I.

Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s ég? vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.
Talán a mult viharzott át el?tted
S el?ttem halkan t?nt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...

Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjuság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szivembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a multnak tiltó romja áll!...

II.

A szívedb?l egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szivembe...
Egyedüli kincs tet?led:
- Amit adhatsz még nekem -
A szivedb?l egy-egy sóhaj...

A szívemb?l egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a multból...
Amit néked adhatok:
A szívemb?l egy-egy sóhaj...

III.

Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.

Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyit minden bánatot...
Leolvasom sáppadt arcodról
A rád er?szakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...

IV.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szivünkb?l végképp elszállott a hit...
...Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
A boldogságért küzdtünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!.

V.

Nem jó kép itt az »?szi napsugár«,
Mit mi érzünk, nem kés? szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet...
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk e g y ü t t még halni sem lehet!...

...

A nagy szerelemb?l
Nem maradt meg semmi.
A múltat olyan jól
El tudtam feledni:
Nem emlékszem másra,
Csak a búcsuzásra.

Megfogtam kis kezed
H?séget fogadva,
Kacagás volt nézni,
Hogy meg voltunk hatva
S míg ott álltunk ketten,
Majdnem sírni kezdtem.

Engem a tömegbe
Vitt az élet árja,
Itt meg hamar elszáll
Az ifjúkor álma...
Vissza ugyse kapnám,
Minek is siratnám?...

...Megszeretik egymást
Ifjú és leányka.
Tündér-álmot sz?nek,
Sírnak is utána, -
Megszeretik egymást
S elfeledik egymást!

Ne búsuljunk rajta,
Nem segítünk rajta.
Józannak kell lenni,
A világ azt tartja.
Régi mese, régi...
Kár róla beszélni!

Tudom, hogy h? hozzám
Jómagad se lettél,
"Álmodozó szívvel
Minek is szeretnél?
Az álmoknak vége,
Nem adnak pénzt érte.

Kalmár szívvel járjuk
Tovább a világot,
Kacagjuk a multat,
Kacagjuk az álmot
S hogyha találkoznánk,
De jól is mulatnánk!...

A nagy szerelemb?l
Nem maradt meg semmi,
Álmaim olyan jól
El tudtam temetni,
Nem emlékszem másra:
Csak a búcsuzásra...

...

A szél ha h?vös éjszakákon
Leh?ti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermeszt? fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor... aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe sugja,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan!...

...

I.

Vége!
Nem reszket a kezem,
Míg leírom e szót,
Úgy áldom az órát,
A szép találkozót,
Mint most a búcsuzót.

Álom,
Gyönyör? álom volt,
A Te kezed sz?tte,
Áldjon meg az Isten
Százezerszer érte,
Milliószor érte!...

II.

Ha fölcsendül egy hang a multból:
A Te ezüst hangod repül felém
S én úgy foglak áldani újból,
Mint szerelmünknek édes reggelén;
Ha eped? dal száll föl szivemb?l,
Teneked legyen szentelve dalom,
Hiszen Te voltál, aki szeretni,
Aki dalolni
Megtanitottál, édes angyalom!

III.

Majd, ha a »Hymen« rovatában
Olvasni fogom a neved,
Még egyszer fog a szívem fájni
S aztán végképpen elfeled!...

El?szedek egy csomó verset,
Mind szépen a t?zbe dobom
S megírom - a gratulációt
Egy négyszög? papiroson.

...

Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag ez a ma,
Hogy, ha egy életet akarsz,
Ma nézz jól a szemembe.

Végig-nézhetsz a vágyak boltján,
Láthatsz ezer kirakatot,
Neked én vagyok egyedül
Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan
És hogyha nincsen örömöd
És hogyha nem érted a mát,
Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörüsége
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát - akkor sincsen vége.

...

I.

(Édes boszorkányom,
Láttál angyalt holtan?)
»Láttam szép magamat,
Mikor még nem voltam.«

(A Holdat a Nappal
Láttad összebujni?)
»Láttam fehér szívet
Pirosra fakulni.«

(Láttál napnyugatról
Napot kelni este?)
»Láttam Újév napját
Szilvesztert keresve.«

(Leszitálni láttál
Égb?l es?-márványt?)
»Láttam az egeken
Fekete szivárványt.«

(Láttál már busongást
Csali, büszke kedvvel?)
»Láttam már sírgödröt
Tele szerelemmel.«

(Láttál visszafordult
Óra-mutatókat?)
»Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.«

(Láttál már tengeren
Fogant ?serd?ket?)
»Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi n?det.«

(És bolondot láttál,
Ki szerethet téged?)
»Láttam a szívedet,
Szívemen van s véged.«

II.

(Édes boszorkányom
Szívemre be ráhullsz)
»El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.«

(Telve van a kedvem
A te szép valóddal)
»Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.«

(Szép asszonyságodban
Megmaradok szépen)
»Megakadt a szemem
Egy külömb legényen.«

(Egek csillagához
Nem hasonlítnálak)
»Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.«

(Légy az én h?séges,
Drága feleségem)
»Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.«

...