A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…

Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.

Az álombéli, habosan gomolygó pára,
Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.

Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.

Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.

Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.

Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!

A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.

A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.

Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.

Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.

Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…

Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és az elesett hőseinkre emlékezésből.

...

Szürkén, borongósan köszöntött be a hajnal virradat.
Friss hó szaga érződött a levegőben… pirkadat.
Már szállingóztak is lefelé, az első… nem véresek,
A céltalanul katonákra hulló kristály pelyhek.

Oly' szép napnak indult
Bakák lelke virult,
A tisztek is örültek,
A hópelyhek, csak estek…

Mindenki elégett lehetett volna, ha nem a fronton van,
Ha nem mínusz negyven fokot mérnek, havazásnál, árnyékban…
A GH tiszthelyettesek szalonnát osztottak reggelire,
Ki tudott bement, a fából ácsolt, az éppen bunkerbe.

A konyhások a gulyáságyúban kávét főztek,
A szakácsok –stikában maguknak- szalonnát sütöttek.
Előretolt figyelők, ebből nem kaptam semmit,
De figyeltek, néztek és bizony, észrevettek valamit.

A szemközti horhosban mozgás nem látszott, de
A bokrok ágai több helyen is mozdultak, mire
Figyelők fejében a vészcsengő megszólalt,
Támadás veszélye merült föl, a zajos csend szólalt!

Mire riadót jeleztek volna, lecsapott a hadisten,
Pergőtűz indult a mieink kis lövészárkai ellen…
A hó nagy pelyhekben, teljes erővel kezdett el hullani,
Hirtelen mindenfelől jajgatást, halálsikolyt hallani.

Egy kezdő tiszt csak topogott a vérző baka mellett
Kinek a vére befestette a leesett gyönyörű hópelyhet.
Lövést kapott karjába, így visszafelé botorkált,
Pergőtűz erősödött, elment, és otthagyta vérében… a bakát.

Orosz roham hirtelen elkezdődött.
Az oroszok! A csatasoruk felfejlődött.
Századparancsnok kiadta parancsát;
Visszavonulás, ki tudja, kezdje hátrálást.

A hó egyre jobban esett, a gyönyörű kristályokat,
A jéghideg föld várta, a Te egész korosztályodat…
Nagy pelyhek, szikrázón, sűrű csatarendben… mélybe hullottak,
Az elesett katonák vére, csepp… a földre lehullottak…

Idegen földre hullott a drága magyar vér,
Erről már csak a rég beomlott lövészárok regél…
Értelme nem volt fiatalon haláluknak,
De hősként emlékezünk, adózunk bátorságuknak!

Vecsés, 2012. március 21. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!

...

Várunk valamit…
Mi változna jövőre?
Remény el ne hagyj!
*
Újévkor biztos,
Hogy mulatunk, koccintunk.
Éjfél! Vacsora.
*
Ruhán kis mustár,
A főtt virsli már kihűlt.
Kenyér elfogyott.
*
Nyertünk a lottón,
Nem sokat és elvertük.
Vad mulatozás.
*
Elköltözött a
Házsártosan rossz szomszéd!
Mulatság hete.
*
Névnap, köszöntés,
Érettségi, ballagás…
Folyvást élmények.
*
Télen kicsis volt
Gázszámla. Örömünnep!
Lyukakat tömni.
*
Most ki vagyok én?
Éjféltől minden jó lesz?
Változik jövő?
*
Pusztulás, már nem
Mentheti a régmúltat.
Végső változás.
*
Hited fakasszon
Jót, szépet és nagy sikert!
Hinni, de miben?
*
Az ez évben járt
Léttangónak vége lesz?
Új sasszé, új szusz!
*
Jókívánságok
Halmaza. Jó újévet!
Ez tán’ teljesül…

Vecsés, 2015. június 3. – Kustra Ferenc József- íródott: senrjú csokorban.

...

Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok…
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan.

Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.

Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre…
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!

Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.

Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát…

Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága…

Vecsés, 2014. augusztus 31 – Kustra Ferenc József- írva: Versben és senrjúban…

...

Olyan nehéz és bakhátas az élet,
Göröngyös az utam és túl nagy méret,
Mint a fáradt gulyáson a cifraszűr.
Miért érzem magam kellemetlenül?

De jő az újév, majd kimúlatom én magamat,
Én akkor jobban leszek, le is iszom magamat
A sárga földig jóféle vegyes gyógyteával,
Vigyázni kell a sok marhákra, nem elalvással.

Majd mi itt a pusztában is jól érezzük magunkat,
Kollégákkal, marhákkal, kutyákkal… vágyjuk falunkat…
Itt is legott lesz éjfél, nagy szélzúgással, üdvrivalgással,
Pap a faluban harangot kongattatja harangozóval.

Itt most éppen rossz idő, cudar hóvihar kezdődik,
Majd öklömnyi pelyhekben esni fog a hó, veszkődik,
Itt fa sincs vagy bokor, nincs hol elbújni, nincs sehova,
Ez így van jól, itt a magyar szürke marha „lakása”.

Éjjel, ha, átjön majd hozzám az én kondás komám,
Koccintunk is, valami jófélével, mert hoz ám...
Lehet, hogy erre jár a lovas számadó is, meglátogat,
Én meg szeretettel fogadom újévi látogatókat.

Az is lehet, hogy erre jár pap és a kormány(?!),
Vigyázni kell, fontos itt minden, mint hozomány!
Nem lesz itt semmi baj, mert a hóviharban szárazon mulatunk,
Nagy és meleg kucsma is van rajtunk, nem fog lobogni a hajunk…

Ha majd a vihar elhozza a harang éjféli szavát,
Kívánunk egymásnak BÚÉK –ot, jó évet, jó éccakát.
Éjféli harangszó után megyek, körbenézek,
Minden marha megvan-e, nincs-e oly' mit filéztek.

Ha minden rendben, akkor elmondok egy újév dicsőítő imát,
Aztán megint kezdhetek egy évet elölről, azt a rézangyalát!

Vecsés, 2013. december 29. – Kustra Ferenc József

...

A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!

Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…

Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?

Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.

Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?

Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.

A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…

Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.

Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.

Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.

...