Csodálom ezt a borongós ?szi reggelt.
A fák levelei elszínez?dve,gyönyör?
szinpompájukkal arra kecsegtetnek,
hogy leszakíts róluk egy-egy levelet,
s eltedd ?ket,hogy emlékeztessenek.

Szeretem az es?s ?szi reggeleket.
Híven t?krözik a nyugtalan bens?met.
Szeretni vágyok valakit,de a lelkemben
érzem az elmúlást,az ?szi borongást.

Talán mégis van egy kis reménysugár?
Talán mégis láthatom ?t?
Egyetlen találkozás elég lenne,
hogy szívem megsúgja:talán ??

Ez az ?szi borongós reggel,
Szívemet reménnyel tölti el.
Ez az ?szi elmúlás,talán lehetne,
kezdete is egy új,reménnyel teli életnek!

Majd elmúlík ez is,mint ahogy
a fákról lehúll a levél.
Szívemben is ott marad a zord,hideg tél.

...

Hagyj itt ha tudsz,
Ha gondolod hogy van hozzá er?d,
Ne szólj, ne ints, eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!
Nagyon vigyázz nehogy egy lázas éjjelen
A múltból valami visszatérjen,
Egy szófoszlány, egy csók emléke csak,
Mert akkor rájössz: megölted magad.
Lásd békésen fogok veled kezet,
Hiszen szerettél és én is szerettelek,
Utadba többé nem állok,
Nem tartalak vissza, minek?
A sors parancsol itt mindenkinek.
Ha lankad már a varázs,
S helyében nem maradt más mint h?lt parázs,
Ha majd többé nem világít, és nem vakít,
Akkor rájössz, hogy megöltél valakit.
Szeressenek, szeress, légy boldog könnyen,
Segítsenek, hogy hamar elfeledj!
De most, most ne várd meg míg kicsordul a könnyem,
Eredj,
Csak aztán jól vigyázz, hogy hamar elfeledj!

...

Egy csillag lehullott.


Egy csillag lehullott, valami elszakadt.
Hatalmas tervekb?l fekete gyász maradt.
Valaki elhagyott búcsú nélkül ment el
Könnyeim nincsenek hisz még nem fogtam fel.

Ha majd évek mulvá elfoszlik a szemfedél,
emléked akkor is, örökre bennem él.
Mert téged nem felejt, a rokon, a barát,
hiába ragadott el a kegyetlen halál.

Ezután nem dobog egy szív, nem beszél egy száj,
könnyeim nincsenek, csak érzem, hogy fáj.
Miért az ment el, aki szeretetben élt
válaszolj hát Istenem: MIÉRT, MIÉRT???


Kókai András

...

Tudod mi a bánat?
Hát elmondom neked
Szívemb?l kívánom
Hogy te sose tudd meg!

Akkor is szeretni,
Ha játszanak veled
És tudod, hogy játszik
De mégis szereted.

Szeretni valakit
Ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni.
Mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot
Soha el nem érni
Csalódott szívvel
Mindig, csak remélni.

Megalázva írni
Könyörg? levelet
Sírdogálva várni
S nem jön rá felelet.

És egyszer belehalsz.
Mélyen eltemeted.
Szívedben a sajgó,
Fájó emlékeket.

Elhagyod szerelmed,
s megmarad társnak
Mi elkísér, míg élsz.
S úgy hívják bánat.

...

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébred?
hajnal, cinkét a fáknak
a leveg?,

s mert a keser? hullám,
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

én, csüggve karjaidban,
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát, -
csak sírni tud,
ha nincs veled a tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvözlöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelg? dalra gyúl és
hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
száll tétova
s csak te vagy íme végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs!
vedd szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

...

Ádámnak mondott valaki,
s egyedül éltem édenemben.
Fels? virágok százai
dícsértek illatukkal engem,
és az ?si állat-sereg
mind sz?kebb körben körülöttem,
még b?n nélküli testemet
bámulta szertelen gyönyörben.
Csobogó patak sietett
csókolni mezítelen lábam,
és tükrében szemeimet
boldogan mosolyogni láttam.
S a hegyek lépcs?fokait
mid?n öntözte esti harmat,
eljött a boszorkány, Lilit,
útján azurkék alkonyatnak.
Mint csendes álom, b?ntelen,
oly könnyed, lenge volt a lénye,
mint gyógyító kacaj, nekem
oly édes volt szava zenéje.
Boldogabb már ne is legyek !...
Ám az átkozott fának árnyán
elszunnyadtam..., s hogy ébredek,
csendes mosollyal Éva vár rám...
Mire a kék hajnal megint
reáhajolt a tengerekre,
az én Lilitem messze t?nt,
akár az árnyék - mindörökre.

...