Nőt, úgy akartam, de elestem,
Földre húzott sok, sör-kenyerem.
Légyottból semmi lett,
Ittasság földhöz vert.
Elmaradt a nő. hogy „vár férjem”.

Gondoltam kéne, újra hívlak,
Vársz engem csicseregték varjak.
Jó lenne már ágyban,
Átélt megszokásban...
Férjed játszd ki, elvarázsollak!

Óh, kisleány, kinyitnád ajtód?
Engedj! Lennék én a farkasod...
Mutatnám valamit,
Cuncusod szögecsit.
Lepedő... szögelni állat-mód...

Vinnélek még hóba is bújni,
Csak nem kell, erőszakoskodni.
Jöttél is, ugráltál,
Hóban meg elcsúsztál.
Lábad sántikál... jót lefújni!

Vecsés, 2019. május 5. – Kustra Ferenc – Erotikus LIMERIK csokor

...

Meditációm…

Innen a völgyből csak nézem a kopottas, de büszke bérceket,
Ők testesítik meg úriasságot, sőt lehet, hogy életet…
Bízok, hogy bennem nem testesítenek hamis képzetet,
Hogy fölfelé nézve, magamévá teszem a méretet...

Dalolgatok, remélem, ez felszáll az oromra,
Ott meg a sok hangjegy tán' letelepszik halomba.
Lehet, hogy én vagyok környék egyetlen vakondja?
*
Száll a dalom, mint egy
Pillangó a nagy légtérben.
Töltse kis teret… vágy!
*
Domboldal lankája,
Ellenmondása oromnak.
Bár az, még nem kopott.
*
Lankán egy nagy, hízott birkanyáj legelész,
Érdekes, a sok birka, mind fölfelé néz…
A fű friss, dús, állat így, nem is csenevész.

Alig látszik, de kopár bérceken sasok is laknak,
Vadásznak, mert ők is örülnek egy húsos falatnak.
Terjesztett szárnyakkal, távolságokat learatnak.

Gondolok sok mindenre, jól fölkorbácsolt a képzelet,
Próbálok valamit összeilleszteni, jó mivé lett?
Az országom, mit most sírva látok, ennyire kevés lett?

Közben csak esik rám és a birkákkal együtt ázok,
A vizes hajam alatt érzem, hogy reszketve fázok.
Ha ez így megy tovább, megérem, hogy lassan szétmállok?

A légteret márpedig kitölti a büszke orom,
Csak én vagyok hazám prófétája, esős falakon?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom.
*
Egy
Haza
Polgára
Vagyunk. Nézz föl!
Itt kell halnod is…
*
Tegyünk és imádkozzunk együtt, ha nagy bússág elgyötör!
Magától semmi nem lesz jobb! Mutatja az égi tükör…

Vecsés, 2018. január 28. – Kustra Ferenc József

...

Nem népmesei kesergő…

Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…

(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.

(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,

Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!

Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük

(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.

(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,

(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.

(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!

Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.

...

Költészet – versírás… a poéta

(3 soros-zárttükrös)
Nagy költő akarsz lenni?
Sokat kell érte tenni…
Nagy költő akarsz lenni?

(Bokorrímes)
Az ilyen először az ajtó mögül kopogtat befelé,
Majd a lelkét akarja teljesen kitárni mindenfelé…
Végül a lángoló elméjét kínálja a másik felé.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A poéta ujjainak nem kell, hogy nagyot játszanak az ’ongorán,
A fekete billentyűje maga a lúdtolla, húzza a papírján,
A fehérek meg egyben… írás alkalmas hatalmas fehér papírján.

A költészet maga a megfogalmazás,
Valamit elmondani, az mindig más-más.
A bút sugárzó csend, a vidámságért eseng,
Ettől meg még a legnagyobb jókedv is bereng.
A lélek is egy vidámabb napért feszeng
És ha bekövetkezik, akkor már dereng.

Fogalmazni szépen kell, mint ahogy a hullócsillag száguld,
Ha megvan és megdicsérnek utóbb, akkor bámuld, sőt ámuld.
Pongyola nyelvet ne használj, mert esztelenséged, kitáruld…

Tudol Te magyarul jól, rendesen?
Ha hiányod van, viseld csendesen,
Pótold, tudj már magyarul rendesen.

Bátran kritizáld magad,
Majd javítsd is meg magad,
Tedd jobbá te, Tenmagad.

Kellő komolysággal vállald föl a fájdalmas magány témát,
És azért mert valamit nem tudsz, ne főzd főzelékké tésztát.
Kellő komolysággal írjál a szerelemről, másoknak is kedvence,
Ha még nem megy, akkor meg -igyekezz- ne úgy csinálj, mint aki elveszve.

