1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

***
A szörny a k. h. százhetvenkilenc fok felé közeledett,
Harminc méter mélyen jól, csendes-gyorsan közlekedett.

Fő fegyverei a gyilkos torpedók voltak,
Elől négy, hátul kettő vetőcsövek vártak.
A torpedó hat méter hosszú, ötven centi átmérőjű acélszivar,
Orrukba elhelyezett pillanat gyújtóval, érintésre robban, hamar.
A monstrumot bőségesen ellátták torpedókkal,
És élesítendő, ott beszerelendő gyújtókkal.
*
Csupa fenyegetés
És visszafojtott feszültség!
Csupa robbantás vágy!
***

Az amerikai mérnök így folytatta az érdekes ismeretterjesztést:
A naszád, először mindig az orrtorpedóival küld végzet-fenyegetést!
Általában egyszerre kettőt lő ki a célra, de van, hogy négyet
És ezzel van, hogy letudja a támadást, szétterítve a véget…

***
A szörny fáradhatatlanul rótta-ette továbbra is a mérföldeket,
A vezérlőtermet telerakták kezelőkkel, beraktak műszereket…
Középen ágaskodott a periszkóp, amely hidraulikusan működött,
Szemlencséjén vastag gumipárna, oldalt lévő behajtható karok között.

A „tágas” térben a kapitány és csak az első tisztje tartózkodott,
De most a jobb oldali nyílásban, a hang lokátoros bekukkantott:
- Kapitány úr! Hajócsavar zaja, tizenöt fokon! – jelentette.
- Periszkóp föl! – Csattant a parancsnok azonnali rendelkezése.
*
Csupa óvatosság!
Naszád, csupa lopakodás!
Csupa vad, cselvetés…
***

Az amerikai Brookman hajó mérnök tovább is mesélt
A lelkes hallgatóságának… a német naszádokról regélt.
A németek hajóiparának, sem ereje, sem ideje nincs már rá,
Hogy új U-boot típust -modernebbet- fejlesszen, bár a helyzet kívánná…

***
A szörnyben a parancsnok nem vette le a szemét a gumipárnáról,
Miközben csak úgy rámordult az első tisztre: - Mit tud már a hajóról?
- Megtaláltam, ez a Yucatan teherhajó… mexikói, semleges!
- A hajó lehet, de a rakománya? Egyes, kettes cső… elsődleges!

Az orrtérben, hozzáértő, nagyon is szakavatott kezek a munkára mozdultak,
A mennyezeti futócsigák emelték a terhüket, tartó láncok csikordultak.

A matrózok, utolsó ellenőrzést tartottak,
Élesíttették a szerelt pillanatgyújtókat,
És betöltötték a szabad csőtorkolatokat…

Nehéz, vízmentesen záródó ajtók, már kinyílottak,
A külső záró fedelek, a csővégeken… nyílottak.
A bugyborékoló tengervíz… csöveket, árasztottak!

-Egyes, kettes cső kész! Fő gépész jelentett, közben a szeme csillogott…
A monstrum gyorsan közeledő vérszagot érzett, felvillanyozódott!
Idegpályái felspanolódtak, azokon finom borzongás végigfutott…
***

Brookmant a népes hallgatósága, ideges, feszült figyelemmel hallgatta,
Ő meg, hogy negyvennégy fő, hogyan is teljesít szolgálatot, részletesen mondta.
Hozzátette, hiába ezen matrózok kiképzettsége,
A sikerük a torpedóktól függ, milyen a működése…

Új és jobb minőségű torpedók kellenének nekik,
De az ipar nem képes… így marad ez a régi nekik.
Kimondta, hogy ez micsoda felelőtlenség! Négy torpedó az egy célra!
Mikor a céljárművet egy is elpusztítja, akkora a rombolása!
Mindenki tudja a német torpedók fölöttébb megbízhatatlanok,
Jó, ha minden harmadik működik, csak ennyi, amik rendben robbanók…

***
A szörnyeteg észrevétlenül lopakodott a kiszemelt áldozatához.
Támadást a víz alól indított, de ragaszkodott a pozíciójához…

Ez a manőver, nagy ügyességet igényelt, irányba kellett állni,
Mert a torpedóvető csöveken, nem lehetett semmit állítani…
Gyakorlatilag az egész hajótesttel beállva kellett célozni.

