Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot…
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza…
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy…
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy…
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka…
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet…
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett…

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg… a mindenit.

Tyiu… Tyiu… Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek… érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának…

(HIAQ)
Volt útnak oly’ része,
Ahol fény elbújt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk… tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón…

Vecsés, 2016. július 22. – Kustra Ferenc József- íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ott pusztult katonáink emlékére.

...

Örült vagyok, hogy egyedül csámborgok?
Vagy tán azért, mert magamban csacsogok?
Marakodnék koncért, mint silány ebek…
Közben észlelném, beköptek a legyek…

Mit velem etetnek, az, mint nadálytő…
Mit néznek rajtam, ez színtiszta fertő.
Ímhol, szívemre célzó gyilkot látok,
Disznóvérbe én csak fakardot mártok.

Mondják bolond, aki ma éhen hala.
Isten ily’ világot teremtett vala.
Még nem fekszem síromban sem, de ez már
Sakálkutyáknak olyan, mint ódon vár.

Budapest, 2000. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik?
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll? néz?
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.

Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a ?rózsádra?!

...

(Leoninus csokorban)
Kibontja magát lassan a természet és elballag a téli enyészet.
Igaz, volt már ilyen máskor is, de majd visszaállt a régi… értünk csakis.
Körbe-körbe nézek és lám a határ, ha lassan is, de színesedik már.

Majd
Várva
Érkezik,
Megjelenik,
Hozza fényeit.
*
Látni már a nyomát, hogy megindul az élet, most már tényleg megy enyészet!
A pár hónapi, a volt téli, sírva megyen könnyfelhőkkel, mint egy régi.
Végre elmúlt, megy hó nélküli tél, egy szélviharral meg még bajszán kefél.

Igen,
Indult,
Térhetetlen,
Ismeretlen
A hideg emlék.
*
Az újkort elhozza nekünk az éltető napsugár, ő meg igyekszik, senkire nem vár.
Remélem, a természet rendőrség nem tereli vissza telet, volt az itt már eleget
S amúgy sem voltunk vele megelégedett, menjen az egyenlítőre, ott miket lehet…

Nincs,
Elment,
Eltűnt ő,
A tél nyoma
Nagy távolságra.
*
Vecsés, 2023. március 21. – Arad, 2023. április 4. - Kustra Ferenc József – íródott; az évszakváltásról, a leoninust én írtam. Az apeva: szerző-, és poéta társam Ghica Izabella Iasmina munkája.

...

Arccal előre,
Az élet, nem néz hátra.
Múlt-uszályt visszük…
*
Jelen rabja vagy,
Akár akarod… bár nem…
Kételyek és vész.
*
Van, kinek hintójába villám van befogva.
Enyém, a szamaras szegény ember kordéja.
A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg,
Nekem minden csak összekuszált egyveleg.
*
Csorbult remények…
Hevük, már elenyészett.
Hű emlékezet.
*
A sors kötőfék…
A vágyak önfeledtek.
Jövőnk szárnyalás.

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban.

...

(3 soros-zárttükrös)
Múlt, Te aztán voltál már nagyon várt jövendő,
De mégis megmutattad, hogy elkerülendő…
Múlt, Te aztán voltál már nagyon várt jövendő.

Jöttél, majdnem vészes rohamtempóban,
Fejem benne volt a szőrkalapomban...
Jöttél, majdnem vészes rohamtempóban.

Vártunk rád, mint a félig örült álmodozók,
Mint a homokozóban a gyermek-csacsogók...
Vártunk rád, mint a félig örült álmodozók.
*

Gondoltam, majd uralom a pillanatot, de Te átugrottad,
Én meg megfordulva nem láttalak, de Te voltál az új múltad.
Mi meg, hoppon maradtunk, hiába is jöttél rohanvást,
Így bánatunkban kirúgtuk a nyilvántartó kamarást.

(Septolet trió)
Jövendő!
Rettenthetetlenül érkező!
Te, Időtényező!

Újítással érkező
Faktoriális tényező.
Pillanatot ugorva átlépő,
Valójában meddő…
*

Te vagy kehes,
Nem kellemes,
Ráérősen vemhes?
Veled gyötrelmes,
Peches.

Nem zökkenésmentes,
Nem portómentes.
*

(Sedoka)
Most vajon mi lesz?
Mit kezdhetnénk, ily’ múlttal?
Ily’ bujkáló faktorral.

Vajon most mi lesz?
Régi jövendő múlt lett!
Lélekfaktort kikezdett…
*

(3 soros-zárttükrös)
Te rossz-életű! Nem hagytad, hogy uraljam pici pillanatot,
Bőséggel ránk zúdítottál sok-sok, nagyon átélt búbánatot…
Te rossz-életű! Nem hagytad, hogy uraljam pici pillanatot.

Vecsés, 2020. március 6. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...