ha nem kellek már, ne ránts vissza folyton.
Engedj, értem ne lángolj,
Mert ennél még a pokol tüze is kevésbé fájó.



Hibás vagyok belátom, de hidd el nekem kedvesem,
Csak a boldogságodat kerestem.
Keresem most is, de ki az aki neked nálam többet ad?
Mutasd meg és fejemet hajtom el?tte majd.


Megköszönöm neki, mert megérdemled a legtöbbet,
Csak kérlek, ne sírva kelljen elmennem.
Melletted minden sokkal könnyebb,
Miattad még a reggeleim is sokkal szebbek.


Érted értelmet nyert, hogy felkeljek reggel,
Hát miért hagysz most cserben?
Ha szerinted én ezt érdemlem akkor súgd a fülembe,
Neked még ezt is elhiszem.

Mondj már valamit, mert megöl a sötétség csendje.
Ha nem vagyok elég,
Akkor lökj el, ne légy velem ennyire kemény.
Ennyi elég.

Ne kínozz tovább,
Mert lassan a várakozási id? lejár.
Olyan lassan bújtál belém, mint az els? hópehely egy téli estén,
De olyan gyorsan elmész, mint a zivatar nyár közepén.


Ne menj még el!
Ne hagyj magamra!
Vigyél magaddal!
Csak te vagy aki szívemben van.

Sebet ejtesz lelkemen,
Bele vésed nevedet.
Mondd, hát mit akarsz?
Vége van ma, holnap,tán jöv?re, mondd, meddig tart?


Meddig ejtesz fogva reménytelen várakozással?
Van még veled dolgom
valami ezt ordítja belülr?l,
De a távolság közöttünk csak egyre n?.

Látom a szépet,
A jót, mi volt, mi lehetne,
Látom benned azt is amit te csak keresel,
Hát vedd észre!

Be kell látnod neked is, hogy ez így nem mehet,
Csak mond már végre ki, hogy Menj el és vissza ne gyere!
Ne kínozz tovább azzal, hogy tartalékba elteszel.
Várok rád még, nem tudom meddig, de leszek.

Itt vagyok, akarlak, De látom téged ez nem izgat,
Akkor hazugság minden mi kett?nk közt elillant.
Hazugság minden, mit elképzeltem,
Hazug az összes szó és hazug az összes perc.

De legyen hát hazugság, gyötörjön fájdalom,
Csak akkor még utoljára adj egy hazug pillanatot.
Csak egyet és vége, többet nem látsz,
De a sok szép emlék akkor is örökre velünk száll.


Ég? szívem még mindig vár,
Fájó lelkem csak téged lát.
Eszem azt súgja: maradj még,
A szívem is azt mondja, hogy engem kérsz.

...

Elmúlt a nyár nem született új szerelem
még mindig öt várom öt szeretem.
Tapintások nélkül behúnyt szemmel
érzem öt és látom,rabja lett az álmaimnak
minden éjjel várom.
A szívem mélyén rejtem féltett kincsem
amelynek ragyogása soha nincsen.
Nem szeretem,mert imádom
nem keresem,kutatom csak várom.
Mire ide ér lehet már nem leszek
a csillagok közt én is csillag vagyok
s ajkamon forró könny pereg.
Elmosott mindent a nyári zápor,
emlékezz rám
egy igaz szerelemre a mából.

...

Hogy vágyom illatod, ízed,
s miért repít feléd a vágy?
S vonz a lüktet?, szép szíved,
karol a gyengéd szavad át?

Öledbe ültet sóhajod,
mosolyod íve hidammá
épül, ha kett?nk közt hagyod,
s válsz a vágyott világommá.

Kéznyújtásnyi boldogságod,
az vagyok... ha nekem leszel.
Életet ád dobbanásod,
s lelkem az enyémhez emel.

Ott karolj, f?zz tenmagadba,
csendesedjen békéd belém,
álmodért küzdj, fel nem adva,
míg Isten nem fektet mellém...

...

Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A s?r? bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeesést?l fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?

Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azel?tt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a t?z,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.

Ott állt el?ttem. Ott állt el?ttem,
és én szégyenl?s kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az els? pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?

Hirtelen reménnyel telinek, er?snek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezd?dik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az er?s érzés szinte kitöltötte a leveg?t, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült el?ttem.

Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, er?t adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legy?zhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.

Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a gy?zelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az er?sségem is.
Nélküled üres, de legf?képpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.

Édesem, kincsem, kicsikém, hercegn?m, királyn?m!
Te teszel engem érdekessé, t?led vagyok színes, t?led vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te b?röd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.

Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy ?rizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni!

...