A torpedó becsapódási szöge, minél inkább közelítette a kilencven fokot,
Annál nagyobb volt a valószínűsége, eléri tökéletes, végzetes találatot.
A kapitány határozott parancsszavakkal állíttatta tökéletes irányba hajót.
***

Tudja Mr. Brookman, jó azt hallani,
Hogy naszádnak is vannak hibái!

- Kár, hogy itt ennek nincs jelentősége, mert itt a Csendes-óceánon,
A japánok úszkálnak, rájuk kell gondolnunk, bár, nagyon félnivalón.
- Tudomásom szerint Mexikó még mostan, semleges, nem kötelezte el magát,
Így a japánoknak is, - a genfi egyezmény szerint- kímélni kell a hajóját!

Vészjósló, ahogy kiáltás hallatszott! – Periszkóp a vízen! Orr iránytól jobbra!
Mindenki odarohant a korláthoz és némán rámeredtek az óceánra…
Az amerikai mérnökön is megdöbbenés látszott! Bámult a hullámokba…

Brookman elkérte a kapitánytól egy kicsit a távcsövét,
Hosszasan kémlelte a vizet, majd kimondta a véleményét:

A víz alatt egy német tengeralattjáró lapul,
Itt van már a közelünkbe, les ránk... több mint konokul…
Szándéka felől kétség? Egyféleképpen alakul…

- Őrültség! – válaszolt a kapitány, - honnan a pokolból veszi ezt?
- Évekig dolgoztam a gyárban, ez német periszkóp, látom már ezt.
- Képtelenség akkor is! Németek itt? Elhiszi itt valaki ezt?

Közben a periszkóp mozgása szemlátomást és teljesen lelassult,
Alig borzolta a vizet, várta a gőzöst, orra, arra irányult…
A periszkóp tükörlencséje oly' hidegen csillogott,
Szemmel láthatóan, halálos fenyegetést sugárzott…

***
Az U-155 mélységjárón, Heinrich von Topp kapitány dirigált,
Fölöttébb óvatos, és tapasztalt parancsnok hírében állt.
***

A Yucatan fedélzetén nagyon ideges, felbolydult lett hangulat,
- Ricardo, szólt a kapitány az első tisztnek és utasítást adott,
Rádión azonnal kérjen segítséget! – A hajónk támadás alatt!

- Csináljunk már valamit, mert reklamálnak az utasok!
De a kapitány nyugodt volt, nincsenek itt kényes dolgok,
Hazám semleges… a szállítmányok nem hadianyagok…

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével. – „k. h.” = Keleti hosszúság

...

Emlékezésből, hogy hogyan volt, mi lett?

(Bokorrímes)
Ácsorogtam az időkapuban… de nem jó: fekcseregtem…
Vártam soromra, mi lesz, ha idő előtt felcseperedtem…
Olyan picike voltam, hogy még nem is volt kicsi sem...lelkem.

Egyszer, hirtelen valaki hátulról kilökött,
De, vajon ezen ötlete, honnan ötölődött?
Kigurultam a jövőmbe,
Semmit adtak a kezembe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő,
Még akkor hirtelen nem is tudtam mi ez… vajh’ ez minő?
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő.
*

(Septolet)
Mi? Idő!
Miért? Idő!
Minek? Idő!