Virágos domboldalról írhatsz vastag téli havat
És nem baj, ha tövébe írsz egy kis befagyott tavat.

(3 soros-zárttükrös)
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz,
De hős légy -írás gladiátor- harcolj, mert sikerből kimaradsz…
Oroszlánketrecbe zárt indulatokról is mindenképp írhatsz.

A versek maga a kultúra-költészet birodalma,
Ide ki belépsz, dolgozhatsz, mint egy teve sivatagba.
Légy mély tisztelettel a versek, olvasók, mások iránt,
Írni magadnak és másiknak ez már tőled meg kívánt.

Ujjad a fekete lúdtollal a fehér papíron betűket rajzol,
Paca meg ne legyen, -íráson folt- mert az maga egy súlyos karambol.

Ne feledd, hogy minden vers megírásakor különös gondossággal kell eljárni,
Nem úgy van az, hogy a szavakat lehetőséged van, mint pelyvát egymásra hányni.
Ne feledd, hogy minden vers megírásakor biz' különös gondossággal kell eljárni,
A versírás kemény és komoly, felelős munka, gondolatokat ki kell munkálni.

Tanuld meg, hogy neked sincs jogod biz' mindenhez, nem vagy Te az Úristen,
Szabad verset így nem írhatsz, az nem vers, így ehhez nincs jogod semmi sem.
Én is tudom, hogy manapság értéktelenség a divat, mindenki csinál, amit akar,
De ez nyűg álláspont, mert a poéta jót akar írni, sőt nagyon maradandót akar.
Egy szép gondolat, az lehet érdekes és jó is, de az írásban, ha nem rímmel
Az a szép gondolat végül mégis kisiklik, mert a versek ismérve nem stimmel.

Végül persze én is tudom, hogy nem vagyunk sem rokonok, sem jó-barátok,
Csinálj, amit akarsz, de kéne, hogy adj magadra… Szememet vetem rátok.

Vecsés, 2021. május 15. - Kustra Ferenc József - amikor az emberek még beszélgettek egymással… persze remélem, hogy a poéták beszélgetnek és még eszmét is cserélnek!

...

Hétköznapi pszichológia: én nem kívánkoztam e világba…

(leoninus)
Régen, sokan-mindig mondták folyvást nekem örüljek, szép az élet… ó, Ti örültek!
Éltem átokban élem, öröm semmiségem, hogy jó lehet, lassan semmítőségem.
Valójában a világról sem is tudtam semmit, de megszülettem… azt a mindenit!
*
(senrjon trió)
Ha még Te agyalsz ezen,
Légy át a helyembe, így agyald…
Ilyet akarni?

Ha ismered az éltet,
Vedd sorra… sok lehetőséget!
Ilyet akarni?

Talán lehetnél zenész.
Vagy lehetnél fauna fürkész!
Ilyen kell nekem?
*
(leoninus)
Milyen flancnak kellenének nekem ezek, ha erre vannak spéci tehetségesek!
Lehetne tanulni nappal napot, este a hajnalcsillagot, éjjel alázatot.
Éjjeli alázat tanulása másnak kevés, gyere játszunk társast… női felség.
Ezután meg kell egy alvás, ott aztán csinálsz mit akarnál, de vigyázz, mert ottnincs más!
*
(senrjú)
Millió csillag
Világít éjjel neked!
Huhu, nagyon szép.
*
(tízszavas)
Ugye, hogy nincs olyan nagy titok?
Vannak több világ titkok.
*
(
Pillanat tán’ a legfontosabb
Meg jó, ha te vagy az okosabb.
Gondolt végig, ha már ide lettél,
Igy vagy úgy, valamit tán' csak tettél.
Aki már kiszületett ezen világba,
Anna sorsa majd... véget ér halálába…
*
(Sedoka – két katauta)
Keress, csak keres!
Próbáld keresni a jót,
Egyben a neked valót!

Keress, csak keress!
Próbáld és keresd szépet,
Hátha kapsz reménységet!
*
(Bokorrímes)
Látod alvásban mi mindennek örülhet a szíved?
Örülj a pillanatnak, mert lehet, rövid az élted!

Vecsés, 2024. szeptember 22. -Kustra Ferenc József- írtam: Szuchánszki Aranka azonos c. verse átirataként, a szerző engedélyével és önéletrajzi írásként.

...

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?

Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
És meddig ázom-fázom még az életem telét?

Aki elesik, az megüti a járda kövét,
Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?

Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
Az életben valaki most megy még csak kapálni,
Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.

Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?

Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.

Kínodba a múlton emészted magadat,
Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…

Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.

Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.

Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.

Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.

Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
De már két húzás után minden rád fog izzadni.

Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
Majd mossál hajat is és ondolálj,
Múltból meg valamit nagyon csodálj.

Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?

Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József

...