Mekkora köd, micsoda homály vesz körül.
A sűrű bizonytalanság nyálkás, iszapos szaga valósággal átitat.
Mit keresek? Kit keresek? Hogy fogok rálelni az én kedvesemre?
Tán magától megjelenik majd szívem sötét, ködbe burkolózott,
és a kétségbeeséstől fonnyadt dombjain, hogy az éjt nappallá varázsolja?
Hihetetlen, de így történt ez velem is.
Meglátni és megszeretni. Megszeretni, mint azelőtt senkit.
A haja fekete volt, mint a holló, a ruhája piros, mint a tűz,
mely lángra lobbantotta szívemet, a kétségbeesést reménnyé,
a korom sötétséget világossá varázsolva.
Ott állt előttem. Ott állt előttem,
és én szégyenlős kisfiúként sétáltam fel, s alá izgatottan.
Hát tényleg létezik? Ez tényleg valóság?
A szívem az első pillanatban elhitte, a szemem azt hitte: tündérmese.
Tündérmese, de, hogy lehet, hogy a valóság szebb, mint az álom?
Hirtelen reménnyel telinek, erősnek, bátornak, hódítónak éreztem magam.
Aztán a szemébe néztem. Egy addig nem ismert érzés lett úrrá rajtam.
Azt hiszem a gyönyör itt kezdődik. Azt hiszem, hogy a gyönyör megfogható.
Az erős érzés szinte kitöltötte a levegőt, szinte fizikailag érintett.
Minden álom, minden szerelem, minden vágy, amit ember érezhet, megtestesült előttem.
Te voltál az, édes szerelmem.
Lényeddel megtisztítottad a szívemet, erőt adtál nekem.
Bátorságot kölcsönöztél, legyőzhetetlen vagyok veled.
Te vagy, ki mellettem állt mindig, te vagy, ki támogat, bármit is teszek.
Te vagy az odaadás, te vagy a kedvesség, te vagy a szerelem.
Te vagy szerelmem az életem, te vagy a kihívásom, te vagy a győzelmem.
Te vagy a vetésem, de te vagy az aratásom is.
Te vagy a gyengeségem, de te vagy az erősségem is.
Nélküled üres, de legfőképpen elveszett vagyok.
Nélküled hideg vagyok, akár a tél, sötét, akár egy dohos pince.
Édesem, kincsem, kicsikém, hercegnőm, királynőm!
Te teszel engem érdekessé, tőled vagyok színes, tőled vagyok igazi.
Te teszel engem férfivá, s te teszel engem emberré.
Miattad akarok élni, bizonyítani, szeretni és szeretve lenni.
A te bőröd illatát, a te leheletedet és szeretetedet akarom érezni örökké.
Nem kérek egyebet, csak, hogy viszont szeress engem úgy,
ahogyan csak én tudlak. Téged úgy, ahogyan én,
még nem szeretett senki, és nem is fog.
Nem kérek egyebet, csak, hogy őrizz meg engem és az emlékemet örökké.
Ne feledd nevemet soha, mert az én szívem soha nem fog feledni téged, Fanni! ... |