Van elégségesen kellő
Idő?
Mindent elfedő
Vagy-e idő?
*

(Senrjon duó)
Éjjel-nappal jön szembe
A fránya idő, sok-sok perce.
Úgy tülekednek…

Ez a szembe-áradat,
Nekem vajh’ mennyi percből állhat?
Hogy tülekednek…
*

Fölöttem beszélgetett anyám az óvó nénimmel,
Meg jókat dumcsiztak később, néhány tanár nénimmel…
Ők is mind nagyon vadul keresték az idő nyitját,
Ők sem értették a lényegét, a lét csínját-bínját…
*

(Sedoka)
Elgondoltam, hogy
Tanbá-nénitől tudok
Meg mindent… nem sikerült!

Azt gondoltam, hogy
Jó lesz nekem a sok perc.
Elsodortak… vénségbe!
*

Így öregen leszögezem, idő nem változott, tódulnak rám percek,
Bőröm is már ráncos, és úgy vélem, éveim nagyon telhetetlenek.
Perceimből lesznek az órák, hetek, sőt évek,
És előjönnek, visszabújnak a semmiségek!
*

(3 soros-zárttükrös)
Érzem, időkapum már, a múlt.
Már nem is emlékszem rá, avult…
Érzem, időkapum már, a múlt.
*

(Senrjú duó)
Karjaim tárom,
Vágyom még időpercet.
Még élni vágyok…

Szívem kitárom,
Vágyom időpercekre…
Élet-végéig!

(Bokorrímes)
Perceim szemből, majd' csoportosan jönnek, és gyorsan múltba mennek,
Így aztán, tőlük kívánni valamit, alapból lehetetlenek!
Végül van is egy nagy érzésem: perceim, összeférhetetlenek!
*

(Tükör apeva)
Még
Létem,
Időtől
Függhet nekem?
Percek, tömörek!
Percek, tömörek?
Függhet nekem
Időtől
Létem
Még?

Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

...

Hétköznapi pszichológia…

Minden hír, hír és a „nem” is válasz.
Bizonytalanság, ha „nem” a válasz.
Míg az ember vár és nem hall nemet,
Ábrándozik, hiú álmot kerget.

„Nem” mondása valamit igényel
És ez nem egyenlő a főlénnyel.
Így „nemet” ki, nehezen mondanak,
Mert ők pszichésen alul maradnak.

Szótlansággal, másikat alázzák,
Ezzel végül is sárba tapossák.
Kiben nincs gerinc „nemet” mondani,
Attól már jót nem lehet elvárni.

Vecsés, 1999. szeptember 25. – Kustra Ferenc József: íródott bokorrímes versformában.

...

Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.

Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.

A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.

Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre.
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?

Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.

Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.

Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József

...

Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…

Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.

Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.

Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdők és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.

Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.

Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!

Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…

Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és TANQ –ban…

...

Poéta-csalogány…

Csalogányszóval énekelgetek nektek,
Mint a vágómarhák, ha halálba mentek…
De utoljára legalább hallotok valamit tőlem,
Ez utoljára marhabőgésként tör elő... belőlem.

A költő dala maga a kinyilatkoztatás,
De már kopott a ruhája a szakadt sorsomnak.
A költő, ha maga írja énekét, ez önlélek mutatás,
De más önlelkébe hatolna… kérdés, van jövője sorsomnak?

Életem férce folyvást tovább szakadozik,
Megfigyeltem az élet magától is vásik…
Életem férce folyvást tovább szakadozik.

A költő dala szétteríti a jót és a sok szépet,
Remélve, hogy növeli a be-fogadó képességet…
Csalogánydalom át is gázol az utcán,
Meg a játszótéren, az út túloldalán.

Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt,
Akkor van ideje, hogy mindenhol új rügyéletet fakaszt…
Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt.

A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt,
Meg új rügyeket is, mert épp’ nincs itt ideje, hogy zörögjön haraszt…
A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt.

Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Szamolányi Gyula, 1932 -ben íródott „A dal” c verse átirataként.

...